Kelecsényi Milán újragondolja, mit jelent ma jól öltözni férfiként

Hol szerezted meg a szabászattal és az öltözködéssel kapcsolatos alaptudást?

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Kifejezetten a high fashion érintett meg először. Emlékszem, amikor Wiener Neustadtban, Ausztriában megláttam az első férfi Vogue magazint. A címlapon egy férfi szerepelt, az arcán egy tarantulával, és abban a képben volt valami, ami azonnal megfogott. Később a Werk Akadémián tanultam stylist szakon, ahol a szakma legjobbjaival dolgozhattunk együtt. Budapesten akkoriban nagyon izgalmas kreatív közeg vett körül, én viszont egyre inkább azt éreztem, hogy férfiakat szeretnék öltöztetni. A show-biznisz világa kevésbé állt közel hozzám. A másik nagy hatás a Sartorialist blog volt, még azelőtt, hogy Budapestre költöztem volna. Az egyik első olyan online felület volt, ahol egészen másként megjelenő embereket lehetett látni. Győrben rendszeresen felültem a vonatra, és akár egyedül is elmentem Bécsbe csak azért, hogy nézelődjek. Abból is rengeteget tanultam. Ez nagyjából a 2008-as válság utáni időszak volt, amikor sok márka újra a heritage, a klasszikus értékek és a „back to the roots” gondolat felé fordult.

Szerinted ennek a mai napig érezhető a hatása?

A férfidivatban nagyon lassan változnak a trendek, miközben összességében az öltözködés egyre kötetlenebbé és lazábbá válik. Ez nemcsak a divatra igaz, hanem sok más területre is. Ugyanakkor, amikor valaki bizonytalanná válik abban, hogy mit vegyen fel, mindig vissza lehet nyúlni azokhoz az alapdarabokhoz, amelyek stabil pontot jelentenek egy férfi ruhatárában. Egy jó fehér ing, egy farmer vagy egy kék öltöny szinte bárki stílusába beilleszthető. Ezek azok az alapvető darabok, amelyekre hosszú távon lehet építkezni.

Mi idegesít a legjobban egy férfi ruhatárában?

Talán a megkötve elrakott nyakkendő. Nem tudom, miért, de már az is idegesít, ha elképzelem, hogy valaki tíz éve ugyanazzal a csomóval tartja a szekrényben. És persze ott vannak a klasszikus hibák is: a rosszul szabott, „TSZ-zakó” jellegű darabok, vagy amikor valaki nem bontja ki a zakó hátulján a levarrt sliccet. Utóbbival meglepően gyakran találkozom.

forrás: Marosi Viktor

Azt mondod, rengeteget figyeltél, utaztál, tanultál, és így szívtad magadba ezt a világot. Volt benned valaha olyan misszió, hogy ezzel a tudással a magyar utcaképet is megváltoztasd?

Soha nem gondolkodtam abban, hogy tömeges hatást akarok elérni. Sokkal inkább a személyes interakciókban hiszek. Ha valaki kapcsolatba kerül velem, akár személyesen, akár online, szeretném átadni neki, hogy az öltözködés miért nem úri huncutság vagy valami felesleges dolog. Ugyanolyan része az életnek, mint hogy igényes vagy az otthonodra, a környezetedre, az irodádra, arra, hogyan beszélsz, milyen ételt teszel az asztalra. Szerintem az öltözködés is része annak, hogyan tudja valaki kiteljesíteni önmagát. Nem kényszerből, nem komplexusok miatt, hanem egyszerűen azért, mert jó érzés szépen felöltözni, elmenni valahova, találkozni emberekkel. Én ezekben az egyszerű, jó dolgokban hiszek. Azt szeretném, hogy aki ezt hasonlóan látja, az megtaláljon, én pedig segíteni tudjak neki abban, hogyan lehet mindezt a lehető leghatékonyabban megvalósítani.

De hogyan lehet erre nyitottá tenni valakit? Tegyük fel, hogy valaki megengedheti magának a jó ruhákat, de nincs kialakult ízlése. Ilyenkor edukálni kezded, vagy inkább az ő karakteréhez keresed meg a megfelelő darabokat?

