6 jel, ami alkoholizmusra utal – légy őszinte magaddal

Ha ezeket tapasztalod magadnál, érdemes elgondolkodni, szükség esetén pedig életmódot váltani.
Az alkoholizmus nem egyszerű dolog. Egyrészt nemcsak azt érinti, aki iszik, hanem a környezetét is, másrészt pedig egyáltalán nem könnyű belátni, ha valakinek problémái vannak az alkohollal. Simán lehet, hogy attól még jól végzi a napi feladatait, sokaknak fel sem tűnnek a gondok, és ő sem tudatosítja magában, hogy már átlépte a határt. Éppen ezért fontos odafigyelni a jelekre, és időnként számot vetni magunkkal.
Az NHS, azaz a brit Országos Egészségügyi Szolgálat egyik orvosa, a MyHealthCheck egészségügyi tanácsadója, dr. Dave Nichols szerint például hat egyszerű jelből már gyanakodhatunk arra, hogy a normálisnál többet vagy gyakrabban fogyasztunk alkoholt. Ezekről a jelekről van szó:
- Minden nap iszol alkoholt.
- Rendszeresen lerészegedsz.
- Csak olyan programokra vagy kapható, ahol az italnak szerepe van.
- Napközben is rendszeresen iszol.
- Zavar, ha egy társaságban mások nem isznak.
- Minden hónapban többet iszol, mint az NHS ajánlása szerinti maximum.
Utóbbival kapcsolatban érdemes azt is lefektetni, mennyi az ajánlás. Egyes kutatók szerint zéró, nulla, azaz semennyi alkoholt sem kellene fogyasztanunk, mert a legkisebb mennyiségnek is vannak káros hatásai. Az NHS azért ennél megengedőbb, ők heti 14 egységnél húzzák meg a határt, de ezt legalább három napra osztanák el. Egy egység 10 milliliter vagy nyolc gramm tiszta alkoholnak felel meg, ez az a mennyiség, amit egy átlagos felnőtt ember szervezete egy óra alatt le tud bontani. Vagyis egy pint (0,568 liter) erősebb lager sör három, egy gyengébb két egységnek tekinthető.
A kor előrehaladtával az alkohol hatásait is jobban megérezzük:
(forrás: Ladbible)
Hangulatos és stílusos: 3 pulóver, ami 2025 tavaszán biztosan ott lesz a felkapott darabok között
Tavasszal még jól jön azért egy pulóver, ötleteink között pedig lehet, hogy te is találsz neked tetsző darabot.
Rózsaarannyal ütötték fel ezt az egyedi Bentley-t
A Bentley Batur önmagában is lenyűgöző luxusautó, a Black Rose-t azonban némi rózsaarannyal tették még látványosabbá.
Történelmet írt az NBA hárompontos-királya
Steph Curry az első ember a liga történetében, aki eljutott négyezer tripláig. Vagyis összes karrierpontjának csaknem felét így szerezte.
Sosem látott filmfelvétel került elő a Nemzeti Színház 60 évvel ezelőtti felrobbantásáról
A Blaha Lujza téri Nemzeti Színház 1965. március 15-én történt felrobbantását azóta sem tudta kiheverni a magyar társadalom. Pontosan 60 év telt el azóta, hogy a metró építkezésére hivatkozva lerombolták Budapest ikonikus épületét, amelyre egyre kevesebben emlékeznek már. Az NFI Filmarchívumban most feldolgozott filmfelvételek segítenek abban, hogy azok is átélhessék az élményt, akik sosem járhattak az épületben.
A spermád megmondja, meddig élsz?
Úgy tűnik, a spermiumok száma és mozgékonysága is összefüggésben van a várható élettartamunkkal.
„Az emberek 90 százaléka nem alkalmas együttélésre” - TRÚMEN S02E03
A TRÚMEN legfrissebb adásában a városi élet előnyeit és hátrányait boncolgatja Törőcsik Dani és Tóth Szabi.