Promóció
A Fehér Lótusz-stílus: A sorozat ikonikus ingjei a mindennapokban is működnek


Tény és való, hogy már 100 éve annak, hogy megszülettek az első hawaii ingek, idén viszont kétségtelenül A Fehér Lótusz tette fel ismét a divattérképre ezt a vidám darabot.
Április elején került fel A Fehér Lótusz - White Lotus harmadik évadának utolsó epizódja a Max oldalára, és bár tudjuk, hogy valaki már rég túllépett a széria világán és már más többrészes alkotást pörget, ettől eltekintve azért a drámasorozat stílusvilága nagyon is beleillik ebbe az időszakba, egészen pontosan az előttünk álló nyárba.
A napszemüvegek, papucsok és rövidnadrágok mellett mi most konkrétan a mintás ingekre gondolunk, ami igazából nem egy új keletű dolog, egészen pontosan egy 100 éves darab, amit az 1920-as években a Hawaiin élő helyi japán nők találták ki, akik a kimonóból készítették családjuk férfitagjainak az ingeket. Rövid időn belül az amerikaiak is átvették ezt a darabot, az '30-as években a gazdagok kiváltsága volt az utazás és ezzel együtt az aloha ing is. A második világháború után a cseresznyevirág nyomatot, hibiszkuszvirágra és a pálmafára cserélték. A '60-as évektől kezdve pedig többek közt Elvisnek köszönhetően egyre nagyobb népszerűségre tett szert és már kicsit sem számított annyira elérhetetlennek, mint három évtizeddel korábban. Egy szó, mint száz a mintás ingekben nyugodtan lehet gondolkodni az elkövetkezendő évszakokban és többek közt A Fehér Lótusz - White Lotus harmadik évadjának epizódjaiban is nagyon sok jó darab bukkan fel.

Kombinációk szempontjából abszolút nem nehéz rá támaszkodni, és ha jól kevered be a szettjeidbe akkor könnyedén lehet a hétköznapokba is belevonni és nem feltétlen kell csak a vízpartok környékén gondolkodni benne. Egy ideje már fontolgatod azt, hogy jól jöhet egy ilyen vidám mintás darab? Akkor van is egy jó spórolós tippünk! A május 8 és 10. között megrendezésre kerülő JOY-napok során a legfrissebb ötletek között közt szemezgethetsz és a sokszínű kuponkínálatnak köszönhetőn szuperáron szerezhetsz be akár egy mintás inget is! Kíváncsivá tettünk? Akkor mutatunk is pár tippet!
A GAP weboldalán a JOY-napok alatt 30%-al olcsóbban vásárolhatod meg a neked tetsző darabokat, a kupon a már leértékelt termékekre is felhasználható.
A Dockyard üzletében és online május 8 és 11. között 20% kedvezménnyel vásárolhatsz minden teljes árú terméket.
Az Answear oldalán a JOY-napok során 30% kedvezményt kapsz a promócióban részt vevő termékekre, minimum 2 termék együttes vásárlása esetén.
A GAS üzleteiben 20% kedvezményt kapsz kuponodért cserébe minden teljes árú termék árából!
A Devergo márka üzleteiben 20% kedvezményre jogosító a kuponod, mely minden termékükre beváltható.

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
14 érdekesség a Mission: Impossible-filmekről, amiről talán nem is hallottál
Hamarosan utoljára hallhatjuk a sorozat védjegyévé vált "Amennyiben vállalja.."-kezdetű mondatot, de addig is mutatunk néhány kulisszatitkot az eddigi részekből.
Robert Pattinson a cannes-i filmfesztiválon úgy festett, mintha egy 2000-es évekbeli romkomból jött volna
Robert Pattinson egyébként egy nagyon jó kis réteges megjelenést rakott össze.
Ebben a menő Rolexben csípték el Tom Cruise-t a Mission: Impossible turnéján
A színész stílusához kiválóan illik ez a platina Daytona, aminek a másodlagos piacon is igen húzós ára van.
Nem tud öregedni: fény derült Cristiano Ronaldo biológiai korára
A portugál futballsztár negyvenévesen is magas szinten teljesít, a jelek szerint pedig a szervezete nagyon is bírja.
Ilyen futurisztikus Škodát még nem láttunk
A kerekek száma kicsivel kevesebb annál, amit az utóbbi időben megszokhattunk tőlük.
Joaquin Phoenix egy igazi klasszikus sportcipőt választott a cannes-i filmfesztiválra
Joaquin Phoenix abszolút egyszerűre vette a formát, de a képlet így is működött.