Promóció
Aprópénzért vette, milliókat keresett egy festményen

Egy amerikai pajtából került elő Anthony van Dyck egyik tanulmánya, amelyért most 3,1 millió dollárt fizettek. Csakhogy megtalálója szinte gombokért jutott hozzá.
A 17. század elismert flamand festője volt Anthony van Dyck. Peter Paul Rubens kezei alatt tanult, később I. Károly angol király udvari portréfestőjeként tevékenykedett, és Itáliát is megjárta. Néhány éve a Szépművészeti Múzeumba került egyik híres műve, Stuart Mária Henrietta hercegnő portréja, de az ismertebbek közé tartozik a Szent Jeromos az angyallal is, amit a rotterdami Boijmans van Beuningen múzeumban őriznek.
Ez utóbbi alkotás még akkoriban készült, amikor van Dyck Rubens mellett tevékenykedett. A fiatal festő a kész művet megelőzően két nagyobb méretű tanulmányt festett meg – a meztelen idős férfiakat ábrázoló munkák közül az egyik a 20. század végén került elő egy pajtából az egyesült államokbeli Kinderhookban. Megtalálója, Albert B. Roberts szenvedélyes gyűjtő, elsősorban az elveszett darabokra utazik, saját kollekcióját úgy emlegeti mint az elhanyagolt művészet árvaházát.

Mindössze 600 dollárért, azaz bő kétszázezer forintért vásárolta meg, nem sokkal később viszont Susan J. Barnes művészettörténész publikált róla egy írást. Ebben fejtette ki, hogy egy meglepően jó állapotban fennmaradt van Dyck-műről van szó. Roberts végül úgy döntött, nem tartja meg a festményt, ehelyett a Sotheby's aukciósházon keresztül elárverezteti. Már a becslések is igen kedvezőek voltak, végül pedig 3,1 millió dollárért, átszámolva 1,1 milliárd forintért kelt el.
Ez óvatos 5500-szoros haszon, ha úgy vesszük, de a bevétel egy részét az Albert B. Roberts Alapítvány kapja. Egyrészt művészeknek nyújt támogatást a szervezet, másrészt egyéb jótékony célokat is támogat.
Életmentő Accord és az Év Autója paradoxon - Autóbutik #19
Tragédiába torkollott sütögetés, Zombi hadba indul a vespások ellen, Rudi pedig magára haragítja a villanyautósokat.
A Mikulás meghozta az új Suzuki Swiftet!
A magyar piac egyik kedvenc kisautója immár a hetedik generációval folytatja.
A legmegbízhatatlanabb autók toplistája
Az autó az ingatlan után sokaknak a második legnagyobb értéke, ezért is nagyon bosszantó, ha mindig baj van vele.
Erre a ralis filmre vágytunk, csak nem tudtunk róla
A Race for Glory: Audi vs. Lancia zseniálisnak ígérkezik, a legendás B csoport dicsőségét és megpróbáltatásait idézi fel.
150 év után először kelt ki vadon élő kivi Új-Zéland fővárosában
A behurcolt ragadozók miatt a vadon élő kiviket a kihalás fenyegeti.
Miért vadult meg a világ másodjára is egy műanyag tokos órától?
A Moonswatch sikerét ugyan nem sikerült megismételni, de a Swatch második, Blancpainnal közös kollaborációja is nagyot szólt.