Az országutak anyja – százéves a legendás 66-os

forrás: Ted Soqui/Corbis via Getty Images

Egy útra normál esetben eszközként tekintünk. Arra használjuk, hogy eljussunk valahová, lehetőleg gyorsan és biztonságosan. Vannak azonban olyan utak a világon, amelyek ennél jóval többről szólnak, önmagukban is élményt adnak, akár a látvány, akár a beiktatható állomások, akár az élvezetes kanyargás miatt. Ilyen a Francia-Alpokban húzódó Turini-hágó, Romániában a Transzfogarasi vagy a Transzalpina. De mind közül alighanem a leghíresebb az Egyesült Államok 66-os útja, azaz a Route 66. Az országutak anyjaként is gyakran emlegetett aszfaltcsík a Michigan-tó partjaitól, Chicagótól egészen a kaliforniai Santa Monicáig húzódik, 2448 mérföld hosszan, azaz egy pici híján négyezer kilométert átszelve. Mivel 1926. november 11-én kezdtek neki a kialakításának, idén éppen százéves.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

forrás: Hulton Archive / Getty Images

A 66-os lenyűgöző tájakat szelt át, de nem ez adta a fő vonzerejét

Amikor a vasút már kevésnek bizonyult

Az Egyesült Államokban az 1900-as évek elején még messze a vasút számított a legfőbb és egyben legmegbízhatóbb szállítási módnak, miközben az éppen csak terjedni kezdő automobilok számára alig állt rendelkezésre valóban jól járható út, csak elvétve lehetett szilárd burkolattal találkozni, az egységes és kielégítő jelölésekről nem is beszélve. A szövetségi kormány felismerte az igényeket, és az 1916-os Federal Aid Road Act, majd az 1921-es Federal Aid Highway Act programok révén támogatásokkal igyekezett útépítésre ösztönözni az államokat.

forrás: FPG/Archive Photos/Getty Images

Az USA első teljes hosszában leaszfaltozott országútja lett

Abban viszont, hogy a 66-os út végül a jól ismert formájában létrejöhetett, egy bizonyos Cyrus Averynek is elévülhetetlen érdemei vannak. Az oklahomai üzletember többek közt ingatlanokkal és szénkitermeléssel is foglalkozott, majd miután olajbérleti jogokat szerzett, egyre nagyobb érdeke fűződött a távolabbi, kietlen vidékek könnyebb megközelíthetőségéhez. Éppen ezért lendületesen érvelni kezdett a Közép-Nyugatot a nyugati területekkel összekötő úthálózat kiépítése mellett. Avery mellett John T. Woodruff is az ügy mellé állt.

A nyomvonal kijelölése, valamint a 66-os szám kiosztása 1926-ban megtörtént, az év novemberében a tényleges munka is megindult. Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy a nulláról elkezdtek felhúzni egy több ezer kilométeres utat. Meglévő helyi, állami és nemzeti jelentőségű szakaszokat kapcsoltak össze, amelyek közt földes, murvás, téglával lerakott részek is akadtak, sőt volt, ahol deszkákon gurultak az autók. A komplett aszfaltozás jóval később, 1938-ra készült el, ám a 66-os így is az USA első teljes hosszában szilárd burkolatú országútja lett. Érdekessége, hogy nem egyetlen egyenes vonalat követett, hanem szó szerint településeket kötött össze, ebben az időben a The Great Diagonal Way, azaz a nagy átlós út nevet aggatták rá.

forrás: Bruno Perousse/Gamma-Rapho via Getty Images

A remény és a szabadság útja

A Route 66 fontossága akkor vált igazán egyértelművé, amikor a nagy gazdasági világválság nyomán tömegek indultak rajta nyugat felé, a boldogulást, a jobb életet hajszolva. Ezt a vándorlást erősítette az úgynevezett Dust Bowl is, vagyis a harmincas évek porviharos időszaka, ami nemcsak a gazdálkodást lehetetlenítette el főként Oklahoma és Texas, valamint a szomszédos államok területén, hanem óriási ökológiai károkat is okozott. Ám a sors kegyetlen fintora, hogy a nyugati partra érkező családoknak azzal kellett szembesülniük, a kilátások ott sem sokkal különbek, éppen a recesszió miatt.

forrás: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images

A Dust Bowl kiváltója részben a szárazság volt, részben pedig a rossz mezőgazdasági gyakorlatok

Pontosan ebben az időszakban játszódik, mi több, ezeket a folyamatokat dolgozza fel John Steinbeck 1939-es regénye, az Érik a gyümölcs, amely amellett, hogy Pulitzer- és Nobel-díjat hozott a szerzőnek, vastagon hozzájárult a Route 66 legendájához is. Steinbeck vezette be ugyanis a köztudatba a „Mother Road”, avagy az országutak anyja kifejezést.

