Promóció
Amerika választ: íme, a legjobb filmek a témában


Az Egyesült Államok igazi nagyhatalom, elnöke nagyon fontos személy. Így hát sokszor feltűnik a vásznon is.
Ma tartják az elnökválasztást az Amerikai Egyesült Államokban, aminek viszont nemcsak az ott élő bő 330 millió ember számára nagy a jelentősége, hanem az egész világ szempontjából. Az USA ugyanis igazi nagyhatalom, sok múlik azon, ki és hogyan irányítja. A Demokrata Párt jelöltje Kamala Harris, aki megválasztása esetén az első női elnöke lehetne az országnak, míg a Republikánus Párt színeiben Donald Trump indul, aki korábban már betöltötte ezt a posztot.
Mi azonban most nem aktuálpolitikai elemzésbe, esetleg esélylatolgatásba szeretnénk belebonyolódni. Inkább a filmek irányából közelítünk. Ugyanis a pozíció fontosságánál fogva rengeteg moziban megjelenik az amerikai elnök. Sokszor teljesen fiktív karakterként, máskor legalább külsőre hasonlít valamelyik korábbi vezetőre. Néha katasztrófák, földönkívüli támadások miatt kell súlyos döntéseket hoznia, máskor kitalált összeesküvésekben vesz részt. És persze akadnak valós eseményeken nyugvó alkotások is.
Galériánkban megmutatjuk kedvenc filmjeinket, amelyekben az elnök vagy a választás főszerepet kap:

Promóció
Letisztult erő, ami megszólal: bemutatkozik a Nothing Headphone (a)
Baranya vármegye kihagyhatatlan úti céljai tavaszi kiránduláshoz
"Ország gyöngye, aranya, legszebb megye Baranya"? Utánajárunk!
Mi sem illik jobban a Dakarhoz, mint ez az új G-Shock
A világ egyik legkeményebb terepversenye és a Toyota Land Cruiser inspirálta ezt a limitált Mudmastert.
8 árulkodó jel, hogy érzelmileg manipulálnak
Sokszor csak szomorúnak, összezavarodottnak érzed magad, de nem érted, mitől. Ez is állhat a háttérben.
Industria 2: így folytatódik a Kelet-Berlinben játszódó lövölde
A 2025 októberében bemutatott Steam-demó óta feltűnően nagy csend övezte az Industria 2-t. Most azonban ismét életjelet adott magáról a Kelet-Berlinben játszódó lövöldözős játék, ráadásul utalások is érkeztek egy közelgő megjelenésre.
Favágás: a világ egyik legősibb és legkeményebb sportja
Elképesztő erőt, állóképességet és ügyességet igényel az „eredeti extrém sport”, amit sokan máig művelünk, csak éppen versenyen kívül.
Stílus és kényelem egyben: 6 sportcipő, ami a hosszú sétákat is bírja
Megnéztük, a vásárlók szerint mely sportcipőkben a legkényelmesebb a hosszabb séta!







