10 felejthetetlen film, ami idén már 25 éves lesz

Rég volt már a millennium, de ezeken a filmeken nem hagyott nyomot az idő.
Egy ezredforduló nem hétköznapi esemény, de a bolygón jelenleg sokkal többen mondhatják el magukról, hogy megélhették a pillanatot, mint ahányan nem. A szerencsések ráadásul nem is akármilyen eseményeknek lehettek tanúi 2000-ben. A nagy jóslat mondjuk pont nem valósult meg, a dátumokkal operáló számítógépes rendszerek sokak által várt világméretű összeomlása. Na és persze a konteóhívők legnagyobb rémálma, az összeesküvés-elméletek esszenciája, a világvége sem következett be. Előbbi témában Y2K-néven nem egy megkérdőjelezhető minőségű mozi született, és persze katasztrófákról szóló produkciók megjelentek szép számmal, viszont a mi listánkon ezekből egy sem fog szerepelni.
A mi listánkon ugyanis egytől-egyig olyan filmek szerepelnek, amik nem csupán korlenyomatként őrzik a kétezres évek elejének mozis felhozatalát. Miközben a rádiókból a Backstreet Boys, a Spice Girls és az éppen világsztárrá váló Eminem dalai szóltak, vászonra került az első igazán nagyot dobbantó szuperhősmozi, amiben szinte mindenki kételkedett. Emellett később hatalmas szériává duzzadó filmek tűntek fel, mint például a Végső állomás, vagy az ellenpólusként megjelent Horrorra akadva. Bár a maguk idejében utóbbiak is nagyot szóltak, minőségben meg sem közelítették Tom Hanks menetrend szerint szállított zseniális filmjét, Brad Pitt és Jason Statham kultfilmjéről nem is beszélve. Na, de lássuk is, mik voltak azok a meghatározó filmek 2000-ből, amiket mindig érdemes újranézni.
Kattints galériánkra és mutatunk 10 zseniális filmet, ami idén már 25 éves lesz!
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.
Ezekre a Marvel-filmekre számíthatunk a jövőben
A premierek halasztgatása sok kérdőjelet szült, de ezek a darabok előbb-utóbb biztosan csatlakoznak a kánonhoz.
Hoppá: fiatalodik a Ferrari vásárlóközönsége
Szépen növekszik a negyven év alatti vásárlók aránya, aminek az olaszok nagyon örülnek. Persze azért még mindig nem könnyű Ferrarihoz jutni.
Karcolások javítása a parketta felületén házilag
Még a jól lerakott, minőségi faparkettán is karcolások, rések vagy felpúposodott részek jelenhetnek meg idővel. Ezeknek a hibáknak a kijavítása nem csupán esztétikai szempontból fontos, hanem az ingatlanunk értékét is növelheti.
Minden idők 10 legjobb akciófilmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, de Sylvester Stallone és Nicolas Cage egyetlen filmje sem fért fel a listára.