Az első autóm: Herendi Gábor és a Polski Fiat 126p 650

A szüleim diplomaosztóra szerettek volna meglepni egy autóval. Mivel akkoriban a befizetéstől számítva éveket kellett várni egy kocsira, titokban jó előre intézkedtek, de nem számoltak azzal, hogy Lengyelországban a rendszerváltást beindító folyamatok következtében óriási sztrájkok lesznek, ami után olyan hibákkal érkeztek meg a szállítmányok, hogy itthon sorra nem vették át a megrendelt járműveket. Ugyan nekik is sorszámot osztottak, de a rengeteg bennragadt autó miatt három év helyett három hónap múlva megkapták a „Kispolszkit”. Édesapám a Merkur (az akkori autókereskedelmi vállalat – a szerk.) igazgatójának volt az orvosa, így az történt, hogy a sok ottmaradt kocsiból összeraktak neki egyet. Ennek köszönhetően már másodéves egyetemistaként egy „vadiúj”, ragyogó sötétbarna, fekete szövetüléses Polski Fiat 126 tulajdonosa lettem.

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!

Követem!

Egy darabig vidáman közlekedtem vele a városban, mert Budapesten nagyszerűen működött, de amint kiértem a központból, azonnal lerobbant. Elszakadtak a bovdenek, ezért tartottam egy teniszütőt a hátsó ülésen, hogy szükség esetén azzal támasszam ki az indítókart. Egyébként kedveltem a kis Fiatot, emlékszem, egyszer még síelni is elindultam vele. Ugyan már Érden hengerfejes lett, de azért elmentem az NDK-ba (Német Demokratikus Köztársaság – a szerk.), ahonnan trélerrel kellett hazahozni.

Az is előfordult, hogy négyen utaztunk a kisautóban, Prágába mentünk a barátaimmal. Csomagokkal együtt azért ez nem volt egyszerű, de megcsináltuk! Aztán amikor karamboloztam vele, az egész eleje tropára ment, úgy kellett lefeszíteni az abroncsról a karosszériát, de a szervizben nem volt hely, azt mondták, hogy egy-két hétig használhatom így, nem lesz nagyobb baj. Sosem felejtem el, hogy a sérült kocsival a Margit híd felé menet a Komjádi előtt pirosra váltott a lámpa, én pedig elbambultam, és nekikoccantam az előttem álló Škodának. A sofőr olyan ábrázattal ugrott ki a kocsijából és indult el felém, hogy azt gondoltam, menten leüt. Amikor azonban meglátta, hogy mi történt, valószínűleg azt hitte, hogy az autóm a koccanástól tört ripityára, és ettől annyira meglepődött, hogy még ő kért elnézést.

A kalandok ellenére kedves emlékeket őrzök az első autómról, bár egy idő után annyi pénzembe kerültek a javíttatások, hogy alig vártam, hogy édesapám lecserélje a Zsiguliját, és amikor megérkezik az új autója, enyém lehessen a régi Zsiga.

(A cikk eredetileg az InStyle Men 2024/2. nyomtatott számában jelent meg. A szöveget lejegyezte Visnyei Kata. A borítókép illusztráció.)