Szórakozás
Ezzel a feltétellel játszana Marvel-filmben Adrien Brody

A brutalista főszerepéért Oscar-díjra jelölt színészzseni egyáltalán nem zárkózik el a szuperhősfilmektől, de nem vállalna el akármit.
Adrien Brody nagyszerű színész, ehhez nem fér kétség, 2003-ban pedig az Oscar-díjat is elnyerte A zongorista főszerepével – 29 esztendősen, aminél fiatalabb korban soha nem vitte még haza senki az aranyszobrocskát a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Idén pedig akár újabb Oscarral is gazdagodhat, ugyanis A brutalista című, témájában erősen magyar vonatkozású alkotás a jelöltek közt szerepel.
Persze Brody nemcsak ilyen komoly hangvételű produkciókban látható, hanem például Wes Anderson Asteroid Cityjében, az Ecc, pecc, ki lehetsz? misztikus vígjátékban, valamint Peter Jackson King Kongjában is feltűnt, nyilván rengeteg másik mozi mellett. Most a Happy, Sad, Confused podcastban elmondta, a szuperhősfilmektől sem zárkózna el, de vannak feltételei.
Úgy fogalmazott, a Marvellel dolgozni nagyszerű lenne, ha a megfelelő ember ülne a rendezői székben. Ha tehát felkérnék, hogy bújjon bele egy érdekes, izgalmas karakter bőrébe, a direktor pedig lehetőséget adna arra, hogy a megszokottól merőben eltérőt alkosson abban a világban, szívesen mondana igent. Hozzátette, a Marvel-moziverzum egy csodálatos gépezet, a benne tevékenykedők jól ismerik a technikákat és eszközöket, amikkel mozgásban lehet tartani, és amit eddig felépítettek, az óriási.
Az emberek szeretik. És ki ne akarna részese lenni egy olyan projektnek, amit ekkora szeretet övez?
Korábban egyébként már felmerült a lehetőség arra, hogy Brody képregényfilmben szerepeljen. Mégpedig Christopher Nolan Batman-trilógiájában alakította volna Jokert, ám saját bevallása szerint nem volt igazán közel a szerep elnyeréséhez. Noha afféle álommeló lett volna számára.
Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat
A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.
Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá
Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.
Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?
Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?
Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél
Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.
7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz
A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.
110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában
Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.






