Promóció
4 lakberendezési alapszabály, amit érdemes megszegni


A lakberendezéssel foglalkozó szakemberek egyetértenek abban, hogy valóban léteznek olyan szabályok, amik arra jók, hogy megszegjük őket. A következőkben sorra vesszük ezeket.
A lakberendezési trendek sok tekintetben hasonlítanak a divathoz az öltözködésben. A bemutatótermek és a szaküzletek ugyanis éppúgy felkészítenek bennünket az új szezon közeledtére, mint a kifutók.
Noha a divatban is léteznek „örökzöld” irányzatok, a trendek olyan széles keretek között változhatnak, hogy ma már kifejezetten trendinek számíthat az, ami néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Érdemes tehát áttekinteni, hogy mik azok a lakberendezési „alapszabályok”, amelyek hosszú időn keresztül tartották magukat, napjainkra azonban – jó eséllyel végérvényesen – elavultak.
1. „Használjunk annyira világos falszíneket, amennyire csak lehet!”
Tény, hogy a világos falszínek általában optikailag tágítják, szellősebbé varázsolják a teret. Míg ez az alapszabály sok esetben továbbra is az otthonunk előnyére válhat, az összhatás sokkal csekélyebb eséllyel lesz egyedi és magával ragadó, mint merészebb színválasztással.
Kis lakások vagy apróbb helyiségek esetén szokás reflexszerűen a fehér vagy más nagyon világos szín mellett letenni a voksunkat, viszont lehet, hogy éppen a sötétebb, drámaibb árnyalatok teremtenének hívogatóbb, otthonosabb hangulatot. Éppen ezért ez az a régi alapszabály, amit talán a legtöbben szegnek meg mostanában – vagy a lakberendezőjük tanácsára, vagy saját inspiráció alapján.
A markánsabb, akár egészen sötét árnyalatú falak az egész helyiséget képesek áttranszformálni, hiszen egyszerre csempésznek bele melegséget és eleganciát. Nemcsak az önismeret terén népszerű álláspont tehát, hogy a sötétség ellen nem küzdeni kell, hanem megszelídíteni és okosan használni azt. Nagyobb ház esetén érdemes az előszobában és a vendéghálószobában kipróbálni az erőteljesebb árnyalatokat, míg kisebb lakásnál megtehetjük, hogy csak egy falat festünk színesre, vagy esetleg a mennyezetet fehéren hagyjuk a „nyitott” hatás kedvéért.
2. „A bútoroknak illeniük kell egymáshoz.”
A legrégebbi iránymutatás szerint érdemes olyan bútorokat választanunk, amelyek teljes mértékben passzolnak egymáshoz – akár úgy, hogy egy termékcsalád tagjai. Míg ezzel valóban magazinokba illő összhatást érhetünk el, ma már korántsem ennyire „steril” a trend. A címlapokra is inkább olyan lakások kívánkoznak, amelyekben legalább egy-két elem „kilóg a sorból”.
TOVÁBB OLVASOK

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!
Szinte már visszafogott a Jacob & Co. Keresztapa-órája
Ezt a visszafogottságot persze csak a korábbi kiadásokhoz képest kell érteni, amúgy kétféle dallamot játszik a Jacob & Co. The Godfather II.
Miért olyan nagyok az elvárásaink, ha randiról van szó?
Vannak olyan igények, amelyek teljesen érthetőek, és az érdekeinket szolgálják – de olyanok is, amelyek inkább csak hátráltatnak.
A Titanic utasa viselte ezt a Patek zsebórát
A hajó elsüllyedése óta a család tulajdonában maradt a 18 karátos arany Patek Philippe zsebóra.
Főként a férfiakat sújtja az ülőmunka fájdalmas mellékhatása
Ha sokat ülünk és keveset mozgunk, kockára tesszük egészségünket. Erre a problémára ráadásul ritkán gondolunk.







