Szájra esett az oroszok Rocky-zenére bevonuló AI-robotja

Pillanatkép AIDOL eleséséről
Forrás: Inside Edition / Youtube

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

Hatalmas érdeklődés övezte AIDOL bemutatását, de nem lett elsöprő siker belőle.

Régóta várt esemény érkezett el végre Oroszországban: megtartották az ország első emberszabású, mesterséges intelligencia által vezérelt robotjának bemutatóját. Az AIDOL névre keresztelt robot ötven újságíró és megannyi kamera előtt lépett színpadra Moszkvában, bevonulásához pedig a Rocky ikonikus filmzenéjét, a Gonna Fly Now-t választották, hogy igazán heroikus legyen a pillanat. De nem lett az.

AIDOL ugyanis elindult a színpadon, mögötte lépkedett két büszke kezelője. A robot már kezdettől fogva furán tette egymás után a lábait, majd úgy kezdett mozogni, mintha éppen a kocsmából tántorogna hazafelé, végül pedig csúnyán pofára is esett, még egy pár alkatrész is elszabadult róla. A két szakember azonnal odalépett, és elkezdték elcibálni a közönség szeme elől.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Íme, videón a történések:

Hogy teljes legyen a bohózat, ekkor egy fekete függönyt kezdtek behúzni, hogy eltakarják a pórul járt robotot a világ elől, de még a textil is összetekeredett. Némi kínos csend után a jelenlévők bizonytalan tapsolásba kezdtek. Nem sokkal később a fejlesztőcsapat is megszólalt, leszögezve: ez nem egy kormányzati program és nem is állnak mögötte tőkeerős nagyvállalatok. Egy kis, tizennégy fős független csapat munkájáról van szó, amit ők maguk finanszíroznak, befektetők nélkül.

Egyébként AIDOL-t alapvetően arra tervezték, hogy tudjon járni, beszélgetni és tárgyakat pakolászni. A mostani üzemzavar miatt nem estek kétségbe, mert úgy vélik, ez minden hasonló technológiai projekt velejárója. Korábban ugyan tesztelték már a robotot csúszós felületeken, kövön és szőnyegen is, és jól teljesített, most mégsem jött ki a lépés, aminek oka feszültségingadozás, valamint a színpad megvilágítása is lehetett.

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Világ

110 ezer pók él együtt a világ legnagyobb hálójában

Több mint 110 ezer pók él egy 106 négyzetméteres hálórendszerben egy balkáni barlangban. Ráadásul két alapvetően magányos faj költözött össze.

Kép
Jármű

21 év után visszatér az Audi A2

Az eredeti Audi A2 előremutató, ugyanakkor megosztó kisautó volt, az utód egészen más erősségeket csillogtat meg.

Kép
Életmód

Asszertivitás: a hatékony kommunikáció módszere

„A kommunikáció legnagyobb problémája az az illúzió, hogy létrejött” – vélekedett George Bernard Shaw.

Kép
Tech

Az Apple eddig nemet mondott, most megváltoztatja a MacBookot

A Neo, az Air és a Pro mellé érkezhet a MacBook Ultra, és olyat hozhat, amit még nem láttunk ezeknél a gépeknél.

Kép
Szórakozás

Erre költötték milliós gázsijukat a Harry Potter sztárjai

Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson dollár-tízmilliókat keresett a Harry Potterrel. Meglepően különbözően bántak a vagyonukkal.

Kép
Világ

Európa szelektíven gyűjt. Akkor miért nem hasznosítunk újra többet?

Az EU-ban felhasznált anyagok mindössze 12,2 százaléka származik újrahasznosításból. A körforgásos gazdaságra való átállás még mindig lassú.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!