Promóció
Ez a négy japán alapelv felturbózza motivációdat az új évre

Ha a decemberi ünnepek egyfajta csúcspontot jelentenek az évben, akkor a szürke január inkább mélypont. Így meríthetsz mégis motivációt!
Az ünnepi hangulat az egész decembert áthatotta, advent a ráhangolódásról, önmagunk belső hangjának meghallgatásáról szólt, karácsonykor együtt volt a család, szilveszterkor óriásit buliztunk a haverokkal. Azonban január első hetére valahogy minden évben elfogy ez a lendület, a vidámság alábbhagy. Persze mindenki másképp dolgozza fel ezt a periódust, de a legtöbbek számára szürkeséggel, kedvetlenséggel teli, egyes kutatások szerint az emberiség mintegy negyede szenved ilyenkor depressziós tünetektől. A munkában is a visszarázódás hetei ezek, amikor nagyon nehéz megtalálni a december elején mélyre elásott munkakedvünket – még akkor is, ha nem volt szerencsénk szabadságon tölteni az egész ünnepi időszakot.
Ennek azonban nem feltétlenül kell így lennie, számos módszer létezik arra, hogy szinten tartsuk magunkat, de forduljunk be túlzottan. Vannak, akiknek az edzés, a rendszeres mozgás, másoknak egy-egy hétvégi kirándulás hozhatja meg a kellő löketet. És ez nemcsak ilyenkor, év elején, hanem az egész esztendő során működik. Így van ez azzal a négy japán alapelvvel is, amelyek felturbózhatják a motivációnkat, növelhetik a produktivitásunkat. Éppúgy január elején, mint bármikor máskor.
Kaizen: kis lépésekben a cél felé
Ez a filozófia arról szól, hogy folyton fejlődünk, folyamatosan jobbá próbálunk válni. A problémákat vagy hibákat is e szerint kezeljük, azokból is tanulunk. A cél eléréséhez a lassú, ám állandó és fenntartható folyamat a helyes út.
Ikigai: találd meg a célodat
Az ikigainak több értelmezése is létezik, de alapvetően arról szól, hogy megtaláljuk a célunkat, megértsük, mit miért teszünk. Ekkor ugyanis könnyebb lesz arra koncentrálni, motiváltabbak leszünk annak elérése érdekében. Tágabban fogalmazva akár az élet értelmét is jelentheti. Segítségével arra is rábukkanhatunk, mi az, ami egyszerre boldoggá tesz minket, és a világnak is adunk valamit.
Mono no aware: semmi nem tart örökké
A dolgok szomorúságaként vagy pátoszaként is szokás fordítani ezt a kifejezést. Ez a filozófia a mulandóságról szól, és arról, hogy ebben is meg lehet találni a szépséget. Azt sugallja, hogy legyünk hálásak a jelenért, egyúttal az is benne van, hogy az előttünk tornyosuló problémák és kihívások sem örökösek.
Vabi-szabi: ne hajszold a tökéletest
A vabi-szabi egy olyan szemlélet, amely a tökéletlenségben is megtalálja a szépséget. Több gondolkodó is megfogalmazta már, mindegyikük kicsit másképp, de alapjában véve azt mondja, semmi nem befejezett és nem tökéletes, mindez pedig természetesen az emberekre is értelmezhető. A tény, hogy valami vagy valaki nem hibátlan, nem szabad, hogy kedvünket szegje, fogadjuk el a hibákat is. Vagyis ez a filozófia segít megszabadulni attól a nyomástól, ami sokszor odáig vezet, hogy bele sem vágunk valamibe, mert a kudarctól félünk.
(forrás: GQ)
Tolna vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
Az egyik legjobb régió az országban, ha természetjárásról van szó.
Izgalmas sztorival jön az Ocean’s Eleven előzményfilmje
A kétezres évek nagy sikere volt Steven Soderbergh sztárparádéval turbózott tolvajfilmjének. A folytatások után most jön az előzmény!
Gyűrű vagy óra? Az Adidas Digital Two Ring mindkettő egyszerre
Egy alighanem soha fel sem tett kérdésre ad választ a Digital Two Ring, bár nem az Adidas az első, aki ilyesmivel rukkol elő.
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.







