Promóció
10 érdekesség a Halálos fegyverről, amiről talán még nem is hallottál

A VHS-korszak egyik ékköve lett a film, pedig a stúdió egyáltalán nem számított komolyabb sikerre.
A legjobb filmes párosok toplistáján mindenhol szerepel Mel Gibson és Danny Glover neve a Halálos fegyver-szériának köszönhetően. Persze az együtt szereplés még nem jelenti azt, hogy elválaszthatatlan duóról beszéljünk, de esetükben olyan tökéletesen működött az összhang eltérő habitusú karaktereik között, ahogy nagyon ritkán látni a vásznon. Mel Gibson ekkorra már bebetonozta nevét Hollywoodban a Mad Max-filmekkel, Danny Glover viszont pont a Halálos fegyvernek köszönhette, hogy globális ismertségre tett szert, ahogy maga a film is, amire még a Warnernél sem számítottak.
Egy hamisítatlan haverkodós zsarufilm készítése szerepelt a tervek között, megfűszerezve humorral és akcióval, Shane Black forgatókönyvíró pedig azt is hozzátette, hogy egy "urbánus westernt" képzelt el alapnak. A műfaj már akkoriban sem tartogatott nagy meglepetéseket a mozinézőknek, az viszont egészen meglepő volt, milyen sokat emelt a film színvonalán Riggs züllött figurája és az ő teljes inverze, Murtaugh közötti kémia. A nézők kedvelték az alkotást, a mozipénztáraknál majd tízszeresét hozta vissza a film a gyártási költségeknek, nem beszélve arról, hogy a VHS-korszakban a Halálos fegyver lett az egyik alapmű a gyűjteményekben. Belegondolni is furcsa, hogy nézne ki a Halálos fegyver más színészekkel a főszerepben, pedig nem sokon múlt, hogy Bruce Willis kapja Riggs szerepét.
Kattints galériánkra, és megmutatunk 10 érdekességet a Halálos Fegyverről, amiről talán még nem is hallottál!
Vagány strapaórát mutatott a svájcibicskás Victorinox
A Victorinox nevét leginkább a svájcibicskák miatt ismerjük, de annál jóval szélesebb a palettájuk.
A sarkkörön hegyezik a legújabb csúcs-McLarent
Noha a McLaren W1 hivatalos bemutatóját már korábban megtartották, azért a tökéletesítés még mindig tart.
Mit köszönhetünk a tanároknak? – TRÚMEN S02E06
A TRÚMEN legfrissebb adásában egy nagyon fontos téma kerül elő: az oktatás.
Az ország, ahol az AI írja a törvényeket
Az Egyesült Arab Emírségekben húztak egy merészet, és azt mondták: rábízzák a törvények megírását a mesterséges intelligenciára.
Miért jó hőszigetelő anyag a kalcium-szilikát?
A kalcium-szilikátot gyakran használják szigetelésre kiváló hőállósága és nagy hőtűrése miatt, de penészgátló hatásáról is ismert. Ezeknek a tulajdonságainak köszönhetően nem csupán lakóépületek szigetelésére alkalmas, hanem akár erőműveknél, olajfinomítóknál, vegyi üzemekben vagy más olyan környezetben is használják, ahol szélsőségesen magas hőmérséklettel kell számolni.
Ennyit kellene hetente szexelned, hogy ne legyél depressziós
Bizony, van összefüggés az együttlétek és a lelki egészség között, a tudomány pedig pontos számot is tud mondani.