Én elsősorban vizuális szempontból közelítem meg ezt. Megpróbálom elmagyarázni, hogy egy bizonyos szín, fazon, alapanyag vagy összeállítás miért mutatja őt előnyösebben, és miért fogja jól érezni magát benne. Nem szeretek abból kiindulni, hogy valakinek milyen a társadalmi vagy anyagi helyzete. Inkább azt szeretném megtudni, miért jött el hozzám, mire van szüksége. Ha ezt elsőre ő maga sem tudja pontosan megfogalmazni, akkor kérdezek. Van például, aki az első öltönyét szeretné elkészíttetni az esküvőjére. Ilyenkor természetesen edukálni is kell. El kell mondani, miért fontos a megfelelő zokni, hogyan álljon a nyakkendő, vagy miért érdemes napközben időnként ellenőrizni, hogy minden a helyén van-e. Hiszen készül egy fotó, amit jó esetben még harmincöt év múlva is nézegetni fog.

Harmincöt év? Elég optimista vagy a válások világában.

Én alapvetően optimistán állok mindenhez. De szakmailag valóban stylistként közelítek ezekhez a helyzetekhez. Csak nem úgy, hogy azt mondom: gyere, menjünk el együtt vásárolni. Úgy építettem fel a saját márkámat és a kínálatomat, hogy helyben tudjunk kialakítani egy komplett ruhatárat annak a férfinak, aki eljön hozzám. Ez lehet egy teljes wardrobe, de akár egyetlen fontos alkalomra összeállított szett is. A cél mindig ugyanaz: olyan ruhát készíteni neki, amely önazonos és magabiztos megjelenést kölcsönöz neki.

Mi a legnagyobb bűn szerinted, amit vizuálisan elkövethetünk egymás ellen az utcán?

Nem szeretek ilyen ultimátumokat kimondani. Vannak például olyan darabok, amelyek elsőre kifejezetten taszítóak – mondjuk egy szegecses Crocs –, aztán valaki úgy stylingolja, hogy az egész szett működni kezd. Nyilván lehetne az igénytelenséget vagy a zsíros hajat említeni, de engem valójában nem ezek a dolgok érdekelnek igazán. Szerintem mindig figyelembe kell venni, hogy ki milyen élethelyzetben van. Nem messze tőlünk van egy hajléktalan szálló, nap mint nap látom az ott megforduló embereket. Fogalmunk sincs arról, ki hogyan került olyan helyzetbe, amiben van. Az utcakép nem pusztán azon múlik, hogy valaki mennyire tudatosan vagy ügyesen öltözködik. Benne van egy társadalom állapota, nyitottsága és az is, hogy az emberek prioritási rendszerében egyáltalán hol helyezkedik el az öltözködés. Ahhoz, hogy ezen nagyobb léptékben változtatni lehessen, rengeteg más dolognak is a helyére kell kerülnie.

forrás: Marosi Viktor

Az elmúlt időszak sokak számára valószínűleg nem erről szólt.

Én ezért sem gondolkodom óriási hatásokban. A social mediát sem úgy használom, hogy megtanuljam, mi a clickbait, és hogyan lehet egyik napról a másikra berobbanni. Nem szeretnék berobbanni. Sokkal közelebb áll hozzám ez a csendesebb, one-on-one működés. A hosszú távú dolgokban hiszek, a folyamatosságban. Ahogy valaki harmincöt évig szeretné működtetni a házasságát, én ezt a vállalkozást szeretném még harmincöt évig csinálni. Egy olyan kis piacon, mint Magyarország, szerintem az is kérdés, hogy egy hatalmas berobbanást mennyi ideig lehet fenntartani ugyanazzal a koncepcióval.

Érdekes, hogy behoztad a társadalom állapotát, mert valóban nem lehet leválasztani az utcaképről. De mi a helyzet azokkal, akik megtehetnék, hogy tudatosabban öltözzenek, mégsem teszik? Szerinted mennyire fontos ebben az edukáció?

Nagyon fontos. Ezekről a dolgokról például szerintem már az iskolában lehetne beszélni. Hogyan öltözünk fel egy temetésre? Mit veszünk fel színházba? Mit nem veszünk fel egy állásinterjúra? Ezek alapvető társadalmi helyzetek, mégsem nagyon tanítja ezeket sehol. Nem csak arról kellene beszélni, hogy milyen színek vagy fazonok állnak jól. Azt is fontos lenne megtanulni, hogy egyáltalán mit viselünk. Milyen alapanyagból készül egy ruha, milyen tulajdonságai vannak a természetes szálaknak, és ezek hogyan befolyásolják a komfortérzetünket. Lehet rajtad egy gyönyörű, kiváló minőségű szövetből készült ruhadarab, de ha például sűrű twill szövésű, hiába gondolod nyárinak, harminc fokban meg fogsz benne sülni.

