Szórakozás
Hogy kerültek oda? 7 OOPart-lelet, ami a mai napig lázban tartja a tudósokat


Ha hitelesek a leletek, akkor elmondhatjuk róluk, hogy egyáltalán nem illenek bele az adott történelmi korba...
Az OOPart kifejezés Ivan T. Sanderson kriptozoológustól ered, aminek a jelentése annyit tesz: "be nem illő lelet". Röviden kifejtve úgy tudnánk definiálni ezeket a leleteket, mint olyan tárgyak vagy ábrák, amik nem illenek bele térben és időben a hozzájuk köthető történelmi korba. Szélsőséges fiktív példaként említhetnénk például egy gombelemet vagy éppenséggel egy műanyag kulacsot, ami az ókori Egyiptomból eredeztethető, tehát teljességgel idegennek hat a tudomány eddig ismert álláspontja szerint.
Egyesek úgy gondolják, ezek a leletek olyan fejlett civilizációk lenyomatát őrzik, amik több tízezer évvel előttünk éltek a bolygón, míg más összeesküvés-elméletek szerint ezek szolgálnak az időutazás, vagy éppenséggel a földönkívüli élet bizonyítékaként. Bárhogy is legyen, néhány esetben máig megoldatlan rejtélyekkel állnak szemben az archeológusok és a különböző tudományágak kutatói. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy néhány leletről úgy tartják, nincs szó puszta hipotézisekről, és csupán a belemagyarázás számlájára írható az őket körülvevő legenda.
Kattints galériánkra, és megmutatunk 7 rejtélyes OOPart-leletet, ami nehezen illeszthető be az adott történelmi korba!

Szórakozás
Old Fashioned: ez a koktél a velünk élő történelem

Promóció
A Jawhara parfüm kollekció – Több, mint illat – Ne csak parfümöt viselj, aurát is!

Stílus
Nincs rossz lépés: a tökéletes ünnepi ajándékstratégia
Ez a pezsgő Károly és Diana esküvőjéről maradt – megveheted
A Dom Pérignon amúgy sem az olcsóbb italok közé tartozik, ez a palack viszont egészen különleges.
5 pénztárcabarát trükk, amitől a nappali teljesen új arcot kap
A nappali az otthon szíve: itt zajlanak a családi beszélgetések, a pihenés, a vendégek fogadása. Éppen ezért nem meglepő, ha a felújítás vagy építkezés során ennek a térnek szeretnénk friss, stílusos megjelenést adni – lehetőleg úgy, hogy ne terhelje meg túlzottan a költségvetést.
Tényleg kibír 15 órát az új DualSense?
Jól hangzana: belső optimalizálásoknak köszönhetően állítólag egy új PS5 DualSense-verzió már 15 órát is kibír egyetlen töltéssel.
Mit jelent egy férfinak a büszkeség? – TRÚMEN S03 E05
Meg lehet határozni egyáltalán, mi az a büszkeség? Miben nyilvánul meg, és miért olyan fontos?
Stílusos és megfizethető: A legjobb karácsonyi ajándékok 20 ezer forint alatt
Most hoztunk pár elérhető, tudatos és egyszerű ötletet, amivel örömet okozol anélkül, hogy túlköltekeznél.
7 borzongató bűntény, ami beárnyékolt egy forgatást
Gázolástól a zsarolásig, kábítószerektől a maffiáig olyan dolgok történhetnek egy-egy filmforgatáson, amire soha nem gondolnánk.







