Promóció
Rekordok dőltek a Barbie és az Oppenheimer nyitóhétvégéjén

A Barbie 155 millió dollárt hozott, az Oppenheimer 80,5 milliót az első hétvégén. És ez mindkettő igen nagy dolog.
A múlt hét végén egyszerre mutatták be a mozik az év két legjobban várt filmjét, a Barbie-t és az Oppenheimert. Lehetett számítani arra, hogy pörögnek majd a jegyeladások, ráadásul valamelyest egymást is húzták az alkotások, miután beindult a nagy hype, hogy minél többen üljenek be egyazon napon mindkettőre.
A Barbenheimer-jelenségről itt írtunk:
Meg is jöttek az első box office adatok, amelyekből egyrészt az látszik, hogy a Barbie tarolt: 155 millió dolláros – tisztán amerikai – bevétele magasan felülmúlta az Oppenheimer 80,5 millióját. Nyilván ez azzal is indokolható, hogy abszolút szórakoztató tömegfilm, míg Christopher Nolan rendezése nehezebben fogyasztható, a nézőt sokkal inkább megviselő film. És hogy mennyire kiemelkedő a Barbie nyitánya? Az idei premierek mezőnyében az élre ugrott az első hétvégéket tekintve, de már összesítésben is ott van a top tízes listán. Világszinten amúgy jelenleg 337 milliónál jár. Érdekesség, hogy költségvetését 145 millió dollárra becsülik, míg marketingre úgy 150 millát szórtak el, tehát erősen megágyaztak a sikernek. Ez amúgy az a szint, amit férfi főszereplős szuperhősfilmektől, vagy olyan franchise-októl lehet várni, mint egyebek mellett a Harry Potter.

Az idei rekordot egyébként a bemutatkozó hétvégékre vetítve a Super Mario Bros.: A film tartotta, 146,4 millió dollárt hozott, de a Barbie most lenyomta. Ha nem az egész hétvégét, csak a legerősebb napot nézzük, akkor 70,8 millióval ugyancsak listavezető, szintúgy, mint a premier előtt megkeresett 22 millával. Egyúttal ez lett minden idők legerősebben rajtoló filmje, amelyet női rendező jegyez. Greta Gerwig e téren a 2019-es Marvel Kapitány társrendezőjét, Anna Bodent múlta felül (153,4 millió), szólóban eddig Patty Jenkins 2017-es Wonder Womanje (103,2 millió) volt a csúcs.
Ebből nem nehéz kitalálni, hogy Gerwig egyéni csúcsot is felállított, ám nemcsak rá, hanem a főszereplő Margot Robbie-ra is igaz ugyanez. Sőt, a férfi főhőst, Kent alakító Ryan Gosling eddigi filmjei sem kezdtek be ilyen lendülettel. A játékfigurák köré épülő mozik versenyében a 2011-es Transformers 3-tól vette át a vezetést a Barbie.
Az Oppenheimer mindeközben az R-besorolású filmek között verte meg az idei toplista eddigi éllovasát, a John Wick: 4. felvonást. A globális piacon kaszált 174 millióval minden idők legjobban rajtoló életrajzi ihletésű mozija lett – ezt a címet eddig a Bohém rapszódia birtokolta –, a Nolan-életműben pedig a legjobb kezdést produkáló mozi Batman világán kívül.

Ami egymás erősítését és a Barbenheimer-hatást illeti: a mozitörténetben először fordult elő, hogy egy film 100 millió fölötti, egy másik pedig 80 milliót átlépő első hétvégét hozott össze. Egyben bizonyították is, hogy két ennyire erős produkció sem szükségszerűen kannibalizálja egymást.
A focicsapat menedzsere Patek Philippe-re és Teslára szórta a lopott pénzt
Közel nyolcmilliárd forintnyi dollárt sikkasztott el, amit aztán nem sikerült jól befektetni.
Elon Musk azonnal kirúgatná a Disney vezérigazgatóját, mert az nem hirdet nála
Elon Musk továbbra is csúcsformában van, pedig az elmúlt hetekben is nagyot ment.
A Cybertruck még Porschét vontatva is lenyomott egy Porschét
Pedig a 911-es nem is húzott maga után Cybertruckot.
Mohó volt a tulaj, rajta maradt a törött Lamborghini
Senki nem adta meg a vágyott 1,5 millió dollárt, 1,35-ért meg hülye lett volna odaadni.
13 óra, amiből kiderül, hogy tart ma az óraipar
Összeszedtük az idei év legfontosabb újdonságait, amelyekből kiderül, mit gondolnak a világról a gyártók.
Három új Marvel-sorozat jön a Disney Plusra
Két spinoffot és egy animációs szériát kapunk, az egyik már januárban megérkezik.