Szórakozás
Klubvébé? Ugyan már! Kínában robotok játsszák a meccseket

Felismerik a labdát, elesnek, felkelnek, gólt lőnek – mindezt ráadásul emberi beavatkozás nélkül.
A kínai labdarúgás finoman szólva sem tartozik a világelitbe, válogatottjuk eddig mindössze egyszer, 2002-ben járt világbajnokságon, igaz, az Ázsia-kupán két-két ezüst- és bronzéremmel büszkélkedhetnek. Most azonban egy egészen szokatlan labdarúgó-esemény vonzotta be a szurkolókat Pekingben: humanoid robotok részvételével rendeztek kispályás focitornát.
Az iram mondjuk nem volt észvesztő, leginkább a helyben toporgás és gyors séta dominált, viszont a robot-játékosok fejlett vizuális szenzorok révén képesek felismerni a labdát, tájékozódnak a pályán, időnként gólokat szereznek. Persze, el is esnek, előfordult például, hogy senkitől nem zavartatva zuhant pofára az egyikük, de képesek felállni – bár nem mindig, ezért aztán volt, amikor hordágyon vitték le őket. A robotokat nem kell kívülről irányítaniuk az embereknek, teljesen autonóm módon csinálnak mindent a pályán, mesterséges intelligencia vezérli őket.
Íme, egy kis ízelítő:
Persze mozgásuk – ha igazi focimeccsekhez hasonlítjuk a látottakat – meglehetősen komikus, de mögötte annál nagyobb tudás és fejlődés bújik meg. A Booster Robotics ügyvezetője szerint ugyanis a sportversenyek kiváló terepet nyújtanak a legújabb eredmények teszteléséhez, úgy a szoftverek, mind a hardverek terén nagyon sok értékes adatot tudnak gyűjteni, majd ezeket a további munkákhoz felhasználni.
Cheng Hao még arról is beszélt, hogy a jövőben akár emberek ellen is focizhatnak a robotok, de persze ehhez garantálni kell a teljes biztonságot. Ez persze még messze van, de nagy lépést jelentett egy három a három elleni torna, amit végül a Csinghua Egyetem csapata nyert meg, a döntőben 5-3-ra legyőzve a Kínai Mezőgazdasági Egyetem gárdáját. Augusztusban pedig szintén Pekingben rendezik majd a World Humanoid Robot Gamest, azaz a humanoid robotok multisport világbajnokságát.
Öt Lamborghinit kapcsoltak le a rendőrök
Öt Lamborghinit és egy Mercedes G osztályt foglalt le a brit rendőrség, miután a konvoj az autópályán randalírozott.
9/11 hősei: voltak, akik életüket adták idegenekért
Ma huszonöt éve annak, hogy repülőgépek csapódtak a Világkereskedelmi Központ tornyaiba és a Pentagonba, ezrek életét követelve.
Olyat lépett az Apple az új iPhone-okkal, amire nem számítottunk
Végre megérkezett a 18-as iPhone-széria, de van egy nagy hiányzó – és persze egy új érkező.
Kiborg csótányok menthetik meg a romok alatt rekedteket
Kamerával és apró injekciós rendszerrel szereltek fel óriáscsótányokat. Oda juthatnak be, ahová a mentőcsapatok már nem.
A G-Shockból is lehet luxusóra?
A CasiOak után most itt a CasioNaut: megfizethető karóra idézi meg a svájci luxuskollekciót.
Egy Volkswagen ütközött a világ egyik legdrágább Bugattijával
Nem mindegy, milyen autóba koccan bele az ember. Spanyolországban egy Volkswagen Polo egy Bugatti Tourbillon prototípusát találta el.






