Promóció
10 remake, ami jobban sikerült, mint az eredeti film

Közkeletű vélekedés, miszerint egy remake film sosem érhet fel az alapjául szolgáló műhöz, és valljuk be, a legtöbb esetben ez az állítás megállja a helyét, de most elhoztuk az ellenpéldákat.
Akarva-akaratlanul sem tudunk elvonatkoztatni egy újra feldolgozott történet kapcsán a korábbi verziótól, hiszen ebben az esetben a mérce már adott. Talán ennek is köszönhető, hogy a rendezők többsége nem vállalja el a remake-ek vászonra vitelét, hiszen az elvárások, főleg ha egy korábban sikeres filmről beszélünk, hatalmasak. Persze ez sem minden esetben igaz, mert előfordult már többször a filmtörténetben, hogy méltatlanul gyengén sikerült feldolgozni egy pazar történetet, és a koncepció ordít egy minőségi újrázásért.
Olykor a kulturális különbségek adják a remake szükségszerűségét, a nyugati igényeket és befogadóképességet szem előtt tartva. És ott van még az a tény is, hogy a filmtörténet több mint egy évszázados múltjára visszatekintve érdemes elővenni a kalapból olyan alkotásokat, amik felett eljárt az idő, így a mai kor technikai fejlettségének hozományaként jócskán képesek az effektek emelni a produkció színvonalán. Mindettől függetlenül bárhogy közelítjük meg a dolgot, az osztatlan siker nem garantált, listánk alanyaira pillantva azonban azt mondhatjuk, néha összeállnak a csillagok, és sikerül olyan alkotást a nézők elé tárni, aminek minden előítélet ellenére érdemes esélyt adni.
Kattints galériánkra, és mutatunk 10 remake-et, ami jobb lett, mint az eredeti film
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.







