Alkoholfüggőségéről vallott az Amerikai pite sztárja

Jelenetfotó az Amerikai pite: A találkozóból
Forrás: Universal Pictures / IMDb

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!
Facebook
Twitter
Pinterest

A felesége elől is sikerrel rejtegette káros szenvedélyét, de eljött az idő, amikor azt mondta, ebből elég.

Jason Biggs sokunknak leginkább az Amerikai pite főszereplőjeként, Jim Levensteinként ismerős, de persze számos más filmben és sorozatban szerepelt pályafutása során. A népszerű színész – sok pályatársához hasonlóan – sokáig küzdött az alkoholfüggőséggel. Erről korábban saját közösségi oldalán és különböző interjúkban is vallott.

Biggs elmondta, hogy először 2013-ban realizálta, hogy a probléma komoly, akkorra már túlmutatott azon, amit képes lett volna kezelni. Úgy fogalmazott, tudatosul benne, hogy nehéz lesz leküzdeni. Amikor pedig sikerült elérnie, hogy egy évig teljesen józan maradjon, azt élete egyik legnagyobb eredményének tekintette.

Még felesége elől is elrejtette a függőségét. Tanácsadásokra járt az alkoholgondok miatt, egész eredményesnek tűntek a foglalkozások, aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy onnan hazafelé tartva beszalad egy italboltba, benyakal egy vodkát, aztán hazavezet. Sikerült kikísérleteznie, mi az a mennyiség, ami már számára is elegendő, de még élete párja sem veszi észre rajta, tud vele értelmesen beszélgetni.

Jenny Mollennel 2008-ban házasodtak össze, abban az évben játszottak együtt A spanom csaja című romantikus vígjátékban is. Két fiuk született, Sid és Lazlo. Biggs az utóbbi években már tiszta tudott maradni, és igyekszik felelősséget vállalni a tévedéseiért, valamint helyes döntéseket hozni.

(forrás: Ladbible)

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Galériánkban megmutatjuk, mennyit változtak 25 év alatt az Amerikai pite sztárjai:

Galéria / 35 kép

Így néznek ki az Amerikai pite sztárjai 25 év után – akkor és most fotók

Megnézem a galériát

Szórakozás

„Egy romantikus vígjátéknak mindenekelőtt a néző szívéhez kell szólnia”

Kép
Szórakozás

Kiderült, miért büdösebbek a tinik a babáknál - kiosztották az Ignobel-díjakat

Kígyókra léptek, alsónadrágokat ástak el, és csótánytejet vizsgáltak. Kiosztották 2026 legszórakoztatóbb tudományos díjait.

Kép
Tech

Nem minden szám pontos, amit az okosórád mutat

A pulzust és a lépésszámot egész jól mérheti az okosóra, más látványos egészségügyi adatait viszont érdemes fenntartással kezelni.

Kép
Stílus

Jacob Elordi vintage dzsekijét most mindenki meg akarja szerezni - és tudjuk, hol találhatsz rá

Jacob Elordi most nem a vörös szőnyegen, hanem a filmvásznon hozott egy szuper stílusötletet.

Kép
Életmód

Mitől lesz igazán jó egy párkapcsolat?

Vajon mennyire rendezte át az internet a társkeresést, és min múlik, hogy végül mennyire lesz jó egy kapcsolat?

Kép
Stílus

Négy évszak, négy Rolex – egy nemes cél

Nemesfémek, drágakövek és különleges számlapok jellemzik ezeket a Rolex Daytonákat.

Kép
Szórakozás

7 gengszterfilm, ami ijesztően közel áll a valósághoz

A gengszterfilmek szeretnek túlozni, de akad néhány kivétel. Ezek az alkotások meglepően közel kerültek a valódi szervezett bűnözéshez.

Szeretnél képben lenni?

Iratkozz fel hírlevelünkre!

A feliratkozásod hibába ütközött, kérjük, próbáld újra!
Köszönjük, sikeres feliratkozás!