Szórakozás
10 érdekesség Danny Trejóról, amiről talán nem is hallottál

A fickó, aki gyerekkorától kezdve a főgonoszok segédje volt.
Danny Trejo 1944 május 16-án született Los Angelesben, enyhén szólva sem a legjobb körülmények között. Házasságon kívüli gyermek volt, akinek az apja a helyi bűnbanda prominens alakjaként tevékenykedett, miközben fiára alig fordított időt. Trejo már 12 évesen megismerkedett a heroinnal, egy évvel később pedig már ő terítette az árut az utcán, ami miatt hamar szembe került a törvénnyel. Többszörös visszaesőként 11 évet töltött rácsok mögött, a börtönben viszont nemcsak a függőségtől szabadult meg, bokszbajnok lett, és saját rehabilitációs programját is elindította.
Szabadulása után már sem az alkohol, sem a drog nem volt része az életének, ő lett az, aki másoknak segít megszabadulni függőségeiktől. A San Quentinben szerzett tapasztalatait is igyekezett kamatoztatni edzőként, ez a két irányvonal pedig kéz a kézben segített neki eljutni a filmek világáig. 1985-ben éppen a Szökevényvonatot forgatták Eric Roberts főszereplésével, amikor Trejo hívást kapott egy segítségre szoruló függőtől, aki a stábban dolgozott. A forgatás helyszínén figyelt fel a leendő színészre, pontosabban karakteres kiállására és arcvonásaira Andrei Konchalovsky rendező, valamint a korábban szintén börtönviselt forgatókönyvíró, Eddie Bunker.
Utóbbi meg is kérte Trejót, hogy trenírozza Robertset a film harcjeleneteire, előbbi pedig miután meglátta a benne rejlő potenciált, felajánlotta neki az egyik antagonista szerepét a filmben. Ő lett a Szökevényvonat Boxer nevű börtönbokszolója, innentől pedig nem volt megállás, sorra jöttek a megkeresések, szinte kivétel nélkül a rosszfiú szerepére. A "megváltás" 2010-ben érkezett el, amikor Robert Rodriguez főszerepet adott neki a váratlanul nagy sikert arató Machetében, amolyan életműdíjként meghálálva a színésznek mindazt, amit korábbi produkcióiban letett az asztalra. És ezúttal már ő volt a főhős, még ha nem is a legtipikusabb fajta...
Kattints galériánkra, és megmutatunk 10 érdekességet Danny Trejóról, amiről talán nem is hallottál!
Ennyi idő szex nélkül még teljesen normális lehet
Hetek vagy akár hónapok is eltelhetnek szex nélkül úgy, hogy nincs baj a kapcsolattal. Egy szakértő szerint nem az időtartam a döntő.
Kihagyta a ziccert az év egyik legjobban várt játéka - Teszt: Marvel's Wolverine
A Marvel’s Wolverine lineáris történetre, pörgős és brutális harcokra épít, de sok területen nem használja ki a benne rejlő lehetőségeket.
Monet és Renoir ritkaságai kerülnek most kalapács alá
Monet szerint nélküle az impresszionisták éhen haltak volna. Paul Durand-Ruel gyűjteményének 62 darabja most először kerül árverésre.
Velencében újraértelmezik a férfidivat egyik klasszikusát
A sztárok Velencében megmutatták, hogyan lehet feldobni a klasszikus öltönyt.
Mintha sci-fiből lépett volna ki az Aston Martin első utcai motorkerékpárja
Ha csak annyit tudnánk, hogy a Brough Superiorral fogtak össze, pontosan így képzelnénk a végeredményt.
Adjatok két hónapot: így lesz Kratos Dave Bautistából
A pankrátorból lett színészt a God of War videójáték adaptációjában láthatjuk majd, erre pedig már most gőzerővel készül.






