Egy kifordított klasszikus - Kritika: A menyasszony!

A 2026-ban mozikba kerülő film az 1935-ös Bride of Frankenstein című klasszikus remake-jeként lett beharangozva. Maggie Gyllenhaal írta a forgatókönyvet és rendezte is a filmet, amely a 2021-es Az elveszett lány után már a második olyan mozija, amelynél a kamera másik oldaláról irányítja a munkafolyamatokat. Külön érdekesség, hogy több színész is közös a két filmben, köztük a főszereplő Jessie Buckley és Peter Sarsgaard. De jó testvérhez hűen a kisöccséről sem feledkezett meg a szereposztásnál, így mellékszereplőként feltűnik Jake Gyllenhaal is a történetben. A film rajtuk kívül még két nagy sztárt is a stábban tudhatott, Annette Bening és Penélope Cruz személyében, akik bár mellékszereplői, mégis fontos elemei lettek a mozinak.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

A sztori egészen az 1930-as évekig visz minket vissza az időben, amikor Frankenstein szörnye (Christian Bale) - akinek neve megegyezik alkotójának nevével - felkeresi Dr. Euphroniust (Annette Bening), hogy segítsen neki társra, pontosabban menyasszonyra „lelni”. Bár a doktornő eleinte ódzkodik az ötlettől, végül Frankkel kiásnak a temetőből egy frissen elhantolt fiatal nőt, Idát (Jessie Buckley). A lányt, mielőtt egy végzetes balesetben meghalt volna, annak a Mary Shelley szelleme szállta meg, aki valójában az eredeti Frankenstein gótikus regényt írta még 1818-ban. Miután a doktornak sikerül feltámasztania Idát, a két „szörny” lassacskán egymásra talál, és közösen próbálnak beilleszkedni a társadalomba, ám hamar rá kell jönniük, hogy ez nem az a világ, ahol két ilyen teremtmény könnyen boldogságra lel. Persze az sem segíti a helyzetüket, hogy menekülésük közben néhány embertől meg kell szabadulniuk…

forrás: Warner Bros. / Intercom

Mind műfajilag, mind történetileg nehéz megfogni ezt a filmet. Egyszerre keveredik benne a horror, a gótikus dráma és a romantika egyvelege, némi zenés, táncos betétekkel kiegészülve. Shelley karakterén keresztül a nyelvezete is gyakran irodalmi stílusra vált, amely egyfajta színházias attitűdöt ad a mozinak. Ezt persze nemcsak nyelvben, hanem vizuálisan is alátámasztják: Buckley a rembrandti fénytechnika segítségével bújik a néhai írónő bőrébe. Ettől az egész film sokkal művészibbé válik, és jóval túlmutat egy egyszerű gótikus horrormozinál. Így sokkal megosztóbb és egyes nézők számára nehezebben befogadhatóbbá is válhat.

Ha már a horrort említjük, már maga az életre keltett halottak motívuma is alapot ad ennek a műfaji besorolásnak, ám a filmélményt emelve nem egyszer kapunk néhány durvább jelenetsort is. Ezek száma azonban jóval kevesebb, mint amit az előzetes alapján gondolnánk.

forrás: Warner Bros. / Intercom

A maszkmesterek, a jelmeztervezők és a díszletesek hatalmas munkát végeztek a film egészét tekintve. Mind Bale, mind Buckley olyan nagyszerű sminket és öltözéket kapott, amely a jövőt tekintve valószínűleg felkapott sláger ( vagy akár mém) lesz a közösségi médiában és az egyéb jelmezes eseményeken (Halloween, farsang stb.) is.

