Szórakozás
Akár már idén jöhet az első hajlítható iPhone

Több nagy márka is kínál már kihajtható okostelefonokat, most pedig az Apple is beszállna a buliba.
Mit csinál egy telefongyártó, ha viszonylag kompakt méretek mellett szeretne minden eddiginél nagyobb kijelzőt nyújtani? Hát belevág a hajlítható készülékek gyártásába, hiszen ma már adott a technológia, hogy érintőképernyővel is meg lehessen csinálni azt, ami régen, a flipes mobilok aranykorában egyszer már divatos volt. Manapság a piacon akadnak könyvszerűen és kagyló stílusban nyíló telefonok is, a Samsung például a Galaxy Z Fold7-et és Flip7-et, a Google a Pixel Foldot kínálja, a Motorola pedig Razr Fold néven mutatta be saját variációját a témára.
Az Apple azonban mindeddig kimaradt ebből a szegmensből, ám a legújabb pletykák szerint olyannyira komolyan dolgoznak az ügyön, hogy akár már idén, de legkésőbb jövő év elején piacra dobhatják a legelső hajlítható iPhone-t, jó eséllyel iPhone Fold néven. A MacRumors értesülései szerint az újdonság a függőleges tengely mentén, azaz könyvszerűen lesz majd nyitható. Összecsukott állapotban 5,5 hüvelykes külső, míg kihajtva 7,8 colos belső képernyőt kínálhat, háza titán, zsanérja titán és rozsdamentes acél kombinációja lehet a tartósság érdekében.
A lehető legjobb helykihasználást szem előtt tartva elképzelhető, hogy FaceID helyett a telefon oldalán elhelyezkedő TouchID-gombot kapunk. A hátlapi kamerarendszer két lencséből állhat, és nyilván kinyitott és összecsukott formában is külön-külön optikák állnak rendelkezésre. Az akku kapacitása miatt sem kell aggódni a feltételezések szerint. Árban az iparági források 2000-2500 dollár körüli összegekről írnak, ami durván 650-800 ezer forintot jelent, de persze idehaza ettől eltérő lehet a helyzet.
Öt Lamborghinit kapcsoltak le a rendőrök
Öt Lamborghinit és egy Mercedes G osztályt foglalt le a brit rendőrség, miután a konvoj az autópályán randalírozott.
9/11 hősei: voltak, akik életüket adták idegenekért
Ma huszonöt éve annak, hogy repülőgépek csapódtak a Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a Pentagonba, ezrek életét követelve.
Olyat lépett az Apple az új iPhone-okkal, amire nem számítottunk
Végre megérkezett a 18-as iPhone-széria, de van egy nagy hiányzó – és persze egy új érkező.
Kiborg csótányok menthetik meg a romok alatt rekedteket
Kamerával és apró injekciós rendszerrel szereltek fel óriáscsótányokat. Oda juthatnak be, ahová a mentőcsapatok már nem.
A G-Shockból is lehet luxusóra?
A CasiOak után most itt a CasioNaut: megfizethető karóra idézi meg a svájci luxuskollekciót.
Egy Volkswagen ütközött a világ egyik legdrágább Bugattijával
Nem mindegy, milyen autóba koccan bele az ember. Spanyolországban egy Volkswagen Polo egy Bugatti Tourbillon prototípusát találta el.