Tehát az öltözködési kultúra nem állhat meg ott, hogy milyen színeket és milyen szetteket választunk. De szerintem rengeteget fejlődtünk. Sokan, akik megtehetik, foglalkoznak azzal, hogyan öltöznek. De olyanok is vannak, akik egyszerűen azt mondják: nekem nem kell bizonyítanom senkinek, tetszik ez a kabát, felkapom, és kész. Sokkal fontosabb számukra például az autójuk vagy az órájuk. Ezt is el kell fogadni. Más társadalmakban is pontosan ugyanez történik. Attól, hogy valakinek van pénze, még egyáltalán nem biztos, hogy az igényes öltözködés érdekli. Van, aki azt mondja, hogy túl sok időt igényel, nem hatékony, és inkább más élményekre költi azt a pénzt, amit megkeresett. Aki viszont szeret öltözködni, és megtalálja ennek a szépségét, annak ez akár hobbi is lehet. Maga az öltözködés is élménnyé válik, és egy adott helyzetet is képes hozzáadott értékkel megtölteni.

Vagyis nem mindenkit lehet ugyanúgy megszólítani.

Pontosan. Van, aki sokkal szívesebben olvas arról, hogyan működik egy új V12-es Ferrari motor, mint egy zakó kidolgozásáról. A férfiaknál szerintem különösen erős tud lenni ez a hobbista mentalitás. Nyilván nem mindenkinél ugyanúgy, de általában mindenki talál valamit, amiben szeret elmélyülni. Valakinek a sport az, másnak a művészet, a motorok, az autók vagy éppen a ruhák. És szerintem ez jó dolog, mert ezek az érdeklődési körök össze is tudják hozni az embereket.

Egy bizonyos kor fölött mennyire lehet még változtatni valakinek az öltözködési szokásain?

Negyven-ötven fölött nyilván nehezebb rávenni valakit arra, hogy teljesen bújjon ki a saját bőréből. De közben azt látom, hogy a fiatal generáció már egészen más háttérrel érkezik. Ők gyakorlatilag minden témában edukációs videókat néznek. Sokkal több információhoz férnek hozzá, és sokszor már úgy érkeznek hozzám, hogy pontosan tudják, mit szeretnének.

Pedig elsőre azt gondolnám, hogy nem feltétlenül ők a célcsoportod.

Nagyon sok huszonéves és harmincas srác jön hozzám például az esküvői öltönyével. És ők már felkészülten érkeznek. Néztek képeket, utánanéztek dolgoknak, van elképzelésük arról, mit szeretnének.

forrás: Marosi Viktor

Ha visszatérünk az utcaképhez: Budapest valóban kevésbé ad lehetőséget arra, hogy az öltözködés ennyire látható része legyen a városi életnek?

Szerintem igen. Budapesten sok olyan ember van, akinek érdekes lenne megnézni az öltözködését, csak nem feltétlenül látod őket az utcán. Nem igazán olyan társadalmi működésben élünk, ahol az emberek gyalog mennek mindenhova, ráérnek teraszokon kávézni, és szépen felöltözve töltenek hosszabb időt a köztereken. Valahogy ennek nincs meg annyira a kultúrája vagy a fizikai tere. Kevésbé jellemzőek azok a találkozási pontok, ahol természetesen kialakulna ez a fajta élet.

Amikor Milánóról vagy Firenzéről beszélünk, hajlamosak vagyunk úgy elképzelni, mintha ott mindenki folyamatosan tökéletesen lenne felöltözve.

Igen, pedig ez ott sincs így. Milánóban, ha kimész a Quadrilatero della Moda vagy a központi kerületek világából, egészen más városképet kapsz. Firenzében ugyanez a helyzet. Nemrég például gombokat és cipzárakat mentem vásárolni Firenzében, és mondták is, hogy most akkor láttad „a másik Firenzét” is. Nyilván a történelmi belváros gyönyörű, de az nem egyenlő az egész várossal. Hajlamosak vagyunk egy-egy ország vagy város legszebb, legreprezentatívabb részét az egész kultúrára kivetíteni. Holott az utcakép mindenhol sokkal összetettebb ennél.

Sokat inspirálódsz külföldről és a klasszikus szabósági kultúrából. Van olyan magyar inspiráció is, amelyet szívesen beépítesz a munkádba?

