Ez az apró szokás segít energikusabbnak maradni reggel

Nem mindegy, mikor kelünk fel – és ezt most nem úgy kell érteni, hogy aki tovább alszik, kipihentebb.
Mindenki érezte már úgy reggel, akár magától ébredt, akár az ébresztőre, hogy még nem áll készen az új napra, fáradt és legszívesebben visszafeküdne. Van, akinél ez az állapot pár percig, másnál az első kávéig tart, de akár egész nap is elkísérhet. Egy viszonylag egyszerű módszerrel sokat segíthetünk ennek leküzdésében, és energikusabban kezdhetjük a reggelt.
Szakértők szerint ha minden nap ugyanakkor ébredünk, azzal stabilizálhatjuk a cirkadián ritmusunkat, vagyis szervezetünk belső óráját – márpedig ez a ciklus mindenre hatással van, energiaszintünktől az emésztésünkön át az alvásunkig. Viszont ha egyik nap 7 órakor már talpon vagyunk, másnap 8.30-kor kelünk, legközelebb pedig 6 óra előtt, akkor szervezetünk sem igazán tud kiigazodni azon, mikor kellene beindulnia például a kortizoltermelésnek.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy minden nap percre pontosan ugyanakkor kell kipattannia a szemünknek, de ha egy viszonylag kicsit, legfeljebb 30-60 perces ingadozást próbálunk tartani, akkor hamar élvezhetjük a jótékony hatást. Szervezetünk nagyjából úgy működik, hogy a reggeli ébredést követően úgy 16 órával várja a következő ágyba kerülést, vagyis nemcsak az ébredést, hanem a lefekvést is érdemes összehangolni. Reggelente pedig – ha szükségünk van ébresztőre – hanyagolni a szundi gomb használatát.
Amúgy a rendszertelen alvásnak vannak egészségügyi kockázatai is:
Problémás tincsek? 8 kondicionáló, amit a hajad is örömmel fogad majd
Nem mindig könnyű rájönni, mire is van igazán szüksége a hajadnak, de ha végre sikerül, azt bizony kár lenne elengedni.
Határ a csillagos ég: ezek a luxusautók drágultak a legnagyobbat
Egy ikonikus autó értékét sok tényező befolyásolhatja. Ez a 10 modell drágult a legtöbbet öt év alatt, a gyűjtők nagyot kaszálhatnak.
Ilyen kemény a sportos kabalafigurák élete
Cuki állatfigurák bőrébe bújnak, integetnek, kicsit jópofiznak, aztán hazamennek. Ennyi az egész? Hát nagyon nem!
Őrület: ennyibe kerül egy rövid reklám a Super Bowl alatt
Hatalmas figyelem övezi az amerikaifutball-bajnokság döntőjét, ezért aztán a reklámidő árát is rendesen megkérik.
"A kokain sem rosszabb, mint a pia" – legalizálná a kolumbiai elnök
Elég érdekes módját vázolta fel a drogcsempészet felszámolásának, de szerinte hatékonyabb lenne, mint az évtizedek óta folytatott szélmalomharc.
Elképesztő munkák, amiket a rock and roll legendái elvállaltak, mielőtt befutottak
A kényszer nagy úr, és ezt jól példázzák azok a munkák, amiket a zenészek elvállaltak a sikereik előtt.