Jármű
Így segít a kreativitás karbantartani az agyunkat


Újabb bizonyíték mutatja, hogy érdemes minél tovább aktívnak maradni, így lassítható az öregedés.
Nincs két egyforma ember – igaz ez az öregedés tekintetében is. Azonos korú, nemű és társadalmi hátterű személyeknél is más-más tapasztalatokkal járhat a kor előrehaladása. Számos kutatás igazolta már, hogy minél egészségesebb és aktívabb életet élünk, annál inkább lassítható ez a folyamat. Nemrég a Nature Communications folyóiratban jelent meg egy tanulmány arról, hogy a kreatív tevékenységek is kifejezetten nagy előnyt jelentenek e téren.
A kutatók arra jutottak, hogy mind a hangszereken való játék, mind a tánc – itt konkrétan a tangót említették –, sőt még a videójátékok is hatással vannak az agyműködésünkre az idősödés során. Méghozzá jótékony hatással, ugyanis késleltethetik az agy öregedését. Minél magasabb szinten és aktívabban űzzük ezeket az időtöltéseket, annál nagyobb mértékben.
Egyfajta mérőszámként a „brain age gap”-et alkalmazták, vagyis azt figyelték meg, az agy mennyivel tűnik öregebbnek vagy fiatalabbnak a tényleges életkorhoz viszonyítva. A kreativitás fogalmát pedig igencsak kiterjesztve értelmezték, úgy mint „azt a képességet, amikor újszerű és hatékony ötleteket, megoldásokat hozunk létre a képzeletünk segítségével.” Ebbe pedig beletartozhat értelmezésük szerint egy virtuóz gitárszóló, vagy akár egy izgalmas kampány a StarCraft II stratégiai játékban.
Agustín Ibáñez, a dolgozat egyik vezető szerzője kiemelte, nem kell ahhoz Da Vincinek lenni, hogy érzékeljük a pozitív egészségügyi hatásokat, ugyanis hobbiszinten is érhetünk el kedvező változást. Ezzel együtt amúgy a legnagyobb különbséget a profi tangótáncosoknál mérték, az ő agyuk átlagosan hét évvel bizonyult ifjabbnak, mint ahogyan a kronológiai életkor sugallta volna.

Jármű
A nyers pickup vadiúj köntösben: Ford Ranger PHEV

Promóció
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten

Promóció
Edifier R1280DB: amikor a hang is stílust ölt
Ha Jacob Elordit kérdezed, idén ősszel a mokaszin a legmenőbb cipő
Jacob Elordi egyik kedvenc cipője ráadásul könnyen téliesíthető is.
Végre egy Ferrari-átépítés, amitől nem borzongunk
Az olasz sportkocsigyártó autóihoz nehéz úgy nyúlni, hogy ne legyen a vége szentségtörés, de ezt a GTC4 Lussót azért meghajtanánk.
Elkényezteti a gamereket jövőre a Valve
A 2022-ben piacra dobott Steam Deck után most három izgalmas, új eszközzel indítanak egész pályás letámadást.
Még idén összecsaphat Anthony Joshuával Jake Paul
Mike Tyson után egy újabb nagy skalpot gyűjtene be a youtuberből lett bunyós, de ez azért nehezebb meccsnek ígérkezik.
Resident Evil: új mobiljáték érkezik néhány napon belül
A Resident Evil: Survival Unit a legendás horror franchise legújabb mobiljátéka, és most hivatalosan is bejelentették a megjelenési dátumát.
Lottón lehet sírhelyet nyerni Jim Morrison és Oscar Wilde mellé
Párizsban morbid, de izgalmas nyereményjátékot hirdettek. Pénz helyett végső nyughelyet lehet nyerni.







