Promóció
10 érdekesség a Harry Potter és a Titkok Kamrájából, amiről talán még nem is hallottál

A fiatal Ruper Grint majdnem elájult a forgatáson, pedig nem is kellett találkoznia fóbiája rémisztő lényeivel.
A Titkok Kamráját a filmvásznon 2002-ben nyitották ki, egy évvel A bölcsek köve megjelenése után. J. K. Rowling ekkor már A Főnix Rendjén dolgozott, úgyhogy csipkednie kellett magát a Warner Bros. stúdiójának, hogy a lendület ne hagyjon alább a filmek esetében sem. Egyrészt igyekeztek beérni a lapok hasábjait, másrészt pedig azért is sietniük kellett, hogy a gyerekszínészek ne legyen túlkorosak Harry, Ron és Hermione szerepére. Gyors egymásutánban jöttek is a filmek, és szerencsére minőségi romlást nem is tapasztalhattunk, ami nyilvánvalóan az alapokat szolgáltató remek történetnek, és a forgatások mögött meghúzódó kemény munkának is köszönhető volt.
Harry a második rész elején már kezdte felfogni, hogy valóban egy nagyon különleges illetőnek számít a varázsvilágban, a rajongóknak pedig már nem feltétlenül egy fiktív alak képe lebegett a szemük előtt, ha a kiválasztottra gondoltak. Harry és Daniel Radcliffe neve szép lassan egybeforrt az ifjú varázslóéval, de így volt ez kivétel nélkül az összes többi szereplő esetében is. A Titkok Kamrája még bőven a gyerekeknek szólt, de a cselekmény már megvillantotta azt a jövőképet, amire számíthattunk a későbbiek során. Az első filmben megmutatták nekünk a Roxfort ajtaját, amin mindenki önként és dalolva lépett be, a második részben pedig még mélyebbre ástunk a híres iskola és a hírhedt Sötét Nagyúr történetében, le egészen a Titkok Kamrájáig.
Kattints galériánkra, és megmutatunk 10 érdekességet a Harry Potter és a Titkok Kamrájából!
Épphogy elindult az Eufória 3. évada! Jacob Elordi stílusa máris felrobbantotta az internetet
Egészen pontosan Nate Jacobs ruhatára az, ami nagyrészt Jacob Elordi saját stílusával is jól rezonál.
Ha így mozogsz, súlyos betegségeket előzhetsz meg
A legfontosabb a rendszeres testmozgás, de az sem mindegy, hogyan tesszük azt.
Itt a Royal Enfield első elektromos gépe
Elsősorban régi vágású motorkerékpárjairól ismerjük az indiai márkát, de nekik is hallgatniuk kell az idők szavára.
Tényleg megcsinálja a húsgolyós nyalókát a Chupa Chups
Ez az egész az IKEA áprilisi tréfájával kezdődött, szokatlan kollaboráció lett belőle.
10 pocsék gengszterfilm, ami elpuskázta a lehetőségeit
Remek színészek, jó ötletek, de a végeredmény jóindulattal is csak felemás lett.
Nincs többé minden idők egyik legnagyobb jéghegye
Az A23a jelzésű jéghegy nemcsak a legnagyobb, hanem a ma ismert legrégebbi is volt, de mostanra teljesen elolvadt.







