Promóció
A leggyakoribb felújítási hibák kicsi konyhákban


Kihívást jelenthet egy kis alapterületű konyha praktikus felújítása úgy, hogy az valóban megkönnyítse a mindennapokat – különösen akkor, ha korábban épült társasházakban megszokott módon keskeny helyiségről van szó. A következő hibák elkerülésével viszont még a legapróbb konyha is tökéletes lehet.
1. Nem elég okosan elhelyezett fiókok
Alapszabály, hogy a fiókoknak nem betolva, hanem kihúzva kell kényelmesen elférniük a konyhában, méghozzá úgy, hogy közben mi is zökkenőmentesen hozzá tudjunk férni a tartalmukhoz. Hiába csábító a minél mélyebb fiókok nyújtotta tárolási lehetőség, valójában mit sem ér, ha csak nagy nehézségek árán tudjuk ki- és bepakolni azt, ami bennük van.
2. Nehezen nyitható ajtók
Nemcsak az számít, hogy a konyhaajtót tudjuk akadálytalanul nyitni és zárni – már ha van egyáltalán, hiszen a meglétének és a hiányának is megvannak az előnyei és a hátrányai, illetve gondolkodhatunk akár tolóajtóban is –, hanem a konyhaszekrényeket is. Ugyanaz a szabály vonatkozik rájuk, mint a fiókokra: csak az akadálytalanul nyitható-zárható, könnyen megközelíthető és jól hozzáférhető szekrények lehetnek praktikusak a hétköznapokban.
3. Csak egy ember fér el
A konyhafelújítás hosszú távra szóló projekt, így ha egyedülállóként tervezünk saját konyhát magunknak, akkor sem érdemes kizárnunk a lehetőségét annak, hogy a jövőben két embernek is el kell férnie a konyhában. Arról nem is beszélve, hogy családtagok vagy barátok is bármikor átjöhetnek egy közös sütés-főzésre, és akkor sem kényelmes, ha egyszerre csak egy ember fér el – ráadásul még a konyhai balesetek kockázatát is növeli.
OLVASS TOVÁBB

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.