Promóció
A hálószobában is stílusosan! A szezon legjobb pizsamái

A pizsamákról viszonylag kevés szó esik, ezért is gondoltuk, hogy kicsit orvosoljuk ezt a hiányt.
A pizsamák sok-sok évtizeden keresztül a négy fal között léteztek csak, és bár valamilyen módon a szezonális trendek ilyen vagy olyan formában hatottak rájuk, ettől eltekintve igazán nem sok figyelem irányult rájuk.
Pár évvel ezelőtt azonban a női hálóruhák elkezdtek kilépni az otthon kényelméből, hogy megmutassák magukat az utcai szettek között is, innentől fogva pedig szinte magától értetődő volt az, hogy a férfi darabok se akarnak kimaradni ebből az izgalmas lehetőségből. Persze ezért nem kell a pizsamákra amolyan elhanyagolt divatcikként gondolni, hiszen a Donna Karan 1992-es őszi-téli nappaliruházati kollekciójában jó pár szuper ötlet helyet kapott, de igazi hétköznapokon is működő arcát tényleg az elmúlt években fejlesztette tökélyre. Így az már csak rajtad múlik, hogy alvásra vagy a városban rohangálásra kapod fel ezt az együttest!

Most nem feltétlen mondjuk azt, hogy te is kezdj el pizsamát hordani az utcán, de sose árt egy kicsit tágítani a látókörödet, főleg ha ilyen különleges ötletekkel lehet kicsit színesebbé tenni a megjelenésedet. Ha most télen nem is vágsz bele a dologba lehet, hogy tavasszal kipróbálod majd magadon ezt a trendet, hiszen akár csak a nadrágot is elég kiemelned az alvásra tervezett szettekből. Így már nem is hangzik annyira elképzelhetetlennek, mint előtte, nem? Most viszont maradjunk az stílusos alvás területén! Körülnéztünk a témában és ha már éppen a pizsamák szezonját éljük mutatjuk is a legjobb darabokat!
Meleg, kényelmes vagy szórakoztató? Ha nem tudod, hogy melyiket válaszd akkor segítünk megtalálni a számodra legideálisabb pizsamát!
A pizsamák nyújtotta kényelmet, lehet még fokozni egy kis bőrápolási rutinnal!
Csúcsra járatja az ergonómiát a Razer új billentyűzete
Szokatlan formával és kiemelkedő kényelemmel csalogat a Razer Pro Type Ergo.
Az Artemis–2 küldetésnek állít emléket a Breitling
A svájci márka ezer szállal kötődik az űrkutatáshoz, most egy meteorit számlapos darabbal rukkoltak elő.
Exkluzív program első hírnöke a Rolls-Royce Nightingale
A Coachbuild Collection programban az ügyfelek minden eddiginél nagyobb beleszólást kapnak luxusautójuk megalkotásába.
Ő lehet minden idők legfiatalabb James Bondja?
Újabb név került abba a bizonyos kalapba – de már mindenki azt várja, húzzanak ki belőle valamit.
Fillérekért adták el a 300 milliós Picasso-festményt
Ráadásul nem egy balszerencsés tévedésről vagy hamisítványról van szó, és nem is bukott senki az üzleten.
15 pazar óra az idei Watches & Wondersről
A legnevesebb óragyártók ezúttal sem spóroltak az újdonságokkal, mutatjuk a kedvenceinket.







