Promóció
Volt, aki maga ellen fogadott bérgyilkost – 16 sokkoló tény a sztárvilágból

Akadt, akit gyilkossági kísérlet miatt vittek be a rendőrök, más pedig saját zenéjét hallgatja intim helyzetekben.
Minden embernek lehetnek kényes titkai vagy furcsa szokásai. Csak éppen amíg egy egyszerű halandóról derül ki ilyesmi, legfeljebb a közeli ismerősök hüledeznek. Na, de amikor a sztárok rejtegetnivalóját hozzák nyilvánosságra, akkor azon rögtön a fél világ csámcsogni kezd. Márpedig előbb-utóbb szinte minden kiderül. És itt most nem is csak arról van szó, hogy mivel keresték a kenyerüket, mielőtt befutottak, vagy mely szerepet utálták tiszta szívből.
Akad ugyanis az A-listás hollywoodi nevek között olyan, akit kis híján sittre vágtak emberölési kísérlet miatt, míg valaki más oroszlánszelídítőként kezdte, mielőtt a színészi pálya összejött volna neki. Ha kíváncsi vagy, kik lehettek ezek, és megnéznéd a többi érdekességet is, nézd meg az alábbi galériát!
Íme, 16 bizarr érdekesség a sztárvilágból:
(forrás: BuzzFeed)
193 országban járt, az egyikért feladta régi életét
Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.
Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast
Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.
Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland
A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.
Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy
Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!
Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?
Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.
10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág
Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.