Promóció
2030-ban jön a norvégok nullemissziós tengerjárója


Napelemekkel borított vitorlák és elektromos hajtás a kulcsa, de azért kerül rá biztonsági okból belsőégésű motor is.
A Hurtigruten Norway hajótársaság bejelentette, hogy a nullemissziós tengerjáró hajójuk 2030-ban fog útnak indulni. A hajó tervek szerint szélben vitorlákkal, szélcsendben pedig elektromos hajtással fog tudni haladni.
A norvég társaság jelenleg mindössze nyolc, egyenként 500 utas befogadására képes hajóval rendelkezik, melyekkel Oslótól az Északi-sarkkörig szerveznek túrákat Norvégia partjai mentén. A tavaly bejelentett Sea Zero projektjükhöz az elmúlt évben 12 partner csatlakozott, hogy a SINTEF kutatóintézettel együtt dolgozhassanak a nullemissziós tengeri utazáson.

A hajó meghajtásáról egy 60 megawattos akkumulátorpakk fog gondoskodni, mely 550-630 kilométer körüli hatótávot biztosít, vagyis egy 11 napos túrára lehet elég - a töltést a kikötőkben oldanák meg, és mivel a norvég energiamix 98%-át a megújuló energiák teszik ki, valóban tiszta lenne az üzeme a hajónak.
Azért, hogy az akkumulátoroktól való függést csökkentsék, a hajót három darab 50 méter magas vitorlával szerelnék, melyek behúzhatóak, ha egy híd alatt kell átkelni. A vitorlákra 1500 négyzetméternyi napelem kerülne, amely hajózás közben az akkumulátorokat töltené.
A hajón 270 kabint alakítanának ki, melyek 500 vendég elszállásolására alkalmasak, illetve jutna hely a hajó 99 fős legénységének is. A hajót egyébként felszerelnék belsőégésű motorral is, leginkább biztonsági okokból, de ezek a tartalékmotorok bioüzemanyaggal mennének.
Az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Tengerészeti Szervezet szerint a tengeri hajózás felel az üvegházhatású gázok 3%-áért. A projektet vezető Hurtigruten úttörő a fenntartható tengeri közlekedésben, 2019-ben bocsátották tengerre az első hibrid hajtású tengerjárójukat, és a flottájuk többi részének átalakítása is folyamatban van. A kész nullemissziós hajót 2030-ban tervezik használatba venni.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.
A V8-as Suzuki, amit a Mazda MX–5 riválisának szántak
Nem a leggyorsabb, nem a legerősebb – mégis kultautó lett az MX–5. A Suzuki C2 viszont soha nem ment gyártásba.
Rövidesen visszatér Perzsia hercege
Remake készül a Prince of Persia: The Sands of Time videójátékból, nem is kell rá sokat várni.
Sean Penn megmondta, mit gondol a fiatal színészekről
Szerinte Jennifer Lawrence az utolsó mozisztár, de a többiekről is határozott véleménye van.
Ilyen típusú férfiakkal nem szívesen randiznak a nők
Ha nem veszed elég komolyan a mentális egészségedet, az bizony kizáró ok lehet egyeseknél.
Minden fiú álma: az űrhajózás
Kapu Tibor a második magyar űrhajósként készül a kilövésre, mi pedig a friss InStyle MEN-ben azt próbáltuk megfejteni, miért álmodoznak a világűrről fiúk milliói világszerte.