Szórakozás
10 érdekesség a Trainspottingról, amiről talán nem is hallottál

30 éves lett a kultfilm, ami Ewan McGregor karrierjét is elindította.
A Trainspotting kétségtelenül egy olyan megismételhetetlen darab Danny Boyle rendező tollából, aminek fénye aligha kopott az elmúlt 30 évben. Ez annak tükrében még nagyobb szó, hogy klasszikus értelemben vett történetről nem igazán beszélhetünk az alkotás kapcsán. Hiszen mit is látunk? Tulajdonképpen öt skót fiatalt, akiknek a heroin belövése inkább tűnik unaloműző pótcselekvésnek, mint a kilátástalanság szülte egyetlen opciónak.
A cselekmény vonalvezetését a karakterek és különböző személyiségjegyeik írják. Bár mindegyiküknél katalizátorként funkcionál a függőség valamint a következő adag képében megjelenő rövidtávú boldogság hajszolása, Boyle nem egy prevenciós előadásként tálalja a filmet. Sőt, még a happy endet sem kínálja fel, csupán nyitva hagyja az ajtót a karakterek előtt, akiknek további életútját a nézők képzeletére bízza. (Egészen 2017-ig, mikor is a második rész amolyan zárszóként funkcionálva mutatja meg, mi történt a szereplőkkel 1996 után.) A rendező viszont nemcsak a remekül megírt figurákkal és a szintén kultikussá váló soundtrackkel, hanem Ewan McGregorral is hatalmasat húzott. Az akkoriban feltörekvő színésznek ez volt az első nagy dobása, és Obi-Wan Kenobi mellett a legemlékezetesebb alakítása is. A későbbi Jedi mester olyan energikusan tálalja a suttyóságot Mark Rentonként, amire 30 év távlatából is elismerően csettintenek a filmesztéták, erre pedig duplán ráerősítenek azok a snittek, amiket Danny Boyle köntörfalazás nélkül vág a néző arcába. Ki ne emlékezne az ominózus jelenetre, amiben Mark alámerül a legszutykosabb WC-be, amit valaha filmben láthattunk? Vélhetően csak az, aki nem ismeri a filmet...
Kattints galériánkra, és megmutatunk 10 érdekességet a 30 éves Trainspottingról, amiről talán nem is hallottál!
110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában
Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.
21 év után visszatér az Audi A2
Az eredeti Audi A2 előremutató, ugyanakkor megosztó kisautó volt, az utód egészen más erősségeket csillogtat meg.
Asszertivitás: a hatékony kommunikáció módszere
„A kommunikáció legnagyobb problémája az az illúzió, hogy létrejött” – vélekedett George Bernard Shaw.
Az Apple eddig nemet mondott, most megváltoztatja a MacBookot
A Neo, az Air és a Pro mellé érkezhet a MacBook Ultra, és olyat hozhat, amit még nem láttunk ezeknél a gépeknél.
Erre költötték milliós gázsijukat a Harry Potter sztárjai
Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson dollár-tízmilliókat keresett a Harry Potterrel. Meglepően különbözően bántak a vagyonukkal.
Európa szelektíven gyűjt. Akkor miért nem hasznosítunk újra többet?
Az EU-ban felhasznált anyagok mindössze 12,2 százaléka származik újrahasznosításból. A körforgásos gazdaságra való átállás még mindig lassú.






