Promóció
25 év után vége – ismerd meg az Audi TT történetét


Szomorú mérföldkőhöz érkezett az Audi TT: 2023. november 10-én elkészült az utolsó példány Győrben.
662 762 – nem különösebben beszédes szám, se nem kerek, se nem mesebeli. Mégis fontos. Ez volt a sorszáma annak az Audi TT-nek, amelyik 2023. november 10-én gördült le a gyártósorról Győrben. Utolsóként. A sportos modell bő huszonöt év és három generáció után kerül le az Audi modellpalettájáról, aminek persze több oka is van. Az egyik az utóbbi években megcsappant kereslet, a másik pedig, hogy az aktuális változat is már elég öregecske, 2014 óta van piacon. Ahelyett, hogy ki tudja mennyi pénzért fejlesztenének utódot egy ilyen rétegmodellnek, inkább az elektromos átállásba tolják a pénzt.

Kár érte, és ezt nemcsak azért gondolom, mert a győri gyártás miatt kicsit a mi büszkeségünk is, hiszen részben magyar autó. Hanem azért is, mert jó kocsi. Különösen az első generációja tetszik, de vezetni csak a mostani, utolsót volt módom, abból is a TT RS-t. Nemcsak a teljesítménye, hanem a hangulata, az összeszerelési és anyagminősége is meggyőzött, nagyon nehéz volt a teszthét végén visszaadni.
„Nem rossz, de egy normális embernek túl veszélyes. Ha kétszáznál elveszed a gázt, megpördül, és ezt a világon csak egyvalaki tudja megfogni. Úgy hívják, Walter Röhrl” - Walter Röhrl
Gyönyörű és veszélyes
Az Audi TT tervezése 1994-ben kezdődött, ez volt az az időszak, amikor a márka úgy igazán, rohamléptekben kezdett felzárkózni a konkurens prémiumgyártókhoz. A kaliforniai dizájncentrumban készítette Freeman Thomas az első terveket, a belső teret Romulus Rost rajzolta meg, de a Peter Schreyer vezette dizájncsapat tagja volt J Mays, Hartmut Warkuss és Martin Smith is. A tanulmányt az 1995-ös Frankfurti Autószalonon mutatták meg először a nagyközönségnek, majd Tokióban a Roadstert is leleplezték. Annyira kedvező volt a fogadtatás mind a szakma, mind az egyszerű érdeklődők részéről, hogy hamar eldöntötték: sorozatgyártásba küldik a TT-t.

Abban a folyamatban, amelynek végén a koncepcióból szériamodell lett, kulcsszerepet kapott Torsten Wenzel formatervező, aki később úgy emlékezett vissza, elismerésnek vették azokat a visszajelzéseket, amelyek szerint mindeközben alig történt változás. Pedig igen sok munkájuk volt benne, még az arányok is módosultak, hátsó oldalablakokkal egészült ki a kaszni, Wenzel úgy véli, minden egyes vonalnak funkciója volt. A Bauhaus stílus inspirálta, a dizájner egyenesen guruló, vezethető szoborként tekint rá. És valóban: mai szemmel sem tűnik elavultnak, inkább szép, stílusos klasszikus vált belőle.
Mondjuk az, hogy igazából mennyire volt vezethető, már más kérdés, és a fenti Walter Röhrl-idézet is erre utal. Az ideges viselkedés eleinte sokakat meglepett, elég sok balesetről érkeztek hírek ahhoz, hogy az Audi kivizsgálja a dolgot. Végül idő előtt frissítettek a TT-n, minden autó kapott egy kis hátsó szárnyat, és alapfelszereltség lett a menetstabilizátor. Biztonsági okokból a már legyártott példányokat is visszahívták a módosítások miatt. Ilyen értelemben tehát a TT név nagyon is betalált: az ugyanis világ egyik legkeményebb és legveszélyesebb motorversenyére, a Man-szigeti Tourist Trophyra utal.
Mit tudott műszakilag?
Az első TT a Golf IV keresztmotoros platformjára épült, de azért erős túlzás felcicomázott Volkswagennek nevezni. Magától értetődő, hogy az 1,4-es alapmotort nem örökölte meg a Golftól, az 1.8 T-vel kezdődött a kínálat, ez az évek során többféle teljesítményszinttel is létezett 150-től 190 lóerőig, sőt az összkerekes Quattróban akár 240-ig. A skála csúcsán a 3,2-es VR6 figyelt 250 lóval, 320 newtonméterrel. Akkoriban ezek azért nem voltak rossz számok, főleg, hogy 1,3-1,5 tonna körüli tömeg tartozott hozzájuk.