Abszolút. Szerintem Magyarországon nagyon sok tehetséges női tervező dolgozik, akiknek érdemes figyelni a munkáját. És vannak olyan zenészek, előadók is, akiknél szeretem azt, ahogyan az öltönyt vagy általában a férfiöltözködést kezelik. Nem feltétlenül azért, mert klasszikus értelemben tradicionálisak, hanem mert természetesen és karakteresen tudják viselni ezeket a darabokat. Számomra ez mindig inspiráló.

Hogy érted azt, hogy klasszikus értelemben nem feltétlenül tradicionálisak?

Úgy, hogy sokszor a hatvanas vagy a hetvenes évek világából indulnak ki. De közben felmerül a kérdés: mi számít ma egyáltalán eredetinek? 2026-ban nagyon nehéz olyat létrehozni, aminek ne lehetne valamilyen előképét vagy referenciáját megtalálni. David Bowie is beszélt arról, hogy az alkotás mindig abból is épül, amit korábban láttunk, hallottunk, magunkba szívtunk. Én sem vagyok eredeti ebben az értelemben, száz referenciát tudnék mondani arra, ami hatott rám. Mindenki abból próbál létrehozni valamit, ami benyomásként érte. Persze fantasztikus lenne újra feltalálni a spanyolviaszt, de nem érzem úgy, hogy az elmúlt tíz év kultúrája arról szólt volna, hogy folyamatosan radikálisan új dolgok születtek.

Tehát számodra az inspiráció jóval szélesebb annál, mint amit klasszikus szabósági kultúrának nevezünk?

Abszolút. Nem csak a szabóság érdekel, nagyon szeretem a divattervezők munkáját is. Attól, hogy az adott ruhákat nem viselném, akár azért, mert nem az én világom, akár azért, mert egyszerűen nem nekem készültek, attól még értékelem a munkájukat. Az én közegem inkább a klasszikus, kötetlen elegancia. Ebben érzem magam leginkább otthon.

Én most kifejezetten arra gondoltam, van-e olyan magyar férfitervező vagy szabó, akinek a munkája inspirál.

Szerintem ez a terület most kezd igazán kiépülni Magyarországon. Korábban a szabóságok inkább háttérmunkát végeztek, kevésbé volt fontos, hogy maga a műhely vagy a szabó brandként is megjelenjen. Ma viszont egyre lényegesebb, hogy a szolgáltatás körül világ, arculat és márka is legyen. Azt látom, hogy ez abszolút alakulóban van, és egyre több új szereplő jelenik meg.

Te csak olasz szabókkal dolgozol?

Nem. Két külön made-to-measure kollekcióm van. Az egyik a Max-vonal, amelyen egy vicenzai bespoke szabóval dolgozom együtt. Ez az ő szabásmintáira épülő made-to-measure rendszer, teljes vásznas kidolgozással, kézzel bevarrt ujjakkal. Szerintem nagyon jól felépített a közös kollekciónk, egyre több saját modellel, amit csak nálam elérhető.

Ő személyesen is szokott Budapestre jönni? Tartotok trunk show-kat?

Időnként eljön, de klasszikus trunk show-rendszerben nem dolgozunk. Az ügyféllel én találkozom, én veszem le a méreteket, együtt találjuk ki a ruhát, ő pedig kivitelezi. Közben természetesen folyamatos párbeszédben vagyunk egymással. Emellett van egy Phileus nevű made-to-measure kollekcióm is. Ebben nemcsak öltöny és ing van, hanem felöltő, kabát, overshirt, field jacket vagy safari is. Ennél a kollekciónál különböző országokban készülnek a ruhák: van, ami Indiában, van, ami Kínában, és van, ami Törökországban. Minden termékcsoporthoz olyan gyártót kerestem, amely arra a konkrét területre specializálódott, és kifejezetten méretes gyártással foglalkozik. Így a leghatékonyabban és a legjobb minőségben kínálom ezeket a darabokat.

A showroom kialakítása is karakteres. A fekete fémcsöves polcrendszer saját ötlet volt?