Buckleyt idén a Hamnet című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték, de ezt a filmet látva - ahogyan az érzelmi skála teljes spektrumán végigvezeti karakterét - hatványozottan kijárna neki az elismerés. A Harley Quinnt idéző gótikus smink, a torzonborz, mégis tudatos koncepciót követő frizura és a stílusos ruhaszett egyszerre félelmetes és vonzó. Az ír színésznő szinte végig magára szegezi a néző figyelmét, és még akkor is érdekes, amikor sok(k)nak tűnik, mert olyan energiával tölti meg a Menyasszony figuráját, amelyre kevesen lennének képesek ilyen szinten.

forrás: Warner Bros. / Intercom

Bale pedig maszkulin férfi-szörnyként olyan gyengéden, mégis határozottan támogatja végig színészpartnerét, amellyel ismét bebizonyítja, mitől olyan kiváló színész. Arról nem is beszélve, hogy ehhez a szerepéhez is egy embert próbáló átalakuláson ment keresztül. Külön érdekesség, hogy Bale naponta akár hat órát is eltöltött a prostetikus smink és jelmez elkészítésével a Frankenstein-szörny szerepéhez, ami külön megsüvegelendő elköteleződés.

Az élesszemű rajongóknak talán feltűnt, hogy a címben egy felkiáltójel is szerepel. Úgy tűnik, ez egyre inkább bevett szokássá válik, hiszen legutóbb az „Üvöltő szelek!” című filmnél is különleges tipográfiával találkozhattunk.

Jelen esetben is a felkiáltójel egyértelműen jelzi, hogy a film nem egyszerű remake-je az 1935-ös Bride of Frankensteinnek. A cím így mintha azt mondaná: „Ez most más lesz.” Egyfajta újraírás, újragondolás.

A „Bride” – vagyis Menyasszony – szó önmagában passzív szerepet sugall: valaki menyasszonya. A felkiáltójel viszont hangsúlyt és öntudatot ad neki: nem „valakinek a menyasszonya”, hanem A Menyasszony! Ez különösen fontos egy olyan feldolgozásnál, ahol a női karakter önálló identitást kap.

forrás: Warner Bros. / Intercom

A film gótikus-punk hangulatához is jól illik a felkiáltójel. A tipográfia itt vizuális gesztus: harsány, lázadó és kissé provokatív, mintha egy koncertplakáton állna a cím. Emellett a klasszikus horrorfilmek patetikus címadását is megidézi, sőt kicsit ki is figurázza. A felkiáltójel egyszerre komoly és önreflexív.

A történet a Frankenstein-mitológiát romantikus és társadalmi forradalmi elemekkel vegyíti, a felkiáltójel pedig ezt az érzelmi és narratív túlfűtöttséget is előre jelzi.

A film alapvetően arról szól, hogy a „szörnyeteg” gyakran nem az, akinek látszik, hanem az, akit a társadalom kirekeszt vagy félreért. A történet a Menyasszony szemszögéből mutatja meg, mit jelent újjászületni, saját identitást találni, és szembemenni azzal, amit mások elvárnak tőlünk.

Így a Menyasszony! egyik fő üzenete az, hogy a „szörny” sokszor csak címke. A mozi azt sugallja, hogy a társadalom gyakran azt nevezi szörnynek, aki más, vagy aki lázad a szabályok ellen. A „szörnyek” valójában kirekesztettek - ahogyan ezt a Frankenstein-történetekben is láthatjuk, ahol a szörnyek gyakran nem gonoszak, csupán kívülállók.

forrás: Warner Bros. / Intercom

A film ezt a gondolatot a mai világra vetíti: azokra, akik nem illenek a normákba, akik másként élnek, vagy akiket a társadalom „furcsának” tart. A mozi szerint sokszor maga a társadalom teremti a szörnyeket azzal, hogy elutasítja őket.

Továbbá ott van az identitás és az önrendelkezés kérdése is. A Menyasszony karaktere azt jelképezi, hogy egy nő nem mások tulajdona vagy projektje, hanem saját személyiséggel és akarattal rendelkező ember.

A film arra is rámutat, hogy a szerelem nem tökéletes. Egy sötét, kaotikus szerelmi történetként mutatja be a kapcsolatot, ahol két törött, hibás lény próbál egymáshoz kapcsolódni.