A gyártással kapcsolatos érdekesség, hogy az a kezdetektől Győrben folyt, pedig 1993-ban eredetileg motorgyárként hozták létre a magyar üzemet. A fényezett kasznik ellenben Ingolstadtból érkeztek vonaton, hogy aztán a végső összeszerelés már hazánkban történjen meg. 1998. február 8-án készült el az első TT, a bemutatkozó generációból 178765 Coupé és 90733 Roadster volt a megoszlás, és ahogy a bevezetőben említettük, a végső darabszám 662762 lett. Motorból a harminc év alatt 40 milliónál is többet raktak össze a győri dolgozók.
A modellváltásokkal durvult is
A második generáció 2006-ban követte elődjét, a dizájnhoz láthatóan viszonylag óvatosan nyúltak, a sziluett megmaradt, bár szerintem pont a különleges karakterből vesztett, cserébe talán szélesebb réteget szólított meg. A lemezek alatt nagyobb változások mentek végbe, hiszen eleve a konszernnél is volt egy platformváltás, azaz a friss TT sem a Golf IV-gyel, hanem a Golf V-tel osztozkodott az alapokon. Na, meg a kettes A3-mal. Rendelhető extraként alápakolták a Magnetic Ride adaptív lengéscsillapítást, az Audi Space Frame pedig az alumínium és az acél olyan kombinációját jelentette, aminek köszönhetően ugyanolyan merevség mellett könnyebb karosszériaszerkezetet tudtak elérni.

A motorok terén is volt egy erősebb váltás, az addigi 1.8 T-t nyugdíjazva megjelentek a kétes hírű TFSI-k, ebből 1,8-as és 2,0-s volt választható a sima TT-hez, ám megérkezett a kínálatba a TTS is, amelyben szintúgy a 2.0 TFSI dolgozott, de a 200 vagy 211 lóerő helyett 272-vel. Mégsem ez, hanem a TT RS volt a legbitangabb kivitel, immár az amerikai Jetta 2,5 literes turbómotorjával, 340 (Plus változatban 360) lóerővel. Ekkor azért már sportos helyett egész bátran lehetett akár sportautónak is nevezni. Valamint ekkor gondoltak először a spórolós-villantósokra: a kétezres CR TDI dízelt is bekanalazták az autó orrába. Ej, ha az elsőből is lett volna 1.9 TDI!
A 2014-es Genfi Autószalonon leleplezett harmadik TT, vagyis az, amelyik némi frissítgetés után a végsőkig velünk maradt, már a moduláris MQB padlólemezen nyugszik. Még tovább izmosodott, ehhez a korábbiaknál agresszívabb megjelenést kapott. Megjelent benne az Audi Virtual Cockpitje, azaz teljesen digitális műszeregysége, az MMI rendszer vezérlése – amit persze más Audikban is megtalálunk – pedig az iparág egyik legjobb megoldása, ami az infotainment-kezelést illeti. Persze, ahogyan a technológiai színvonal változott, ahhoz folyamatosan alkalmazkodott a TT is, de az igazi benzinvérűeket nem ez érdekli. Hanem az, hogy a TT RS egészen 400 lóerőig szabadult el, és egy igen drámai menettulajdonságokkal rendelkező, nagyon hangos és nagyon kemény cucc lett belőle.

