Promóció
15 érdekesség III. Károly királyról és a koronázásról

III. Károly évtizedekig volt trónörökös, azonban 2022-től az Egyesült Királyság és további 14 nemzetközösségi tagország uralkodója.
A koronázás a legóvatosabban fogalmazva sem gyakori esemény, az Egyesült Királyságban például legutóbb 1953. június 2-án volt rá példa, akkor II. Erzsébet számára rendeztek ünnepséget a westminsteri apátságban. A királynő hetven évet töltött a trónon, 96 éves korában hunyt el tavaly szeptemberben. Utódja fia, III. Károly, akinek megkoronázására 2023. május 6-áig kellett várni. Összegyűjtöttünk húsz érdekes tényt magáról az új királyról, valamint a koronázási ünnepségről.

1. Károly négyéves korában egyedi, kézzel festett meghívót kapott édesanyja koronázására.
2. Ő volt az első trónörökös, aki egyetemi diplomát szerzett. Régészetet és antropológiát kezdett hallgatni a Cambridge-i Egyetemen, majd történelemre váltott. Walesi nyelvet az Aberystwyth Egyetemen tanult.
3. Az új király művészlélek: A lochnagari vénember címmel gyerekkönyvet írt az öccseinek mesélt történetekből, de fűződnek kötetek a nevéhez környezetvédelmi és klímaváltozási témákban is – ezekkel az 1970-es évek óta foglalkozik. A festészet is foglalkoztatja, 1987-ben a Királyi Művészeti Akadémián állították ki egy alkotását, amit névtelenül nyújtott be elbírálásra.

4. Békát neveztek el róla: a Hyloscirtus Princecherlesi egy veszélyeztetett levelibéka-féle. A névadás egyfajta tisztelgés a természetvédelem terén tett erőfeszítéseiért. Kampányaiban egyébként a békát előszeretettel használta szimbólumként.
5. 1970-ben vett magának egy Aston Martin DB6 Mark 2 Volantét, amelyet később átalakíttatott E85-ös üzemre, hogy bioetanollal használhassa.

6. Tévésorozatokban is feltűnt: 2000-ben a Coronation Streetben, 2022-ben az EastEndersben volt rövid cameója, utóbbiban II. Erzsébet platinajubileuma volt az apropó.
7. A BBC időjárás-jelentését egyszer tőle hallhatták a nézők: a skóciai stúdiót látogatta meg 2012-ben, ekkor ugrott be a számára szokatlan szerepbe.
8. III. Károly koronázása mindössze a második lesz, amit közvetít a televízió. Az első természetesen II. Erzsébeté volt, 27 millióan követték a képernyők előtt. További 11 millióan a rádióban hallgatták, de ez kevésbé volt újdonság, 1937-ben már VI. György ünnepségét is adta a BBC rádiója.
9. 1953. június 2-án nem II. Erzsébet volt az egyetlen, aki helyet foglalhatott a koronázási trónon. Aznap reggel egy Matins nevű fekete macskát kapta rajta, amint benne szundít.
10. Apropó, trón: Szent Eduárd széke 1300-1301-ben készült I. Eduárd angol király kérésére, hogy annak ülőrésze alá illeszthessék a scone-i követ, Skócia nemzeti szimbólumát, szimbolizálva, hogy ő egyben a skót király is. Ezt a széket használják azóta is minden koronázás alkalmával.

Ez a trón felbecsülhetetlen értékű, de azok is igen drágák, amiken a vendégek foglalnak helyet. Nemrég két darabot adtak el 14 millió forintért:
11. Szintén elengedhetetlen kellék Szent Eduárd koronája, a monarchia központi jelképe, amely III. (Hitvalló) Eduárdról kapta nevét. 1661-ben készült, 2,2 kilogrammot nyom, és először II. Károly viselte. 1902-ben véletlenül fordítva került VII. Eduárd fejére.

12. A koronázás állandó helyszíne a westminsteri apátság. Ez 1066 óta van így, I. (Hódító) Vilmos volt az első, akinek ünnepélyes beiktatása itt történt, éppen karácsony napján. Egyébként az apátságot Hitvalló Eduárd építtette, 1065-ben szentelték fel, azt megelőzően ott koronáztak, ahol éppen kényelmes volt, legyen az Bath, Oxford vagy Canterbury.
13. Az apátságba a gyémántjubileumi állami hintón (Diamond Jubilee State Coach) utazik majd át III. Károly és felesége, Kamilla királyné a Buckingham-palotából. Az 1,3 mérföldes, azaz 2,1 kilométeres úton hat windsori szürke ló húzza a II. Erzsébet 80. születésnapja tiszteletére épített kocsit. Ausztráliában készült, W. J. Frecklington dolgozott rajta, és még légkondi is van benne. Visszatérni nem ezzel, hanem az arany állami hintóval (Gold State Coach) fognak.

14. Míg ezen az úton csak a legbizalmasabb testőrök, a Household Cavalry tagjai óvják a királyi párt, addig magát a koronázást több mint hatezer katona őrzi. A Brit Fegyveres Erők hatezer, a Nemzetközösségi további országai 400 fővel képviseltetik magukat. Egyenruhájukat a tottenhami székhelyű Kashket & Partners szabóság tervezte és varrta.

15. A koronázási jelvényt (Coronation Emblem) az a Sir Jony Ive tervezte, aki korábban az Apple vezető formatervezőjeként is dolgozott.

A koronázás alkalmából különleges órát készített a Bremont, galériánkban megnézheted:
Borítókép: II. Erzsébet koronázása után a Buckingham-palotába tart, 1953. június 2-án. Fotó: Bettmann /Getty Images
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.