Bűnbánó tolvaj: ajándékkal együtt vitte vissza az autót

Egy új-zélandi kávézó tulaja hiába kereste pickupját az üzlet előtt. Majd pár nappal később újra ott volt.
Roppant kíváncsi lennék, mikor lepődött meg jobban az új-zélandi Varun Chada: akkor, amikor hirtelen eltűnt Kati Street nevű kávézója elől az autója, vagy akkor, amikor pár nappal később visszakerült a helyére. Az történt, hogy Chada munka után még valamiért beszaladt az üzletbe, járó motorral hagyta magára a Holden Colorado pickupot, ám mire kijött, a kocsi már nem volt ott. A biztonsági kamera felvételén meg is tudta nézni, ahogy valaki elviszi.
Négy nappal később aztán arra érkezett meg a kávézóhoz, hogy a Colorado megint ott van, méghozzá sértetlenül, ugyanolyan állapotban, ahogyan eltűnt, még a tetősátor sem hiányzott – sőt, egészen pontosan ugyanazon a helyen is parkolt. Amikor közelebb ment, egy kézzel írott üzenetet talált, amely – mint kiderült – egy pocsék helyesírással papírra vetett bocsánatkérés volt. Kábé az állt benne, hogy „Hé, visszahoztam a kocsidat. Ne haragudj, részeg voltam, és kellett az autó, hogy hazajussak. A kulcsot bezártam. Van itt még valami a gyermekednek. Köszönöm, és bocsi.”
A levélben is utalt arra, hogy valamit még hátrahagyott: játékokat Chada kisfiának. Persze a bűnbánat és a visszaszolgáltatás ellenére a rendőrség továbbra is keresi az elkövetőt, ha megtalálják, elszámoltatják, hiszen az autólopás nem jó poén. A tanulság viszont, hogy kulccsal és járó motorral soha nem hagyjuk magára a kocsinkat, még egy pillanatra sem.
10 videójáték, amiből megnéznénk egy filmváltozatot
Nemhiába mondják néhány alkotásra, hogy vászonra termett.
Hétfő estétől érdemes lesz az éjszakai égboltot figyelni
Látványos meteorzáporral érkezik meg hazánk fölé is a Lyridák.
A Revuelto inspirálta ezt a limitált Ducatit
A Panigale V4-ből készül pár ilyen különleges példány, amit bárki a saját Lamborghinijéhez igazíthat.
Ezért hagyta el Hollywoodot az Amerikai pite sztárja
Shannon Elizabeth egy teljes generáció számára marad örökre a dögös cserediák, de talált valamit, ami a filmezésnél sokkal fontosabb.
Hordozható lemezjátszóval készül a nyárra a Toshiba
Pontosabban az Aurex almárka dobta piacra az AX–RP10-et, aminek bár létjogosultsága kérdéses, mégis roppant figyelemreméltó.
Ha egy elmélet elindul! Paul Mescal megjelenése rögtön új James Bond-pletykákat indított útjára
Paul Mescal Londonban eléggé hozta a 007-es hangulatot!