Életmód
Egyszerre élmény és szórakozás! 5 programötlet, amit kár lenne kihagyni idén nyáron


Hoztunk pár olyan programajánlót, ami könnyen lehet, hogy a te érdeklődésedet is felkelti majd!
Nyáron általában a megszokottnál is több program kerül be egy-egy hónapba, ettől függetlenül azért mindig vannak olyan üresebb hétvégék, amik nyitottan állnak a lehetséges szuper programötletek előtt. Nos, mi most ezen témakörben szeretnénk pár nagyon jó tippet adni neked!
Az ottalvós hétvégék mellett hoztunk pár könnyed délutáni programnak is tökéletes ötletet, ami akár kettesben, akár egy baráti társasággal vagy családdal is szuper kikapcsolódást és megannyi szórakozást nyújthat, az emlékekről nem is beszélve. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a június 6. és 9. között megrendezésre kerülő JOY-napok során akár 60% kedvezménnyel csaphatsz le az általad kiszemelt termékekre és több mint ezer üzletben válthatod be a kuponokat országszerte, többek közt például kulturális, szabadidős programokra is.
Következzen 5 nyári programötlet, ami nem mellesleg még akár ajándéknak sem utolsó!
1. A kupon 50% kedvezményt biztosít a Dráva Hotel Thermal Resort napi áraiból, kizárólag közvetlen foglalás esetén! Bővebb információ itt!
2. Az önállóan indítható nyomozásokkal tuti találtok új helyeket a városban! Plusz az agytekervényeiteket is megdolgoztathatjátok a rejtvényekkel, melyeket az útvonal épületei, szobrai rejtenek. A Game of City játékait és a csomagajánlatait a JOY-napok során 30% kedvezménnyel vásárolhatod meg. Bővebb infó itt!
3. Vásárold meg 25% kedvezménnyel a Plázs Siófok megjelölt koncertjeire a belépőjegyedet. Bővebb infó itt!
4. A Kapolcsi Sziklák egy prémium dizájn szálláshely pároknak, a Balaton-felvidéken. A JOY-napok kuponoddal most 26% kedvezményt kapsz a foglalás árából. Bővebb infó itt!
5. Indítsd a nyarat egy varázslatos programmal és látogass el 20% kedvezménnyel a budapesti Madame Tussauds-ba. 2024. június 4-10. között online és nyitvatartási időben a helyszínen vásárolt jegyeket 20% kedvezménnyel szerezheted be! Bővebb infó itt!

Életmód
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
Ennél stílusosabb Nike sneakert hiába keresnél
Harris Tweeddel adtak a Dunk Low-nak egy meglehetősen szokatlan csavart.
Paul McCartney elmondta, melyik a három kedvenc albuma
A 82 esztendős zenészlegenda nem saját munkái közül válogatott, és egyáltalán nem véletlen, hogy ezeket választotta.
Gazdag vagy és lelépnél? Fizess!
Európa számos országában megsarcolják azokat a tehetős polgárokat, akik valamely adóparadicsomban folytatnák életüket.
NES-klasszikusok 3D-ben? Ez az emulátor lehetővé teszi – és ráadásul elképesztően jól néz ki
Super Mario, Zelda Metroid - NES-emulátor ülteti át valódi 3D-be a klasszikusokat. Nemcsak jól néz ki, hanem meglepően modern játékmenetet is kínál.
5 elit szakma, ahova szinte lehetetlen bekerülni - eddig még egy magyarnak se sikerült
A világon számos munkakör létezik, ám ezek között is vannak olyan elit szakmák, amikhez csak keveseknek van meg az a tudása és képessége, hogy ezen munkakörben tevékenykedhessenek.
24 ezer forint helyett ingyen szerezheted be az ikonikus stratégiai játékot
Az Epic Games Store csupán egyetlen hétig kínálja ingyenesen a Civilization VI-ot, érdemes lecsapni rá.