Amerika még fel sem ocsúdott a válságból, máris jött a második világháború. Ekkor a 66-os út fókusza is áttevődött, a civil forgalom erőteljesen visszaesett, megélénkült viszont a hadi transzport. Katonák ezreit, ellátmányok tömegét szállították ezen a vonalon egyik bázisról a másikra, a gazdaságélénkítő szerephez továbbá az is hozzájárult, hogy rengetegen kerestek munkát a hadiüzemekben.

forrás: Bettmann / Getty Images

Edmond M. Snow és családja éppen minnesotai otthonába tart haza, miután a férfi a háború alatt négy évig San Diegóban dolgozott egy repülőgépgyárban

Az aranykor, ami elhozta a végzetet

A háború után még inkább igazzá vált a 66-osra a Main Street of America, azaz Amerika főutcája becenév, amivel már a harmincas években illették. Az utazási korlátozások feloldását követően ugyanis soha nem látott mértékben megnövekedett az országút forgalma. Az embereknek végre volt szabadideje és elkölthető pénze, az út mentén pedig várták őket a motelek, gyorséttermek (akár már autós drive-in részlegekkel), üzletek, helyi látványosságok, kikapcsolódási lehetőségek. Mindezeket óriásplakátokkal, sajtóhirdetésekkel népszerűsítették. A pezsgés és a nyüzsgés uralkodott, egyszerűen csak jó volt ránézni Amerikára ebben az időben.

forrás: Al Drago/Getty Images

Szállásra, ételre és üzemanyagra minden utazónak szüksége volt, így nem csoda, hogy megszaporodtak a motelek. Az aranykorhoz képest mára igen kevés maradt meg közülük

Csakhogy ezt az őrületes forgalmat egy idő után már képtelen volt elviselni a Route 66. Éppen a sikere lett a végzete, mivel a tehermentesítését szolgáló, újonnan épülő, modern, többsávos utak elszipkázták az utazókat. 1956-ban az Eisenhower-féle kormányzat újabb útfejlesztési programot hirdetett, a német Autobahnok mintájára a cél az Interstate Highway System, az államközi autópálya-hálózat felduzzasztása volt – tíz év alatt 66 ezer kilométeresre hízott a rendszer.

Közben a nemrégen még oly jelentős, oly nélkülözhetetlen 66-os fokozatosan elnéptelenedett, 1970-re lényegében minden egyes szakaszának volt már korszerűbb, gyorsabb alternatívája. A Route 66 bizonyos részeit visszavette a természet, bekebelezte a homok, máshol a városok fejlődésével átépítették. Számos cég ment csődbe, családi vállalkozások húzták le a rolót. 1985-ben aztán a 66-ost meg is fosztották szövetségi országút mivoltától. De a története itt nem ért véget, még ha eredeti nyomvonalán, teljes hosszában már soha nem is lesz újra járható.

forrás: VCG Wilson/Corbis via Getty Images

A Cadillac Ranch egy különös installáció a texasi Amarillóban, a félig eltemetett autók sora igazi látványosság

A romantika megmaradt

Szerencsére azonban nem mindenki törődött bele a Route 66 pusztulásába. Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa már aránylag korán, 1990-ben elismerte az út szimbolikus és történelmi súlyát, elindultak az egyeztetések arról, mit és hogyan lehetne megőrizni az utókornak. Született egy törvény, amely pénzügyi és technikai segítséget nyújt azon magánszemélyeknek és szervezeteknek, akik hozzájárulnának az emlékek megóvásához. Ezzel a lehetőséggel sokan éltek is, köztük a régi vállalkozók leszármazottai. A Műemlékek Világalapja pedig felvette a legveszélyeztetettebb kulturális helyszínek közé.

forrás: Gina Ferazzi / Los Angeles Times via Getty Images

Turisták fényképezkednek a kaliforniai Amboy városkában

A 66-os út mindmáig roppant népszerű a turisták körében, a megmaradt vagy helyrepofozott szakaszok évente milliókat vonzanak. Olyanokat, akik a maguk módján szeretnék átélni az amerikai álmot, megízlelni mindazt, amit ez az aszfaltcsík, a jellegzetes címerpajzs egykor jelentett az itt élőknek, az utazóknak. Kíváncsiságuk kiszolgálására egyre több múzeum nyílik, nagy múltú helyek várják újra – vagy még mindig – a kalandorokat.

