Promóció
A világ tíz legdrágább söre – a csúcstartó többet ér a házadnál

Van köztük ale és ipa, borzasztó erős és aránylag visszafogott. Némelyik nagyon bizarr, a legdrágábbhoz lottónyeremény kéne.
A hipermarketben már a 800 forintos Guinnessre is húzom egy kicsit a számat, a jobb kézműves sörökért sokszor ennél is többet kell fizetni üvegenként. De a Tesla 34 ezer forintos, háromdarabos csomagja elgondolkodtatott: vajon mennyibe kerülhet a legdrágább? A GigaBier például csak akkor kerülhetne be a top 10-be, ha nem néznénk a literárat. Íme, a világ tíz legdrágább söre, az árak 2022-esek, fél literre vetítve:
10. Tutankhamun Ale – 26 ezer forint
Ez tulajdonképpen egy antik ital, egy ókori egyiptomi sör reprodukciója – már amennyire ilyesmiről lehet beszélni az eredeti receptúra híján. A Nofertiti titkos konyhájában folytatott régészeti feltárások során a Cambridge-i Egyetem kutatói találtak rá a hozzávalókra, azok alapján próbálták újraalkotni. 1996-ban dobták piacra a hatszázalékos alkoholtartalmú sört, amit angol és skót főzdék együttműködésével készítettek el.
9. Brewdog Sink the Bismarck – 37 ezer forint
Egy alaposan felerősített IPA, amely bár más műfaj, de ha úgy vesszük, válasz a német Schorschbräu Sschorschbock nevű sörére, avagy új versenyző a világ legerősebb söre címért. Alighanem a neve is erre utal, hiszen a Bismarck hajót is a brit királyi haditengerészet süllyesztette el. Úgynevezett négyszeres IPA, négyszeresen hidegkomlózott, állítólag négyszer keserűbb is az átlagos söröknél. De a 41 százalékos alkoholtartalom nem volt elég a rekorddöntésre.
8. Samuel Adams Utopias – 70 ezer forint
2002 óta kétévente dobják piacra a gyönyörű palackba töltött sört, ráadásul csak korlátozott mennyiségben. Sajátos ízjegyeit sherry, bourbon, cognac, brandy és scotch érleléséhez használt hordóktól nyeri, amelyekben akár 18 évig pihen. Állítólag egy kis juharszirup-beütése is van. 27 százalékos az alkoholtartalma. Az Egyesült Államok legdrágább sörének számít, de egyes államokban betiltották.
7. Schorschbräu Schorschbock 57– 146 ezer forint
Ha már megemlítettük a nevét, a Schorschbock a listára is fel tudott kerülni. Nemcsak árban, hanem alkoholfokban is felülmúlja a Brewdog versenyzőjét: 57,5 százalékos, azaz tízszer erősebb egy átlagos sörnél. Persze nem küzdelem nélkül nyerték el a legerősebb sör címét, volt azért oda-vissza ütésváltás a felek között. Egyesek szerint ezt már úgy érték el, hogy közben megsértették a német tisztasági törvényt, valójában azonban nem így történt. Az viszont igaz, hogy Georg Tscheuschner sörfőzőmester szerint feljebb már pont ezért nem lehetne menni: ott már cukrot kellene hozzáadni.
6. Carlsberg Jacobsen Vintage – 186 ezer forint
A márkanevet jól ismerhetjük a 300 forintos kategóriából is, sőt én például pont szeretem is a sima Carlsberget, mostanában a Liverpool focicsapatával való kapcsolatukat ünneplik különleges dobozokkal. A Jacobsen Vintage ellenben teljesen más szint. Árpabor típusú sör, vaníliás és kókuszos jegyekkel. 2008 és 2010 között gyártották a dánok, akár hat hónapig érlelték svéd és finn tölgyfahordókban. 10,5 százalékos alkoholtartalma nem is elrugaszkodott.
5. De Cam & 3 Fonteinen Millennium Geuze 1998 – 215 ezer forint
Ahogyan a neve mutatja, az ezredforduló ünneplésére készítették, de már 1998-ban bemutatták Belgiumban. Két főzde, a De Cam és a 3 Fonteinen közös munkája. Mivel csak nyolcezer palackkal készült, ma már igen nehéz hozzájutni, de nem lehetetlen, akad még a világ pincéiben bontatlan. Egyébként 7 százalékos alkoholtartalma van.
4. Brewdog The End of History – 405 ezer forint
A válogatás legbizarrabb söre, de nem maga az ital, hanem a csomagolás miatt. Különféle preparált állatokat, így mókusokat, nyulakat és menyéteket használnak fel, ezekbe rejtik az üveget. De nemcsak a körítés brutális, hanem az 55 százalékos alkoholtartalom is – ez a Brewdog újabb kísérlete a Schorschbräu csúcsának megdöntésére. Ha nem is sikerült a legerősebbet főzni, a legdurvábbat mindenképpen.

3. Cantillon Loerik 1998 – 601 ezer forint
A címke nem véletlen, a loerik kifejezés flamandul a lusta srácot takarja. De nem arról van szó, hogy végleg kiütne, és aznap már semmi mást nem tudnánk csinálni a kanapén heverésen kívül – ez csupán egy átlagos 5 százalékos ital –, hanem az elkészítés folyamatára utal. A palackban történő újraerjesztés ugyanis igen hosszú ideig tart. Pont emiatt és ritkasága okán kerül ennyire sokba. Volt olyan árverés, ahol még ennek is közel a dupláját csengették ki érte.
2. Nail Brewing Antarctic Nail Ale – 634 ezer forint
Az Australian Pale Ale típusú sör érdekessége maga a gyártási folyamat. Antarktiszi jéghegyből nyert jeget olvasztanak fel Tasmanián, hogy aztán ezt a vizet szállítsák el az ausztráliai Perth-be a főzéshez. A tíz százalékos alkoholtartalmú italból csupán 30 üvegnyit készítettek, a teljes bevételt a Sea Shepherd Conservation Society nevű természetvédelmi szervezet javára ajánlották fel.
1. Allsopp Arctic Ale – 176 millió forint
És egy hatalmas ugrással elérkeztünk a világ legborsosabb árú söréhez. Ez viszont nem olyan ital, amit mostani főzdék saját kedvük szerint gyártanak. Az angliai Gobowenben, egy garázsban találtak pár tucatnyit a palackokból, amelyek Sir George Nares 1875-ös sarki expedíciójáról származnak. Tehát közel 150 évesek. Az egyikért aukción fizették ki a hihetetlen, 176 millió forintnak megfelelő összeget.
Forrás: Luxatic
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.