Promóció
370 órát dolgoztak ennek a Lambónak a fényezésén

A Huracán Sterrato legfrissebb egyedi kiadását, az Opera Unicát a szardíniai égbolt és a tenger inspirálta.
A Lamborghini 2013 decemberében mutatta meg először a Huracánt, élőben pedig a 2014-es Genfi Autószalonon állították ki. Közel tíz év telt el azóta, és érkezett számos újabb változat a Spydertől a Performantén keresztül az STO-ig. A legújabbat, a terepre szánt (na jó, ez azért erősen idézőjeles állítás) Sterratót idén év elején leplezték le. Most Opera Unica néven egy teljesen egyedi különkiadást készítettek belőle, ezzel is saját hatvanadik szülinapjukat ünnepelve.

A sportautó különlegessége ezúttal nem a technikájában, hanem a fényezésében rejlik, amelyet Szardínia kékje ihletett: a szigetet körülvevő tenger, és a fölötte húzódó égbolt. Először a Blu Amnis (az amnis latinul a mozgásban lévő vizet jelenti) fantázianevű árnyalatot fújták a kasznira, majd a Blu Grifo és a Blu Fedra következett, utóbbiakat viszont már teljes egészében kézzel vitték fel, végeredményben a tengereket idéző kristályos hatást elérve. A tető, a szélesítések és a felnik matt feketék lettek. A teljes folyamat mintegy 370 munkaórát vett igénybe.

A beltér is harmonizál ezekkel a színekkel, a szintén kék Blu Delphinus bőrrel húzták be az üléseket, az ajtópaneleket és a középkonzolt is, míg a műszerfal alcantara borítást kapott. Jó ellenpontot adnak mindehhez a Celeste Phoebe világoskék részletek. A látványos megjelenésű Sterratót a Porto Cervó-i Lamborghini Lounge-ban állítják ki, ott lesz látható szeptember tizedikéig.
Érdemes átlapozni a galériát is:
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.