10 apró érdekesség A szállító-trilógiáról, amiről talán nem is hallottál

Ez volt az a filmsorozat, ami Jason Statham számára meghozta az igazi világhírt.
Jason Statham napjaink egyik legismertebb akciósztárjának számít, akitől nem is várunk egyebet, mint hogy minden filmjében kíméletlenül elgyepálja a rosszfiúkat, helyreállítsa a világ rendjét, olykor pedig megvívjon önmaga démonaival. Mert ugye, nemcsak a magas művészetet lehet értékelni a filmvásznon, kellenek az olyan pörgős, látványos, akciótól és száguldástól duzzadó mozik is, mint amilyeneket neki köszönhetünk. Noha első lehetőséget a Guy Ritchie-féle A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacsőben kapta, majd a Blöffben is együtt dolgozott a rendezővel, főszereplőként először A szállítóban láthattuk.
Az első részt Louis Leterrier és Corey Yuen rendezésében, Luc Besson és Robert Mark Kamen forgatókönyve alapján 2002-ben mutatták be, és hamar nagy siker lett. Sokak kedvencévé vált a kőkemény, biztos kezű sofőr, aki saját szabályait megszegve száll szembe egy emberkereskedő hálózattal. A 2005-ös folytatásban egy biológiai fegyver, egy halálos vírus elszabadulását kell megakadályoznia, míg a harmadikban a megzsarolt ukrán környezetvédelmi miniszter lányát kell biztonságban hazajuttatnia.
Megannyiszor láttuk már ezeket a filmeket, és vélhetően mindenkinek az üldözések és a bunyók égtek be leginkább az emlékezetébe. Mi azonban most összegyűjtöttünk néhány olyan érdekességet a trilógiáról, amiről talán nem is hallottál.
Kattints a galériára, és mutatunk 10 izgalmas érdekességet A szállító-trilógiáról:
Ezért lehet fontos, kivel ülünk egy asztalhoz
A közös étkezés jóval több egyszerű társasági programnál: az agyunk jutalmazási rendszere és az ételhez való viszonyunk is másképp működhet.
Így változtatta meg Freddie Mercury a rocksztárok stílusát
Freddie Mercury idén lenne 80 éves. A londoni V&A nyolc legendás szettjével mutatja meg, milyen fontos szerepe volt a divatnak az imázsában.
800 hordó Guinness sört vittek el a tolvajok
Két teherautó érkezett egy angliai telephelyre, majd 800 hordó Guinness-szel távozott. A rendőrség most 70 ezer korsónyi sört keres.
10 érdekesség Freddie Mercuryról, amiről talán nem is hallottál
"Nem töprengek azon, mi lesz, ha meghalok, és hogyan fognak emlékezni rám. Ez már az ő dolguk lesz, a többieké. Ha már meghaltam, ugyan kit érdekel? Engem nem" – Freddie Mercury.
91 évesen nyomta le a 3500 kilométeres túrát
Dale Sanders 91 évesen lett az Appalachian Trail legidősebb teljesítője. 3530 kilométer és 71 esés sem állította meg.
Elképesztő anyagokból készültek ezek a luxusórák
Toll, üveg, papír, fa és aranyfonal: hat különleges kézműves technikát zsúfolt óraszámlapokra a Vacheron Constantin.





