Tízéves a Csillagok között! Mutatjuk a film legnagyobb hibáit

Szögezzük le, a már tízéves Csillagok között című film Christopher Nolan mesterműve, ami olyan zseniális alkotásokkal osztozik a legjobban értékeltek között, mint az Eredet, vagy A tökéletes trükk. A rendező többször hangsúlyozta, számára rendkívül fontos volt a tudományos hitelesség a film készítése során. Ráadásul testvére, Jonathan Nolan, aki a forgatókönyvért felelt, relativitáselméletet tanult a Kaliforniai Technológiai Intézetben, hogy jobban megismerje a témát.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Ha ez nem lenne elég, a mai napig úgy tartják a szakértők, Nolan filmje minden addigi hasonló műnél jobban érzékelteti a fekete lyuk működését és kinézetét, ami szintén nem véletlen, elvégre olyan szakemberekkel dolgozott együtt, mint dr. Kip Thorne Nobel-díjas fizikus.

Sokat lehetne áradozni a filmről, kezdve a látványvilágtól a színészek játékán keresztül Hans Zimmer felejthetetlen zenei aláfestéséig, de most az ellenkezőjét tesszük meg, és megvizsgáljuk a mozi hitelességét a NASA szemével. Tegyük hozzá, egy remek film nem arra való, hogy darabokra szedjék, hogy minden apróságba belekössenek, így nem is ez a cél, csupán megpróbálunk rávilágítani, valóban annyira hiteles volt-e Nolan víziója, ahogy az a köztudatba beleégett.

Nem szeretnénk tönkretenni az élményt azok számára, akik még nem látták a Csillagok közöttet, tehát figyelem, a továbbiakban egy spoileres kibeszélő következik.

Az alapfelütés szerint a felgyülemlett portól és az elsivatagosodástól rendkívül nehézzé válik a gazdálkodás, a bolygó sorsát fenyegeti a túlnépesedés, tehát a NASA legfontosabb feladata, hogy új lakható planétát keressen az emberiségnek.
Később kiderül, ha az "A-terv" bukik, a civilizációt lényegében magára hagyják, és új kolóniát alakítanak ki megtermékenyített petesejtekkel, vagyis populációbombával, amit az új bolygóra küldenek.

Nem lett volna jobb lokálisan megoldást találni a problémára? Dédszüleink már korán rájöttek, hogy a külső hatásoktól megóvni a zöldségeket, valamint megfelelő körülményeket teremteni a legkönnyebben fóliasátorral lehet. Persze a Csillagok között esetében hatalmas méretű üvegházakról lenne szó, de hosszútávon valószínűleg kifizetődő lett volna a dolog.

A továbbiakban a Matthew McConaughey által játszott Cooper a lányával felfedez egy zuhanó drónt, ami beindítja a sztorit. A kislány szobájában eközben a későbbiekben megmagyarázott gravitációs anomália alakul ki, majd rájönnek, hogy a porban talált jelek és leeső könyvek koordinátákat rejtenek.

Az adatok alapján Cooper felfedezi a NASA új főhadiszállását, amit valamiért titokban őriznek. A zseniális Michael Caine által játszott űrhivatal-vezető ezt a dolgot annyira sorszerűnek találja, hogy a világ legnagyobb titkát azonnal megosztja Cooperrel, aki korábban pilóta volt, így nyilvánvalóan el tudja vezetni az általa sosem látott, sosem tesztelt űrhajót, ezzel rábízva az egész emberiség sorsát. A valóságban az asztronauták több évig magolják a küldetések paramétereit amellett, hogy hasonlóan hosszú ideig tart az űrjármű kezelésének elsajátítása.

Caine professzorának szájából az is elhangzik, a bázis valójában egy űrállomás, és azon dolgoznak, hogy a későbbiekben feljuttassák az űrbe, kicselezve a gravitációt. Az egyik alaptézis az univerzumban, hogy a gravitáció állandó. Mellékesen azt az információt is megkapjuk, miszerint az állomás betonból készült, ami egészen abszurd.
Amennyiben ki is jut a világűrbe az objektum, forognia kell a gravitáció megteremtése miatt, ami elképesztően hatalmas energia felhasználásával járna, elképesztő méretű hajtóművekkel, lévén a NASA főhadiszállását hétköznapi betonból építették. Nem kell lángésznek lenni egy asztrofizikát felületesen ismerő érdeklődőnek, hogy ez lehetetlen vállalkozás, ráadásul a film során ez ki is derül, Cooper legnagyobb rácsodálkozására.

Ezek után a küldetés paramétereire kitérve az Anne Hathaway által játszott Brand doktor belekezd a "B-terv" ismertetésébe, a már említett populációbomba sztorijába, ami szerint tíz béranyát küldenének az új lakható planétára. A doktor szerint 30 év alatt több száz fős populációnk lesz. A matek eléggé megbukik, mivel a fiatal anyáktól azt várják el, hogy gyakorlatilag kétévente ikreket szüljenek, majd a gyerekeiknek az ivaréretté válás után szintén ikreket kell szülnie. A realitást némiképp háttérbe szorító, legoptimistább helyzetben is csupán 120-130 fővel nőne a kolónia, ami nagyon alulról súrolja a több száz fő fogalmát.

Az űrhajó teljesen indokolatlanul a bázison belül száll fel, duplán emelve a kockázatot, de ami ennél is furább, hogy Cooper és csapata nélkülözik a robotpilótát. A ma használt űrhajók a biztonság érdekében minden egyes alkalommal robotpilótával repülnek, és a legvégső esetben nyúlnak a manuális használathoz. Cooper ezzel szemben mindent maga szeret csinálni, így a továbbjutáshoz szükséges eszközhöz való dokkolást is hasraütésszerűen lövi be. Kevés kockázatosabb dolgot tehet ennél egy asztronauta.

A tudományosan jól képzett űrhajósok megállapítják, hogy a féreglyukon keresztül vételük van, de a rádióhullámok visszafelé már nem képesek kijutni.
Ebből arra lehet következtetni, hogy a féreglyuk elég durcás vagy válogatós lehet, hiszen egyszer működik, máskor viszont nem, de az biztos, hogy a következetesség csírája sincs meg a dologban. Ne legyünk szőrszálhasogatók, a film feszessége és a történet szempontjából ezt az anomáliát be kellett vállalni.

Persze rengeteg csúsztatás van ezeken kívül is a moziban, amitől egy asztrofizikus hátast dobna, tehát a hitelesség minimum megkérdőjelezhető. Mindezek ellenére Nolan filmje telitalálat a téma iránt érdeklődőknek, de bátran ajánljuk azoknak is, akik valamilyen okból nem látták, és egy látványos, mondanivalóval rendelkező mozira vágynak.