Promóció
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja


Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Mára kétségtelenül kultstátuszba emelkedett az 1999-es Amerikai pite, és bár abban a formában ma már talán el sem készülhetne, egészen biztosan kellemes nosztalgiát jelent egy-két generáció számára. A végzős gimisek szerelmi és szexuális életének kibontakozását és az ezt kísérő botladozásokat végigkövető cselekmény egyik csúcspontja, amikor Jim Levenstein végre igazán közel kerül álmai nőjéhez, a dögös cserediák Nadiához.
A Nadiát alakító Shannon Elizabethnek nem ez volt az első szerepe, korábban többek közt a Baywatch és az Egyről a kettőre egy-egy epizódjában vagy éppen a Jack Frost című horror-vígjátékban is feltűnt. De az áttörést az Amerikai pite hozta el neki, a kilencvenes-kétezres évek szexszimbóluma lett. Sok-sok filmben játszott azóta is, mint mondjuk a Horrorra akadva, a Jay és Néma Bob visszavág, az Igazából szerelem, legutóbb a 2024-es Plan B-ben láthattuk.
Csakhogy Elizabeth egy ideje már elhagyta Hollywoodot: 2016-ban Dél-Afrikába költözött. És ha a színészkedéssel nem is hagyott fel végleg, de talált valami olyasmit az életében, amit fontosabbnak érez a filmezésnél. Már az Amerikai pite utána létrehozott egy állatvédelmi alapítványt, ami azóta folyamatosan fejlődött és változott, a kutyák és macskák után immár a vadállatokra is kiterjed. Jelenleg menhelyet építenek, gondoznak egy vak orrszarvút, de több egyedet is befogadnának, amint lesz erre elegendő helyük. Így tehát az 51 éves színésznő számára most a Shannon Elizabeth Foundation bír a legnagyobb jelentőséggel.
Filmes karrierjéről egyébként azt tartja, hogy ha nem vetkőzött volna Nadia szerepében, akkor talán soha nem indult volna be a pályafutása. Az Amerikai pite sikerében pedig komolyan kételkedett, amikor a stúdió akcentussal és anélkül is elpróbáltatta vele a szöveget, barátainak is azt mondta, bukás lesz a produkció. Nem lett igaza.
Nézd meg galériánkban, mennyit változtak az Amerikai pite sztárjai:
(forrás: Ladbible)

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
14 érdekesség a Mission: Impossible-filmekről, amiről talán nem is hallottál
Hamarosan utoljára hallhatjuk a sorozat védjegyévé vált "Amennyiben vállalja.."-kezdetű mondatot, de addig is mutatunk néhány kulisszatitkot az eddigi részekből.
Robert Pattinson a cannes-i filmfesztiválon úgy festett, mintha egy 2000-es évekbeli romkomból jött volna
Robert Pattinson egyébként egy nagyon jó kis réteges megjelenést rakott össze.
Ebben a menő Rolexben csípték el Tom Cruise-t a Mission: Impossible turnéján
A színész stílusához kiválóan illik ez a platina Daytona, aminek a másodlagos piacon is igen húzós ára van.
Nem tud öregedni: fény derült Cristiano Ronaldo biológiai korára
A portugál futballsztár negyvenévesen is magas szinten teljesít, a jelek szerint pedig a szervezete nagyon is bírja.
Ilyen futurisztikus Škodát még nem láttunk
A kerekek száma kicsivel kevesebb annál, amit az utóbbi időben megszokhattunk tőlük.
Joaquin Phoenix egy igazi klasszikus sportcipőt választott a cannes-i filmfesztiválra
Joaquin Phoenix abszolút egyszerűre vette a formát, de a képlet így is működött.