Amikor a sok sem elég
Az évek alatt rengeteg különkiadást is faragtak a TT-ből. Ezek között voltak, amelyek csupán megjelenésükben tértek el a többitől, például egyedi fényezést vagy szokatlan felnit kaptak. Nem úgy a 2015-ös TT Clubsport Turbo Concept, amely a Wörthi-tónál hagyományosan megrendezett, hatalmas Volkswagen-dzsemborira állt össze, szerénytelen 600 lóerővel és 650 Nm nyomatékkal. Ez persze csupán prototípus maradt, és a sors szomorú iróniája, hogy pont idén jelentették be a Wörtherseetreffen elkaszálását is.

Szintén érdemes megemlékezni a 2012-es TT Ultra Quattro Conceptről, amelyre talán még Colin Chapman is csettintett volna, ugyanis itt nem a motorerő – bár abból sem volt hiány –, hanem a súlycsökkentés volt a központi téma. A karosszériaelemek szénszálas műanyagból és magnéziumból volt, ehhez karbonfelnik is jártak. A motorba nagy szilárdságú acélból kovácsolt főtengely és titán hajtórudak jutottak, a spirálrugók üvegszál erősítésű műanyagok voltak, a fékrendszer kerámia, a kipufogó ugyancsak titán. 300 kilót dobott le ezeknek a módosításoknak köszönhetően a TT, összesen 1111 kilogrammot nyomott, 310 lovas turbómotor mozgatta.
Egy ikon halála
Akárhogy is nézzük, a TT mindig különleges darabja volt az Audi kínálatának, igazán semmi másra nem hasonlított. Utoljára egy Kronosz-szürke autó gördült ki a gyárból 2023. november 10-én, sötét krómbetétekkel, húszcolos felnikkel. Egy TTS Coupéról van szó, kétliteres TFSI négyhengerese 320 lóerőt tud. De nem fogják eladni: az Audi Tradition gyűjteményébe kerül, minden bizonnyal kiállítási darab lesz. Ki tudja, talán néhány évtized múlva óriási összegért cserél gazdát egy árverésen.

Nézegess még Audi TT-ket a galériában is!
(A borítóképen az Audi TT RS 40 Years of Quattro látható, amely Walter Röhrl Pikes Peak-i győztes Sport Quattro S1-esét idézi színvilágával.)

Promóció
A férfiaknak nem fontos az arcápolás? Dehogynem!
Szigorú szabályok a forgatáson – így dolgozik egy kaszkadőr
Miközben gyakran életét és testi épségét kockáztatja egy film sikeréért, fontos betartania néhány igen szigorú szabályt.
Műalkotás készül Lionel Messi kedvenc góljából
Az argentin zseninek van miből válogatni, de nagyon kíváncsiak vagyunk, melyikre esett a választása.
Giorgio Armani tervezte ezt a fenséges luxusjachtot
Az olasz divattervező-ikon két szuperjachtot álmodott meg az Italian Sea Group számára, az egyiket most bocsátották vízre.
Nemet mondani a pénzre? Ez Schwarzenegger tanácsa
Karrierje korai szakaszában egy elég komoly ajánlatot utasított vissza, mert más volt az elképzelése a jövőjéről.
Nem csak stílusos - interjú Németh Bálinttal, az InStyle Men első nagykövetével
Az InStyle Men of the Year 2025 gálán mutatkozott be a közönségnek Németh Bálint, a magazin első nagykövete. A friss magazinban vele is olvashattok egy interjút.
A rajongók kiakadtak! Alexander Skarsgård nem akárhogy értelmezte újra a sportosan elegáns fogalmát
Alexander Skarsgård pont olyan, mint bárki más, szereti a kényelmes darabokat és alkalomtól függetlenül szereti bárhova felvenni őket.