Láttam hasonló megoldásokat online, amikor azt kutattam, milyen polcrendszer egészítené ki azt, ami már eleve itt volt. Szerencsére a családban akadt valaki, aki megvalósította a terveimet. Nem volt egyszerű beszerezni hozzá az elosztóelemeket, mert ezeket a vízszerelésben sem használják mindennap, így több dolgot külön kellett megrendelni. Abból indultam ki, ami már adott volt a térben: az asztalból, a székből, a diófa és a fekete fém kombinációjából. Ehhez nagyon jól passzolt ez az ipari jellegű megoldás. Azt is szerettem volna, hogy a hely lazább legyen annál, amit egy klasszikus szabóságról elképzelünk. Ez egy viszonylag kicsi, de magas tér, ezért fontos volt, hogy a falak világosak maradjanak, különben az egész nagyon összenyomódott volna.

A jövőben szerinted hogyan változhat az öltözködés, mint kommunikációs csatorna? A social media, a trendek és a személyes brand mennyire írhatják át azt, ahogyan magunkat megmutatjuk?

Nem látok olyan óriási innovációt, ami alapjaiban felforgatná azt, hogy az emberek mit viselnek. Az attitűd viszont nagyon sokat változhat. Az internet hatására a ruházkodás és általában minden vizuális önkifejezési forma sokkal szélesebb körben terjed. Kialakult egy újfajta szubkultúra azokból, akik tényleg „divatoznak”, tudatosan öltöznek, és ebben akár egészen a végletekig is elmennek. Ezek az emberek aztán megjelennek az irodákban, a munkahelyeken, a saját közegükben. Lehet, hogy korábban is léteztek ilyen figurák, csak kevésbé voltak láthatóak. Szerintem ez a jelenség tovább fog erősödni. És pont ők lehetnek azok, akik a saját környezetük ízlését is alakítják, egyszerűen azzal, ahogyan jelen vannak.

Közben azért a nagy divatközpontok szerepe megmarad?

Szerintem igen. Tokió, New York, Párizs és Milánó továbbra is nagyon erős közegei lesznek a személyes stílusnak. Viszont azt látom, hogy a klasszikus divatciklusok, a szezonális kollekciók és az a rendszer, hogy mindig megmondják, éppen mi a következő trend, lassan erodálódik. Egyre fontosabb lesz a személyes stílus és a személyes brand.

Ralph Lauren már a nyolcvanas években gyakorlatilag egy teljes világot épített fel maga köré. Ez inspirál téged?

Persze. Ő nem pusztán ruhákat adott el, hanem egy komplett életérzést. Igazi álomvilágot teremtett, amihez az ügyfelek a termékek megvásárlásán keresztül maguk is kapcsolódhattak.

Ezt Te is meg tudnád valósítani itthon…

Én azért egy kicsit földhözragadtabb vagyok annál a világnál. Ugyanakkor izgalmas elképzelés ezt a szemléletet a magyar valóságra kivetíteni. Ha őszinte akarok lenni, ez a helyzet.

Viszont maga a gondolat, hogy valaki egy teljes vizuális világot épít maga köré, ma talán még aktuálisabb.

Csak ma már ezt nem feltétlenül egy brand csinálja meg helyetted. Ralph Lauren annak idején megalkotta ezt a komplett világot, és azt mondta: ha ezt az életérzést szeretnéd, itt van hozzá minden. Ma viszont a vásárló előtt ott van az összes információ, az összes inspiráció, és azt mondhatja: ebből én összerakom a saját világomat. Megtervezheti a saját enteriőrjét, a ruhatárát, az egész vizuális környezetét. Szinte mindent személyre lehet szabni.

És ez ma már jóval szélesebb réteg számára elérhető, mint korábban.

Pontosan. Ötven évvel ezelőtt ehhez valószínűleg egy egészen más jövedelmi szint kellett. Ma már valaki a saját lehetőségeihez és saját minőségi szintjéhez igazítva is kialakíthat egy nagyon következetes vizuális világot maga körül. Ennek pedig az öltözködés természetesen fontos része. Azok az érdekes emberek ebből a szempontból, akik nem egyszerűen termékeket vásárolnak, hanem van bennük igény arra, hogy valamit felépítsenek maguk köré. Rengeteg luxusvásárló van, aki egyszerűen csak szeret vásárolni, vagy szeret sok mindent birtokolni. De számomra nem feltétlenül ők a legérdekesebbek. Sokkal inkább azok, akik tudatosan válogatnak, összekapcsolják a dolgokat, és ezeken keresztül valami sajátot hoznak létre.

Ha már a személyes stílusról és a tudatos ruhatárról beszélünk: szerinted hogyan alakul a következő években a butik- és a fast fashion kultúra? A fast fashion velünk marad?

