Katasztrófához vezetnek Ausztráliában a házimacskák

Évente mintegy kétmilliárd állattal végeznek a macskák a szigetországban, ezért most korlátozásokat vezetnének be.
A becslések szerint Ausztráliában mintegy 8,1 millió macska él, vagyis csaknem minden harmadik emberre jut egy. Ez önmagában nem lenne nagy baj, ahogy az sem feltétlenül, hogy az egyedek egy része elvadult, nem házi kedvencként tartják, hanem kóborló életmódot él. A nagyobb gond viszont az, hogy ez a bő nyolcmillió macska évente mintegy kétmilliárd másik élőlénnyel végez, vagyis gyakorlatilag mindent levadásznak a cicák, ami csak mozog.
A szakemberek szerint mintegy 57 különböző faj érintett, ezeket fenyegetik leginkább a macskatámadások, közülük 47 emlősállat. És persze nemcsak az elvadult macskák vadásznak, hanem azok a házi cicák is, amelyeket nem őriznek a nap huszonnégy órájában bezárva. A helyi környezetvédelmi (valamint klímaváltozási, energia- és vízügyi) minisztérium úgy véli, ezek az állatok jelentős fenyegetést jelentenek az élővilágra, valamint a biodiverzitásra nézve.
Bár az elvadult macskák kordában tartására jelenleg is vannak érvényben intézkedések, például altatással is igyekeznek visszaszorítani a populációt, most újabb javaslatok születtek, amelyek immár az állatok házi kedvencként tartását is érintik. Mérlegelik a macskák számára kijárási tilalom bevezetését, sőt akár azt is korlátozhatják, hogy egy-egy háztartásban hány egyedet lehessen tartani.
Az efféle szabályozás egyáltalán nem újdonság Ausztráliában, több helyi önkormányzat már korábban is rendelt el hasonlókat. Ha a kormány mostani javaslatát elfogadják, azzal inkább csak egységesítenék a helyzetet, immár az egész országra kiterjesztenék az előírásokat. A lépések társadalmi támogatottsága igen kedvező, még a macskatartók többsége is egyetért azok szükségességével.
(A borítókép illusztráció.)
A repülőgép szárnya fejezte le a siklóruhás férfit
A pilótát emberöléssel vádolják, de ő határozottan tagadja, hogy hibázott volna.
Rafael Nadal ügyesen kikerülte, hogy Djokovicot a valaha volt legjobb teniszezőnek nevezze
Úgy tudott pozitívan és elismerően nyilatkozni Djokovicról, hogy nem nevezte minden idők legjobbjának.
Michelisz Norbi indul a rali Eb magyar futamán
Raliversenyzőként is kipróbálja magát Michelisz Norbert túraautó-világbajnok, természetesen egy Hyundaijal.
Premier League focisták kötelező kellékét mutatta be az IWC
A Big Pilot két speciális kiadásával ünneplik a Mercedes-AMG-vel 20 éve tartó együttműködésüket.
Nem elég egyedi a villany-Porschék műhangja
Visszadobták a Porsche szabadalmi kérelmét, amellyel az elektromos autók szintetikus motorhangját szerették volna levédetni.
Izolálták az erszényesfarkas RNS-ét, és ebből baj is lehet
Genetikusoknak először sikerült dekódolniuk a réges-rég kihalt állatfaj RNS-ét. Közben egy másik tudóscsoport feltámasztaná.