Promóció
180 milliárd forintnyi cipőt zúzhat be az Adidas

A Kanye Westtel közös modellből maradt rengeteg raktáron.
Elég nagy vihart kavart tavaly ősszel a mostanában már Ye néven nyomuló Kanye West az antiszemita megnyilvánulásaival. A korábban vele kapcsolatban lévő nagy világcégek gyorsan elkezdtek kihátrálni, így elvesztette maga mellől a Gapet, kidobta a JP Morgan bank, és nem vállal már vele közösséget a Balenciaga sem. Az Adidas egy ideig még kivárt, a rapper kérkedett is azzal, hogy bármit csinálhat, ők úgyis maradnak. Nem lett igaza, október végén végül az Adidas is kitagadta.
A ruhamárka nyakán maradt azonban egy jelentősebb adag azokból a Yeezy sneakerekből, amelyeket a két fél együttműködésével dobtak piacra. 2015-ben jelent meg az első modell, a Boost 750, majd továbbiak, sőt más ruhadarabok is készültek. Kanye botránya után viszont ezeket valahogy már nincs kedvük eladni. Hogy pontosan hány pár cipőről van szó, nem tudni, viszont pénzben kifejezve úgy 300-500 millió dollárnyi értéket képviselnek, vagyis akár 180 milliárd forintot is bukhat rajtuk az Adidas. A csukák sorsa egyelőre kérdéses.
A szakértők szerint előfordulhat, hogy a logók és jelzések eltávolításával, lényegében átmárkázással eladják azokat nyomott áron – ez nyilván pluszmunkát és -költséget jelentene, de a veszteségből még így is lehetne faragni. Viszont az elemzők szerint ez kockázatos lépés, mert bár megpróbálják eltüntetni a Kanye-szál nyomait, rosszul venné ki magát, hogy a vele való együttműködésből profitálnak. Ez a márka hitelességén ejthet foltot, és az erőfeszítéseik ellenére is összekapcsolhatják őket az antiszemita balhéval magát sokak szemében lejárató zenésszel.
Hasonló a helyzet akkor is, ha diszkontáruházakon keresztül, kimondottan olcsón passzolják el a cipőket. Így tehát talán esélyesebb egy másik, radikálisabb megoldás: egyszerűen megsemmisítik a Yeezyket. Természetesen ennek is lehet negatív visszhangja, hiszen ez pazarlás és fölösleges környezetterhelés lenne, miközben a világ klímaválsággal küzd. Társadalmi felelősségvállalás és elfogadottság szempontjából talán az lenne a leginkább célravezető, ha rászorulóknak ajánlanák fel ingyen a sneakereket, például a földrengés sújtotta Törökországban vagy Szíriában. Ez mondjuk gazdasági szempontból nem lenne kedvező az Adidasnak, hiszen a pénzügyi veszteségeket le kellene nyelniük, de erkölcsi szempontból talán a legkevésbé kikezdhető egy ilyen lépés.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.
A sztárok egyik klasszikus kedvencét most szuperkedvezményesen vásárolhatod meg
A vörös szőnyeges események egyik főszereplőjéből a te gardróbodban sem árthat egy darab.