Ha alkoholt iszol, ezt a 6 dolgot tartsd észben

Nem kell teljesen tartózkodni az alkoholos italoktól, de a mértéktelen vedelés elképesztően ártalmas.
Az alkohol alapvetően nem használ az egészségünknek. Persze nem arról van szó, hogy aki alkalmanként megiszik egy pohár minőségi bort, vagy nyáron a haverokkal egy jó hideg sört, azonnal elkezdi gyűjteni a strigulákat, de azért az elővigyázatosság a szakemberek szerint nem árt. Már csak azért sem, mert könnyen létrejöhet függőség, és a túlzott fogyasztás károsíthatja a májunkat, odavág a vércukorszintnek, a vérnyomásnak, akár daganatos betegségek kialakulását is elősegítheti. Sőt, a demencia kockázatát is növeli.
Erről már itt is írtunk:
A szakemberek, táplálkozási szakértők éppen ezért tudatosságra és mértékletességre intenek. Többek közt a következő hat tanácsot ajánlják azok figyelmébe, akik nem mellőznék teljes mértékben az alkoholt.
Tarts mértéket
Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) iránymutatása szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás felső határának férfiaknál a napi kettő, nőknél a napi egy ital számít. De persze ez nem azt jelenti, hogy bármilyen szinten is javasolnák, hogy ezt minden nap vigyük is be, és az sem működik, ha hat napig nem iszunk, a hetediken pedig bepótoljuk az egész hetit. És gyorsan tegyük tisztába azt is, mi számít egy italnak: például egy 0,33-as, 5%-os sör, másfél deci bor, vagy kábé 4 centiliter 40 fokos tömény. Ráadásul a WHO álláspontja szerint már ez az egy-két adag is kockázatos.
Igyál vizet is
Mivel az alkohol vízhajtó hatású, jó tipp, hogy ha már például buliba megyünk, vagy bárban iszogatunk a barátokkal, akkor minden ital után gurítsunk le egy pohár vizet is. Segít a hidratálásban, és le is lassítja az alkoholizálás ütemét valamelyest. Ha úgy döntöttünk, túllépjük az előző pontban meghatározott mennyiséget, akkor ez különösen hasznos dolog lehet.
Ne igyál üres gyomorra
A szakember szerint ilyenkor hamarabb beüt az alkohol, a szervezetünk gyorsabban szívja fel, mintha más is lenne a gyomrunkban. Az sem rossz ötlet, hogy evés közben iszunk – vagy iszogatás közben harapunk valamit. Hiszen az is telít, így kevesebb pia szalad le a torkunkon.
Ne válts ki étkezést piával
Bár kalóriában lehet, hogy pont meg is lennél, de tápértékben közel sem, hiszen az alkohol nem látja el a szervezetünket fehérjékkel, rostokkal vagy zsírokkal. Az étrendünkre nem szabad pusztán a kalóriák száma alapján tekinteni.
Tudd, mit jelent a mértéktelen ivás
A CDC erre azt mondja, hogy férfiaknál öt, nőknél négy ital egy alkalommal már kimeríti a mértéktelenség fogalmát. Vélhetően sokan azt gondolnák, ez a határ valahol jóval feljebb van. Márpedig egy házibuliban, esetleg esküvőn ezt nem annyira nehéz átlépni. Azért ha valaki egy lakodalomban egyszer túltolja, de amúgy nem is rendszeres ivó, nem feltétlen kell alkoholizmustól tartania.
Gondold át, miért iszol
Ha stresszkezeléshez, ellazuláshoz szánjuk az alkoholt, gondoljunk arra, hogy nem feltétlenül van rá szükség. Helyette pihenjünk, találkozzunk emberekkel (nem a kocsmában), vagy szakadjunk ki kicsit a megszokott környezetünkből. Zuhanyozzunk le, sétáljunk, sportoljunk valamit. Ha automatizmussá válik, hogy a nap végén egy itallal kapcsolódunk ki, akkor nem is nagyon fogunk más megoldást keresni. Ha pedig bizonyos érzéseket, gondolatokat akarunk vele elnyomni, az már komolyabb problémát jelent.
Összességében ha úgy kezdjük érezni, túl gyakran vagy túl sokat iszunk, esetleg a környezetünkből érkeznek erre vonatkozó jelzések, tegyük fel magunknak a kérdést, miért tesszük. A legjobb felkeresni egy szakembert, aki segít a problémák megoldásában.
(forrás: HuffPost)
Minden idők 10 legjobb kalandfilmje a közönség szerint
Abban megegyezhetünk, hogy egytől egyig klasszikusok, amiket bármikor érdemes újranézni.
Neil Armstrong arany Omegája a történelem csodás darabkája
Egy huszonhat darabos különkiadás része volt ez a 18 karátos Speedmaster Professional.
A Bugatti Tourbillon is lehet még vadabb: íme!
A Bugatti új hipersportautója eleve a világ összes pénzébe kerül, de persze, hogy ezt is lehet még fokozni. Például az Équipe Pur Sang csomaggal.
Kiadatlan dalokat lopott Eminemtől – börtönbe kerülhet
Majdnem tizenöt évig dolgozott a rappernek, akár ugyanennyi időt is eltölthet a rács mögött az egykori alkalmazott.
Extravagáns csoda a Richard Mille új Ferrari-órája
Az RM 43–01 Tourbillon Split-Seconds Chronograph Ferrari a két márka együttműködésének legújabb gyümölcse.
Már most odaadhatjuk a McLarennek az F1-es világbajnoki címet?
George Russell szerint igen, de Andrea Stella szavai sem biztatóak a többi csapatra nézve.