Promóció
Beszakadt az út, drónozó tini mentette meg a Jeep utasait

Az áradás sújtotta Weld megyében sokfelé az utak is veszélyessé váltak, ezt tapasztalták meg egy Jeep utasai. De végül megmenekültek.
Az elmúlt hetekben komoly áradás sújtotta a Colorado állambeli Weld megyét. Számos útszakaszt le kellett zárni, több helyen pedig a víz annyira alámosott az aszfaltnak, hogy az be is szakadt. A szomszédos Adams megyében élő, tizennyolc éves Josh Logue éppen egy drónnal figyelte meg a környéket, és térképezte fel a helyzetet, amikor úgy két mérföldnyire otthonától egy nagy, sötét lyukra lett figyelmes az úttesten.
Ahogy közelebb repült, és a lyuk fölé ereszkedett, hamar meglátta, hogy a beszakadt aszfalt egy autót ejtett csapdába, amelynek a kerekei az égnek állnak. Szólt apjának, aki éppen a szomszéddal, Ryan Nuanesszel beszélgetett a felhajtón. Utóbbi mellesleg a denveri tűzoltóság parancsnokhelyettese, így immár hárman siettek a helyszínre, ahol azzal szembesültek, hogy a hatalmas gödröt elkezdte elönteni a víz, miközben ketten a Jeepben rekedtek.
Akkor még mindössze negyedórája vesztegeltek a tetejére borult kocsiban, ám a betörő víz miatt már fogyott az idejük, úgy 15 centi állt rendelkezésükre, ahol még levegőt tudtak venni. A 66 éves férfi sofőr és 61 éves női utasa kiszabadulni önerőből nem tudtak a Grand Cherokee-ból. Végül a segítségükre siető trió a 911-et tárcsázta, a mentést már a brightoni tűzoltók végezték. Miután sikerült kiemelni az autót és kiszabadítani a benne ülőket, kiderült, hogy csak a férfi sérült meg, de mindketten saját lábukon tudtak közlekedni. Végül azért kórházba szállították őket.
Nuanes már 25 éve dolgozik tűzoltóként, de állítása szerint ez volt az egyik legélesebb helyzet, amivel valaha találkozott. Ha a drón csak egy fél órával később jár arra, könnyen lehet, hogy a Jeep utasai ma már nem élnek. A fiatal Josh egyébként egy barátja biztatására kezdett hobbiszinten drónozni, ma már egész komoly gyűjteménye van, és profi drónpilóta szeretne lenni.
Forrás: People, The New York Times, The Washington Post
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.