A történet azt is kritizálja, amikor embereket tárgyként kezelnek, vagy amikor egy kapcsolat nem egyenrangú. A Menyasszonyt eredetileg egy férfi boldogságára hozzák létre, ám a film azt sugallja, hogy az igazi kapcsolat csak akkor működik, ha mindkét fél szabadon választja egymást.

forrás: Warner Bros. / Intercom

A film első ránézésre egy gótikus horror-románc a klasszikus Frankenstein-történetből, valójában azonban a mai társadalomról szól. A Menyasszony karaktere nem azért jön létre, mert ő ezt akarja, hanem mert mások létrehozzák „valakinek a párjaként”.

A történet rejtett kérdése pedig az, hogy ki határozza meg, kik vagyunk? Mi magunk, vagy a társadalom?
Amikor a karakter elkezd saját döntéseket hozni, az a film szerint a személyes szabadság megszületését jelenti.

A mozi másik üzenete így az, hogy a társadalom gyakran próbál szerepeket ráerőltetni az emberekre, ám az identitás és a szabadság mindenkinek saját joga.

Nem véletlen, hogy Maggie Gyllenhaal rendező többször hangsúlyozta: a film nem csupán horror, hanem egy modern mese a szabadságról és az önazonosságról.

A Menyasszony! egyik különlegessége, hogy teljesen kifordítja a klasszikus Frankenstein-történetet. A Menyasszony nem lesz „jutalom”. A klasszikus történetben a szörny azért akar társat, hogy ne legyen egyedül, ám ebben az új filmben a hangsúly már nem a szörnyön, hanem a Menyasszonyon van.

forrás: Warner Bros. / Intercom

(*EGY KIS SPOILERES MAGYARÁZAT*)

A befejezés lényege pedig, hogy a Menyasszony nem fogadja el azt a szerepet, amelyre létrehozták. A saját életét választja. A történet végére rájön, hogy nem kell valaki „párjának” lennie, és nem kell betöltenie azt a szerepet, amelyet mások ráerőltettek.
Ez az önrendelkezés, az identitás megtalálásának és a társadalmi elvárások elutasításának szimbóluma.

A film egyik legerősebb rétege az, hogy a szörny nem gonosz, csupán magányos. Amikor a Menyasszony elutasítja, az tragikus pillanat, hiszen ő csak szeretetet akart, ám rájön, hogy a szeretet nem kényszeríthető ki.

A film végső üzenete így az lesz, hogy a szeretet és a kapcsolat csak akkor valódi, ha szabad döntésből születik. Senki sem tartozik másnak pusztán azért, mert „létrehozták”, vagy mert ezt várják el tőle.

(SPOILER VÉGE)

forrás: Warner Bros. / Intercom

Összességében a The Bride! nem csupán egy klasszikus történet újramelegítése, hanem egy merész és művészileg is izgalmas újraértelmezése a Frankenstein-mitológiának. Maggie Gyllenhaal filmje egyszerre gótikus horror, romantikus tragédia és társadalmi allegória, amely a kirekesztés, az identitás és a szabadság kérdéseit vizsgálja. A látványvilág, a különleges hangulat és a színészi alakítások - különösen Jessie Buckley és Christian Bale játékának köszönhetően - végig erősen hatnak a nézőre. Bár nem egy könnyen fogyasztható film, mégis olyan gondolatokat vet fel a szerelemről, az önazonosságról és a társadalmi elvárásokról, amelyek sokáig velünk maradnak a stáblista után is.

(Apropó, érdemes a stáblistát is megnézni, mert egy fontos rész ott kap lezárást!)

A Menyasszony! így nemcsak egy különleges feldolgozás, hanem egy modern gótikus történet arról, mit jelent valóban szabadnak lenni.

Még több kritikát olvashatsz Dörgő Dániel tollából a Dan-Cinema oldalán!