Promóció
102 évesen mászta meg a Fudzsit egy japán férfi


Akuzava Kokicsi félúton már majdnem feladta az embert próbáló küldetést, végül mégis rekorder lett.
Sokan elképzeljük, mit csinálnánk a hetvenes-nyolcvanas éveinkben, hozzátéve persze, hogy reméljük, elég jó egészségnek örvendünk még akkor, hogy élvezhessük időskorunkat. Száz fölé azonban távcsővel sem tekintgetünk, eleve keveseknek adatik meg annyi év itt a földi létben. A japán Akuzava Kokicsi ellenben 102 évesen is mert nagyot álmodni, és ő lett a legidősebb ember, aki megmászta a Fudzsit.
A férfi az Associated Pressnek elmondta, hogy az augusztusi expedíció felénél már majdnem feladta. A 3776 méteres csúcsot elérni kifejezetten nehéz volt, ám családja és barátai végig biztatták, az emberek támogatása pedig végül annyira hajtotta, hogy nem fordult vissza, kitartott a végéig, ezzel pedig bekerült a Guinness-rekordok könyvébe.
Akuzava nem egyedül mászott. Vele volt hetvenéves lánya, Motoe (amúgy már abban a korban is elismerésre méltó ez a teljesítmény), illetve unokája, annak férje, és pár barát a helyi hegymászóklubból. Utóbb úgy fogalmazott, az ő korában már egyetlen csúcs meghódítását sem lehet garantáltnak venni, és addig kell mászni, amíg még megteheti.
Nem ez volt az első rekordkísérlete, 96 éves korában már elhódította egyszer a legidősebb mászó címét a Fudzsin, de az azóta eltelt időben szívproblémák, övsömör és egy korábbi esésből eredő sérülések is hátráltatták. Most három hónapot edzett a csúcstámadás előtt: hajnali ötkor kelt, nagyokat sétált, és majdnem minden héten megmászott egy-egy kisebb hegyet. Motivációja igen egyszerű és frappáns:
Azért mászok, mert szeretem. Könnyű barátokra lelni a hegyen.
A 102 éves férfi egyébként fiatalon nagyon jó tanuló volt, dolgozott motortervező mérnökként, majd haszonállatok mesterséges megtermékenyítésével is foglalkozott, csak 85 évesen vonult nyugdíjba. Most egy otthonban önkénteskedik és festészetet is tanít. Régen szívesen mászott szólóban, de ma már inkább társasággal megy, és persze olykor a többiek segítségére is támaszkodik. A Fudzsit amúgy jól mászhatónak tartja, de elismerte, hogy most nehezebb dolga volt, mint hat évvel ezelőtt. Nehezebb, mint korábban bárhol és bármikor.
Először maga is rácsodálkozott, miért érzi magát ennyire gyengének, de aztán belátta, hogy a kor előrehaladtával vesztett állóképességéből. Fájdalmai nem voltak, de lelassult és úgy érzi, társai nélkül nem járt volna sikerrel. Úgy fogalmazott, ma már inkább az Akagi az ő szintje, amely 1828 méteres magasságával a Fudzsinak durván csak a fele.
(forrás: CNN)
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.
Csodát tehet a kivi az alvásproblémáiddal
A zöldségek és gyümölcsök jótékony hatásairól nem lehet eleget beszélni. De tudni kell, melyiket mikor érdemes fogyasztani.







