10 apró érdekesség a Mátrixból, amiről talán még nem is hallottál

A Mátrix 1999-ben jött, látott és győzött, ma pedig már tudjuk, hogy egy kortalan klasszikus született.
Mikor először láttuk a Mátrix előzetesét, majd magát a filmet, első ízben rögtön a látványvilág volt az, amitől leesett az állunk. Naná, elvégre az addig sosem látott megoldások, az egyedi kameramozgások, a lassításos jelenetek és a "bullet time" önmagában elég lett volna egy pazar akció sci-fihez. Még nagyobb volt a meglepetés, amikor leástunk a nyúl üregébe, és megismertük azt az egyedi történetet, ami a mai napig megragadja az emberek fantáziáját.
Piros vagy kék pirula? Aki látta a filmet, biztosan elgondolkodott a kérdésen, és valószínűleg azon is, hogy a fenébe lehetett kitalálni egy ennyire piszok jó történetet? Egy olyan történetet, ami mindenkihez szól, sőt mindenkit megszólít, hogy: "Hé, figyelj! Állj meg egy percre, nézz körbe kicsit, ne felejts el ember maradni a digitális világban!"
Bár minden szakértő óva intett minket attól, hogy a mesterséges intelligencia öntudatra ébredésén aggódjunk, ahogy telik az idő, sosem veszt aktualitásából a bioakkumulátorokról szóló jövő rémképe. A színészi játékról még egy szót sem ejtettünk, pedig Hugo Weaving olyan felejthetetlenül játszotta az emberektől undorodó Smith ügynököt, hogy hátborzongató mimikája a retinánkba égett, Laurence Fishburne Morpheuszáról, és Keanu Reeves Neójáról nem is beszélve. Elképzelni sem tudnánk mást a karakterek bőrébe bújva, pedig nem sokon múlt, hogy egyikük se szerepeljen a filmben.
Kattints galériánkra, és mutatunk 10 érdekességet a Mátrix kapcsán, amiről talán még nem is hallottál!
Robert Downey Jr. 10 legjobb filmje a közönség szerint
Emlékezetes alakításokból nincs hiány a zseni, milliárdos, playboy és emberbarát színész pályafutásában.
Bradley Cooper ruhaválasztása annyira tavaszias, hogy szinte már kihagyhatatlan
Bradley Cooper egy régi klasszikust kapott magára, mi pedig, hogy könnyítsük a dolgodat, hoztunk is hozzá pár jó kis shoppingtippet!
Tűzoltóautóból mobil söröző? Ebből a Mercedesből megcsinálták
Hosszú évekig az életmentést szolgálta, most pedig már a szórakoztatás a fő profilja ennek a Mercedes-Benz LPK 608-nak.
Vasember és Pókember mellszobrával indít új kollekciót a Lego
A jövőben nemcsak szuperhősök mellszobrait építhetjük meg kis kockákból, de ez a kettő is egyértelműen gyűjtői darab.
Már ilyen kevés alkohol is fokozza a demencia kockázatát
Nem feltétlenül kell nagyivónak lenni ahhoz, hogy a pia már a mentális hanyatlásunkat is felgyorsítsa.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.