Promóció
XGT: utcára szabadított pályaszörny az Abttól

Az Audi R8 LMS GT2 egy kőkemény versenyautó, de az Abt addig faragta, amíg közútra nem tudta állítani.
A németországi Abt Sportsline elsősorban Audik és más VW-csoportos autók tuningolásával és nem mellesleg kiváló motorsporteredményekkel vált ismertté (kiejtése nem á-bé-té, hanem Abt, mert személynévből ered). Palettájuk a mezei csiptuningtól az egészen komoly építésekig terjed. Az XGT elég egyértelműen az utóbbi körbe sorolható, hiszen az Audi R8 LMS GT2 versenyautó utcára idomított változatáról van szó.

Az 5,2 literes V10-es ebben a formában 640 lóerőt tud, miközben az 14000 kilogramos tömeg egy mai kompakt autónál sem számítana kiugróan soknak. Mindehhez igen fenyegető külső párosul, a fekete és a fehér kontrasztja kiválóan kiemeli a karakterét, elöl és oldalt is hatalmas légbeömlők, jelentős első splitter, csöppet sem visszafogott hátsó szárny és diffúzor jellemzik. Ha azt mondanák rá, hogy vérbeli pályagép, egy pillanatig sem kételkednénk.

Az XGT-t két évig fejlesztették, közben több ezer versenykilométert teljesítettek a Nordschleifén, a Sachsenringen és a Hockenheimringen, természetesen profi versenyzőkkel. Állítólag minden más, hasonló kaliberű utcai kocsitól eltérő a kormányzása, útfekvése, és bár valóban legálisan használható a forgalomban, azért mégis zárt pályán érzi magát a legjobban. Az említett V10-eshez hétfokozatú S tronic automata váltó és hátsókerékhajtás tartozik. Az Abt felniken Pirelli P Zero Trofeo R-ek feszülnek, a futómű állítható.

A kempteni székhelyű tuningcég mindössze 99 darabot készít az XGT-ből, méghozzá az egyedi ügyféligényeket is figyelembe véve. Az alapár 598 ezer euró, átszámolva úgy 227 millió forint, de a speciális kérések függvényében lehet még feljebb is lépkedni vele.

Stílusos keretekből 2025-ben sem lesz hiány: 5 napszemüvegtrend férfiaknak
Mutatjuk is, hogy idén milyen napszemüvegek érnek meg egy próbát!
Alonso is aláírta ezt az őrületesen ritka Aston Martint
A DBR22-ből csupán néhány darab létezik világszerte, ez a példány viszont még ebben a mezőnyben is különlegesnek számít.
Soha nem fizettek annyit Kobe-ereklyéért, mint ezért a mezért
Kobe Bryant újoncmeze szerénytelen összegért talált gazdára, de még így is elmaradt az előzetes becslésektől.
Csendes kirúgás? Létezik, és talán téged is érint
Ha ezeket a jeleket tapasztalod, lehet, hogy már tőled is megválni készülnek a főnökeid.
Ez a kicsi méregzsák lesz minden idők legdrágább Renault-ja
Megnyílt az előrendelés a Renault 5 Turbo 3E elektromos hot hatchre, az árából viszont egy Porsche 911 Carrerát is kaphatnánk.
Az Adidas Samba már a múlt? Ez a cipő lehet az új sláger
Az egyszerű, minimalista cipő hatalmas siker, de most egy másik modell veheti át tőle a stafétát.