Promóció
Mi ez a fura logó az új Barcelona-mezeken?

A hétvégi El Clásicóra készülnek, miközben egy spanyol énekesnőt ünnepelnek.
Az FC Barcelona mezeinek sokáig az volt az egyik hagyományos ismertetőjegye – mármint a gránátvörös-kék színösszeállításon kívül –, hogy nem volt rajtuk mezszponzor feltüntetve. A kétezres évek vége felé az ENSZ gyermekalapjának, a UNICEF-nek a logóját viselték a játékosok, de az utóbbi években már a Qatar Airwayst, valamint a Rakutent népszerűsítették. Ebben a szezonban a Spotify streamingszolgáltató logója szerepel a pólókon. De a vasárnapi El Clásicóra, azaz a Real Madrid elleni örökrangadóra valami különlegessel készülnek. De nemcsak a férfi, hanem a női csapatuk is ilyet ölt magára.
A szokásos gránátvörös-kék csíkozás megmaradt, de a mellrészen ezúttal egy furcsa mintát láthatunk. A megfejtés szerint nem távolodnak el nagyon a Spotify-tól, ugyanis a Rosalía nevű harmincéves katalán énekesnő legújabb, Motomami című albumának logóját vették kölcsön. A Barcelona-közeli Sant Cugat del Vallésban született zenész-dalszerző-producer jelenleg a legtöbbet streamelt spanyol előadó a világon, csak a friss lemezét mintegy 1,8 milliárd ember hallgatta már a Spotify-on. Zenéiben több stílust is ötvöz a latinos dallamoktól a reggae-ig.
Ami a mezt illeti, nemcsak a játékosokon lesz látható, a drukkerek – és Rosalía rajongói – akár meg is vehetik. Készül egy 1899 darabos széria – a szám a Barca alapítási évére utal –, és további 11-11 férfi és női trikó, azon játékosok nevével feliratozva és aláírásával ellátva, akik az El Clásico kezdőcsapatában kapnak helyet. A férfiak meccse vasárnap este kilenckor kezdődik, jelenleg a Barcelona vezeti a bajnokságot, kilenc ponttal állnak a Real Madrid előtt. A nők március 25-én, este negyed hétkor lépnek pályára a nagy rivális ellen. Ott is ez a két csapat áll a tabella élén, a Barca előnye hét egység.
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Olyan magasra jutott ez a Porsche, ahol még nem járt autó
Egyetlen szárazföldi jármű sem mászott még fel olyan magasra, mint ez a módosított Porsche 911, ráadásul nem is Dakarról van szó.
Günzer Tamás lett az Év Bortermelője Magyarországon
A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményért ítélik oda.
Soha nem volt ilyen drága az arany
Megdőlt a 2020-as csúcs, és további drágulás várható.
Filléres építés méregdrágán: Deus W650
A kultikus Deus egyik korai építését árverezte el a Bonhams aukciós ház.
Három egészen elképesztő új Breitling
Az autós vonatkozású Top Time sorozatba érkezett három tourbillonos modell.
Ismét betalált Szoboszlai a Liverpoolban
Küzdelmes mérkőzést nyert meg a Liverpool, a magyar középpályás a 94. percben lőtt a hálóba.