Biztosan velünk marad, és szerintem egyre igényesebb lesz. Ma már olyan együttműködéseket is látunk, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna, és ez nyilván hatással van arra is, hogyan gondolkodunk a fast fashionről. Persze fontos különbség van aközött, hogy ki tervezi meg a ruhát, és milyen anyagból, milyen gyártási rendszerben készül el. Ettől függetlenül tegye fel a kezét, aki az elmúlt öt évben egyszer sem fordult meg ilyen üzletben. Nagyon kevesen lennénk. A férfi- és női szokásokat egyébként érdemes külön kezelni, mert egészen más logika mentén működnek. Rengeteg jogos kritika éri ezt az iparágat, de azt azért el kell ismerni, hogy szélesebb réteg számára tette elérhetővé azt, hogy viszonylag kevés pénzből is normálisan lehessen felöltözni. Időnként ki lehet fogni jó darabokat. Előfordul, hogy ugyanattól a szövetgyártótól érkezik az alapanyag egy fast fashion márkához, mint egy jóval drágább ruhához. Nyilván a kivitelezés, a szabás, a gyártási hely és a részletek más szintet képviselnek.

Tehát szerinted a fast fashionnek is megvan a helye egy jól felépített ruhatárban?

Igen, ugyanakkor minimálisan. Vásárolhatsz például rövidnadrágot vagy basic pólót kerti sütögetéshez. Szerintem nagyon jól lehet vegyíteni az olcsóbb darabokat a minőségibb ruhákkal. Ha viszont választanom kellene vintage és fast fashion között, én inkább a vintage felé mennék. Ha valakinek van ideje, türelme, megéri vintage darabokat keresni, vagy például régi, akár soha nem használt katonai ruhákat venni, és ezeket méretre készített vagy szabott darabokkal kombinálni. Én nem szeretem, amikor egy szettben minden új, túl tökéletes, minden csillog. Kell bele valami, ami megtöri ezt.

Ez nálad tudatos stíluselv?

Egyre inkább. Nem gondolom, hogy nekem különösebben extravagáns stílusom lenne, sőt inkább azt érzem, hogy egyre kevesebb darabbal szeretnék minél többet elmondani. De egy vintage vagy egy kicsit nyersebb ruhadarab megváltoztatja egy összeállítás dinamikáját. Az öltöny viselésről is azt szeretném közvetíteni: attól, hogy öltönyben vagy, még lehetsz teljesen laza.

Vagyis szerinted túl sokszor gondolkodunk azon, hogy egy ruhát hova lehet felvenni?

Igen, ezt nem szeretem. A ruha azért készül, hogy viseljük. Ha félünk attól, hogy baja lesz, akkor ne olyan anyagból csináltassuk, ami nem bírja a használatot. Szerintem egy férfi ruhatárában igenis elférnek olyan masszívabb, tartósabb szövetek, amelyeket nem kell félteni. Én ebben a nagyvárosi életformában hiszek. Reggel felkelek, megyek a dolgomra, közben jól akarok kinézni, de nem akarok folyamatosan túl formális lenni.

Miközben azért vannak helyzetek, amikor fontosnak tartod a klasszikus dress code-ot.

Persze. Ha színházba megyek, szeretek nyakkendőt felvenni. Egy formális üzleti eseményre is megadom a módját. De ettől még egy jó anyagból készült öltönyt simán fel lehet venni pólóval is. Tudom, hogy vannak nagyon klasszikus gondolkodású emberek, akik azt mondják, hogy ilyet nem lehet. Szerintem lehet. Én jól érzem magam benne így, és végső soron szerintem ez nagyon fontos.

Tehát, az egyik célod, hogy az öltönyt egy kicsit kiszabadítsd a kizárólag üzleti közegből?

Pontosan. Szeretném, ha az öltönyre nem úgy gondolnánk, mint valamire, amit csak egy tárgyalásra, esküvőre vagy hivatalos alkalomra lehet felvenni. Ez egy rendkívül praktikus ruhadarab. Reggel nagyon könnyű vele felöltözni, ad egy tartást, egy keretet az egész megjelenésnek, közben pedig rengeteget lehet vele játszani. Pólóval, inggel, nyakkendővel, sneakerrel vagy elegáns cipővel is teljesen más karaktere lehet. Én valahol ezt szeretném átadni: hogy az öltöny ne egy kötelező uniformis legyen, hanem egy olyan ruhadarab, amit azért veszünk fel, mert szeretjük viselni.

Szerkesztő: Bíró Eszter