Promóció
Így befolyásolták a postagalambok a történelem alakulását

Meglepően kevés szó esik a szárnyas hírvivőkről, pedig ők voltak a legmegbízhatóbb postások egykoron.
A háziasított galambok története több ezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Elődeink hajdanán mesterséges galambdúcokat építettek a sziklafalakon költő szirti galambok számára, akik nem mondtak nemet a könnyebben megközelíthető fészekrakó helyre. A madarak ekkoriban még nem lehettek teljesen elégedettek hétköznapjaikkal, ugyanis elsősorban fehérjedús húsuk miatt fogták be őket. Azonban később, felismerve hírvivői képességüket, az ókori görögök és rómaiak is szolgálatba állították őket, ekkor viszont még csak egyirányú üzenetek továbbítására voltak képesek.
A középkorban, elsősorban a közel-keleti és észak-afrikai régiókban már kiterjedt galambposta-hálózatokat üzemeltettek, ami hasznosnak bizonyult a hatalmas területeken való üzengetés során. Feljegyzések szerint az európai népek az araboktól tanulták el az üzenetek továbbításának effajta módszerét, amit aztán évszázadokon keresztül finomhangoltak.
Az első és második világháborúban kiemelt stratégiai fontossággal bírtak megbízhatóságuk miatt. Ők voltak a háborúhoz szoktatott galambok, akik már nem tartottak a frontvonalon hallható fegyverek ropogásától, nem mellesleg pedig már a kétirányú kommunikációra is képesek voltak. Amellett, hogy több száz kilométeres távot is képesek voltak megtenni, a katonák egyenesen kabalaállatként tekintettek rájuk, köszönhetően annak, hogy rendkívül sok életet sikerült megmenteniük a különböző nemzetek számára fontos munkájuknak köszönhetően.
Még bankárok is hasznosították őket, hogy minél előbb értesüljenek olyan hírekről, amik befolyásolják a tőzsdei ingadozásokat. Nathan Mayer Rothschild például nekik köszönhetően duplázta meg vagyonát, ugyanis elsőként értesült 1815-ben arról, hogy Napóleon elbukta a waterloo-i csatát.
Hazánkban már az 1800-as évek második felében elkezdődött a postagalamb-tenyésztés, az első katonai állomást pedig létre is hozták ebben az időszakban Komáromban. A Magyar Postagalamb Sportszövetséget 1882-ben alapították, az első versenyt pedig meg is szervezték 1886-ban. Napjainkra a hadászati célú tenyésztés szerencsére már nincs jelen, azonban a postagalambászatnak komoly sportértéke lett, minden évben szervezett versenyekkel, a nemzetközi szervezetben jelenlevő 74 ország és régió részvételével.
10 érdekesség Jack Nicholsonról, amiről talán nem is hallottál!
Az MGM-stúdió kifutófiúja, aki sosem tanult színészkedni, mégis a filmtörténet egyik legtöbbet díjazott hollywoodi ikonja lett.
Milliárdokért adták el a száz éve nem látott Monet-képet
A Vétheuil reggeli fényben című alkotást emberemlékezet óta nem lehetett már megcsodálni, most rekordot döntött.
Felturbózták az ős-GTA grafikáját
Az 1997-ben megjelent Grand Theft Auto megalapozta a világ egyik legsikeresebb videójáték-sorozatát, és az RTX Remixnek köszönhetően most teljes path tracinggel, megújult látványvilággal tündököl.
Már moziban is nézhetik a Formula–1-et az amerikaiak
Az Apple TV és az IMAX együttműködésének keretében öt futamot is nagyvásznon figyelhetnek a szurkolók.
Steve McQueen a vásznon viselte ezt a Heuer Monacót
Az autókért és motorokért rajongó színész az 1971-es Le Mans – A 24 órás verseny című filmben hordta a szögletes tokról könnyen felismerhető Monacót.
A Nürburgringen verte el a Mustang a Corvette-et
Az új Ford Mustang GTD lenyomta a Chevrolet Corvette ZR1X köridejét az ikonikus versenypályán.






