Az évszázad mérkőzése: 10 dolog, amit talán te sem tudtál a legendás 6:3-ról

A magyar futballtörténelem legemlékezetesebb mérkőzését 71 éve vívták – ez a nap ma már a magyar labdarúgás napja.
Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Zakariás, Bozsik, Budai II., Kocsis, Czibor, Hidegkuti, Puskás – milliónyi futballszurkoló fújja ezt a névsort kívülről. Ebben az összeállításban futott ki a Sebes Gusztáv vezette magyar Aranycsapat a Wembley gyepére 1953. november 25-én. A kontinentális Európából érkező csapatok ellen teljes addigi focitörténelme alatt, azaz ekkor már kilencven éve veretlen volt Anglia, a mieink pedig odamentek, Hidegkuti Nándor révén már az első percben megszerezték a vezetést, és végül 6–3-ra verték a rettegett ellenfelet (precízebben a végeredmény: 3–6, hiszen Anglia volt a hazai együttes). A hazai rádióhallgatók Szepesi Györgynek köszönhetően izgulhatták végig a kilencven percet.
Ez a meccs máig hivatkozási alap, felfigyelt rá a korabeli szakma és a nemzetközi sajtó. 1993-ban ezt a napot a Magyar Labdarúgó-szövetség a magyar labdarúgás napjává nyilvánította. Azóta már teljes egészében láthattuk a meccs digitálisan felújított felvételét, a gólokat ráadásul megszínezve, de Tímár Péter nagyszerű filmje, a Játszd újra, Tutti!, vagy a Hobo Blues Band 6:3 című dala is emléket állít ennek a történelmi sikernek, valamint a korszaknak. Még verseket is ihletett.
Már az egész ország fülel, egy ember kiabál csak,
egyszál ember a brit ködfalon át, Szepesi.
Mondja is, aprítván-szaporázván, dördül az éter hullámán:
Öcsi, most! vidd, Öcsi! vágd, Öcsi, rá!
Aztán – Gól! Gól! Gól!!! Recseg attól mikrofon, ablak.
Tombol öreg, fiatal. – Most bele! – bőg, aki él.
- részlet Csanádi Imre A nagy futball-győzelmek idején című verséből.
Most pedig klikk a galériára, is mutatunk 10 érdekességet a 6:3-ról, amit talán nem is tudtál:
(források: Puskás Intézet, Rubicon, MLSZ, Múlt-kor, Magyar Nemzeti Levéltár)
Minden idők 10 legjobb kalandfilmje a közönség szerint
Abban megegyezhetünk, hogy egytől egyig klasszikusok, amiket bármikor érdemes újranézni.
Neil Armstrong arany Omegája a történelem csodás darabkája
Egy huszonhat darabos különkiadás része volt ez a 18 karátos Speedmaster Professional.
A Bugatti Tourbillon is lehet még vadabb: íme!
A Bugatti új hipersportautója eleve a világ összes pénzébe kerül, de persze, hogy ezt is lehet még fokozni. Például az Équipe Pur Sang csomaggal.
Kiadatlan dalokat lopott Eminemtől – börtönbe kerülhet
Majdnem tizenöt évig dolgozott a rappernek, akár ugyanennyi időt is eltölthet a rács mögött az egykori alkalmazott.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.