Jármű
A futó, aki mezítláb nyert olimpiát


Abebe Bikila egészen lenyűgöző teljesítménnyel lett a maratonfutás olimpiai bajnoka.
A maratonfutás a legősibb gyökerekkel rendelkező olimpiai sportágak egyike. Pheidippidész legendáját talán mindenki ismeri, igaz annak is két változata maradt fenn: az egyik szerint mintegy 150 mérföldet futott Marathónból Spártába, hogy segítséget kérjen, a másik szerint pedig a győzelem hírét vitte a 40 kilométerre fekvő Athénba. Mindenesetre az újkori olimpiáknak 1896 óta része a maratonfutás, 1908 óta 42 195 méterben rögzítették a versenytávot.
Azóta persze számos emlékezetes versenyt futottak olimpián és azon kívül is az atléták. A férfi világrekordot az idén év elején tragikus balesetben elhunyt kenyai Kelvin Kiptum tartja, ő az egyetlen ember, aki 2 óra 1 percen belül teljesítette a távot. A nőknél honfitársa Peres Jepchirchir a csúcstartó. Viszont az 1960-as római ötkarikás játékokon olyasmi történt, amit nyugodtan emlegethetünk a legek között.
Az etióp Abebe Bikila ugyanis azzal, hogy akkor világcsúcsnak számító 2:15:16.2-es idővel megnyerte a számot, a maratonfutás első afrikai olimpiai bajnoka lett, de eredményében még inkább figyelemre méltó, hogy mezítláb futotta le a bő 42 kilométert. E tekintetben máig ő számít a leggyorsabbnak, azóta senki más nem tudott cipő nélkül ilyen teljesítményt felmutatni.
De vajon miért tette?
Mondhatjuk, hogy Bikila a futásra született, 1932-ben éppen azon a napon látta meg a napvilágot, amikor az argentin Juan Zabala a Los Angeles-i olimpia maratoni aranyérmese lett. Bikila marhapásztorként dolgozott egészen addig, amíg tinédzserként el nem utazott az etióp fővárosba, Addisz-Abebába. Látta tréningezni a császári gárda tagjait, ami annyira lenyűgözte, hogy jelentkezett közéjük, és 19 esztendősen felvételt nyert. Itt ébredt rá, mekkora tehetsége van a futáshoz, ötezer és tízezer méteren is versenyzett, mielőtt 1959-ben elindult élete első maratonján. Onni Niskanen svéd edző is felfigyelt rá, személyre szabott edzéstervet készített számára, Bikila pedig egy hónappal a római olimpia előtt megnyerte a nemzeti válogatót. Méghozzá az akkori olimpiai csúcsnál, a 2:21:23-nál is jobbat futott a jelentős szintemelkedések ellenére.
A sportoló Niskanen vezetése mellett cipőben és anélkül is edzett odahaza, és bár alapvetően cipőben gondolt rajthoz állni, nem sokkal a nagy nap előtt szétfeslett a lábbelije. Bement egy boltba, vett egy új párat, ám az hólyagosra törte a lábát, ezért végül úgy döntött, mezítláb vág neki az embert próbáló kihívásnak. Bikila abszolút ismeretlenként érkezett, a nagy favorit a világcsúcstartó Szergej Popov volt, hiszen csupán ő és a brit Jim Peters volt képes akkoriban 2:20-on belüli időre. De Bikila már 10 kilométernél is az élbolyban futott, 20-nál a marokkói Rhadi ben Abdesselammal lógtak meg, 25-höz érkezve másfél perccel verték Popovot.
Végig heroikus, kiélezett küzdelmet vívott a két kiváló futó, 40 kilométernél a marokkói próbált előnyt szerezni, de nem tudta lerázni az etiópot, végül pedig Bikila 500 méterrel a cél előtt indította meg utolsó nagy hajráját. Állítólag a végső inspirációt az akszúmi obeliszk adta meg számára, hiszen azt 1937-ben hazájából, Etiópiából szállították Olaszországba a megszállók – és éppen itt, a Piazza di Porta Capena nevű téren állt. Rápillantva megnyújtotta lépteit, és távolodni kezdett Abdesselamtól. Még egy eltévedt robogót is ki kellett kerülnie, de így is olimpiai és világrekorddal, 2:15:16.2-vel állhatott a dobogó tetejére. Végül 25 másodpercet vert a marokkói ezüstérmesre.
Abebe Bikila 1964-ben Tokióban megismételte sikerét, sőt 2:12:11.2-vel visszahódította a világcsúcsot is, de 1968-ban Mexikóvárosban sérülés miatt 17 kilométer után feladni kényszerült, nem lett meg a mesterhármas. Az igazi tragédia viszont nem ez volt. 1969-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, gerincsérülései miatt lebénult. Soha nem tudott újra járni, bár felső testét képes volt edzeni, íjászkodott és asztaliteniszezett. 1973-ban, mindössze 41 esztendős korában hunyt el egy, szintén a balesetre visszavezethető agyvérzés következtében.
(forrás: World Athletics)

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
Edifier W820NB Plus V25: Technológia, ami tartja a ritmust veled
Ezt az 5 dolgot edd, hogy ne vallj kudarcot az ágyban
Bizonyos ételek növelik a merevedési zavar kockázatát, mi viszont most olyanokat mutatunk, amelyek segítenek a szervezetünknek.
GTA Amerikán kívül? Ezek lehetnek a jövőbeli helyszínek
Sok rajongó évek óta arról álmodik, hogy egyszer egy GTA-epizód egy másik kontinensen, az Egyesült Államokon kívül játszódjon. Most a Rockstar Games egyik alapítója elárulta, miért történt ez eddig csak egyszer.
Erőszakos videójátékok: bekeményít a YouTube
A YouTube bejelentette, hogy módosítja a fiatalkorúakat védő irányelveit. Bizonyos videójátékos tartalmakat a jövőben csak nagykorú, bejelentkezett felhasználók nézhetnek meg.
Leonardo DiCaprio 10 legjobb filmje a közönség szerint
Egészen hihetetlen, milyen érzékkel választja meg a szerepeit.
Eladó a McLaren, amivel Senna először nyert hazai pályán
A brazil versenyzőlegendának nagyon sokat jelentett szülőhazája, ezért is olyan fontos ez a versenyautó.
Ilyen lehet az első széthajtható iPhone – akár már jövőre jöhet
Az Apple egyelőre titkolózik, de az iparági pletykák már egyre többet sejtetnek a rejtélyes mobilról.







