Promóció
Ez a festői mediterrán sziget milliókat fizet, hogy odaköltözz

Feltételek persze vannak, és az sem véletlen, hogy ilyen nagyvonalú ajánlattal álltak elő.
Antiküthéra egy picike sziget Kréta és Görögország kontinentális része között. Lakossága azonban az utóbbi évtizedekben igen megcsappant: míg negyven évvel ezelőtt mintegy háromszázan éltek ott, mára csupán 24-en töltik ott mindennapjaikat, a nyári turistaszezonra ez a szám 45-re növekszik. Így hát úgy döntöttek, megpróbálják némi támogatással újra benépesíteni.
Összesen 18 ezer eurót, azaz úgy 7,5 millió forintot kínálnak azoknak, akik vállalják, hogy bizonyos feltételek mellett letelepednek a szigeten. Három éven keresztül havi 500 eurós részletekben kapják meg ezt a pénzt, ami kicsivel több mint 200 ezer forintot jelent, tehát azért aligha lehet belőle magas színvonalon megélni, de kiegészítésnek nem rossz.
Emellett fontos, hogy kizárólag gyerekes párokat várnak. A polgármester szerint ugyanis az a cél, hogy fiatal családokkal teljen meg Antiküthéra, újra gyerekzsivajtól legyenek hangosak utcák és terek. Tavaly egyébként már négy ilyen család odaköltözött. Előny, ha valaki jártas a halászatban és a sütésben, illetve kész hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez. Jelenleg amúgy csupán egyetlen vállalkozás működik a szigeten: egy kávézó, ami egyúttal élelmiszerboltként is funkcionál.
Az biztos, hogy a környezet csodálatos, a hely igen gazdag történelemmel büszkélkedhet, de vajon mindez elég csábító-e ahhoz, hogy belevágjunk a nagy kalandba? Amúgy 2019-ben egyszer már felröppentek a hírek erről a benépesítési szándékról, akkor az illetékesek tagadták, most azonban újra előkerült a téma.
193 országban járt, az egyikért feladta régi életét
Az amerikai férfi olyannyira beleszeretett egyik úti céljába, hogy hajlandó volt felmondani és elköltözni miatta.
Eladó a deszka, amivel Tony Hawk először csinálta meg a 900-ast
Aki valaha is látott már gördeszkát, annak biztosan nem kell bemutatni Tony Hawkot. Ez pedig egy történelmi ereklye a pályafutásából.
Belga erdő mélyére csalogat ez a mesebeli kaland
A törpök élete nemcsak játék és mese, de ebben a házikóban szívesen eltöltenénk egy napot.
Megterveznéd az álomházadat? Ebben a szimulátorban sima ügy
Mindig is szerettél volna építészként karriert csinálni és álomházakat tervezni? Most itt a megfelelő szimulációs játék számodra!
Milyen hőszigetelő üvegek közül válogathatunk?
Ha nyílászárókról van szó, sokan az ablak keretére, nyitásmódjára és színére koncentrálnak – pedig legalább ilyen fontos, milyen üveg kerül a szerkezetbe. Szakértőnk, Lovász Károly, a KAV Hungária Kft. ügyvezetője segít a döntésben.
10 meglepő átigazolás, amitől ledöbbent a futballvilág
Ráadásul nemcsak a szóban forgó klubok szurkolóit lepte meg a transzfer.