Egy közülük a Threatt Filling Station az oklahomai Lutherben, amelyet 1915-ben Allen Threatt Sr. nyitott kifejezetten az akkoriban sokfelé nemkívánatosnak minősített fekete bőrű utazók számára. Igen, már a Route 66 megszületése előtt létrehozta ezt a benzinkutat, ahol grillpartikat tartott, sportolási lehetőséget biztosított a kirekesztetteknek, egyedüliként azon a környéken. Vállalkozása átélte az út aranykorát, ma a Threatt család harmadik generációja tartja életben. Említést érdemel a Mojave-sivatagban fekvő, ma már lakatlan Amboy városkája is, amit 2005-ben Albert Okura üzletember vásárolt meg, hogy pénzt és időt nem kímélve felújítsa az ódon motelt és a vintage benzinkutat. 2023-as halála után fia, Kyle vette át a stafétát.

forrás: Melodibit / Wikimedia Commons

Így nézett ki 2014-ben a Threatt Filling Station

A művészet halhatatlanná tette

A Route 66 tehát az Egyesült Államok fontos történetmesélője, a huszadik század számos kiemelkedő eseményében, folyamatában játszott kulcsszerepet. De nemcsak gyakorlati jelentősége hatalmas – a populáris kultúrára is óriási hatással volt, talán van is mind a mai napig. Oda-vissza ható kapcsolat ez, mert ahogyan az út zseniális helyszínt, kifogyhatatlan témát adott az alkotóknak, úgy a róla szóló művek bebetonozták a halhatatlanságát. Mert legyen szó korrajzról vagy életfilozófiáról, a 66-osra bármit fel lehetett építeni.

forrás: IMDb

Steinbeck regényét meg is filmesítették

Az irodalmat már érintettük, amikor írtunk Steinbeck regényéről, de nem ő volt az egyetlen, akit megihletett az országutak anyja. Ugyanazt a borús korszakot mutatja be Dorothy Garlock 2003-as Mother Roadja, sokkal könnyedebb viszont Michael Zandooriantól a 2009-es Örömjárgány, amely egy idős pár utolsó nagy, nosztalgikus kalandozását követi. A teljesség igénye nélkül a Dennis Higgins-féle Parallel Roads (2013) és Neil Gaimantől az Amerikai istenek (2001) is idekívánkozik.

De a 66-os út szinte kiált azért, hogy történeteit vizuálisan is megmutassák, ezt a filmesek is felismerték. Steinbeck és Zandoorian fenti köteteit egyaránt adaptálták, míg a nagyszerű Szelíd motorosokban a szabadság jelképeként tűnik fel a Route 66, a Családi vakációban Chevy Chase saját családját kergeti az őrületbe gyerekkori emlékeinek felelevenítésével. Ezt az aszfaltcsíkot koptatja Tom Cruise és Dustin Hoffman az Esőemberben, díjnyertes road movie A család kicsi kincse, és megérdemel egy esélyt a Bagdad Café is.

forrás: Silver Screen Collection/Hulton Archive/Getty Images

Egy életérzést jelenített meg a vásznon a Szelíd motorosok

Nincs valamirevaló utazás jó zene nélkül, Bobby Troupot pedig már a negyvenes években megmozgatta annyira a 66-oson tett utazás, hogy megírta a Get Your Kicks on Route 66 (meglehetősen szabad fordításban kb. Keresd a kalandot a 66-os úton) című nótát – a cím feleségétől származik. Ezt a dalt először Nat King Cole énekelte el, de később Bing Crosbytól vagy a Rolling Stonestól is hallhattuk mások mellett. Bizonyos helyszínek, vagy pusztán maga a szellemiség megjelenik a The Eagles Take It Easyjében, Bruce Springsteen Cadillac Ranchében, Tom Chochrane-től a Life Is A Highwayben. De hogy messzire ne menjünk, a Hobo Blues Band 1995-ös nagylemeze a Vissza a 66-os úton címet viseli, fő inspirációja Földes László amerikai utazása volt.

Ez tehát a 66-os út: a velünk élő történelem, a nagy mesélő, felemelkedés és mélybe zuhanás szemtanúja, a remény, a küzdelem és a szabadság záloga, alkotók múzsája. Az országutak anyja, amely bizonyítja, hogy olykor tényleg az út a fontos, nem a cél.

(források: Smithsonian Magazine, Britannica, Federal Highway Administration, National Park Service, Route Magazine)